Igazságtalan vagyok?

Kedves kérdező, kérlek olvasd el az én történetem.

Fiatalkoromban, hasonló volt a helyzet csak nekem az apámmal. Nagyon féltett, túl szigorú volt, mindenért büntetett, mindenbe beleszólt stb. amikor én már nem az ártatlan drága kicsi lánya voltam, hanem elkezdtem már fiúzni, bulizni, szórakozni.

Nem lázadtam nyíltan ellene, szót fogadtam, de magamban kezdtem tőle egyre jobban eltávolodni, és igyekeztem viszonyunkban megtartani a 3 lépés távolságot. Valami megromlott. A bizalom elveszett. Ezt a távolságtartást igyekeztem felnőttkoromban is megtartani vele szemben, nekem így volt kényelmes.

Azután megtörtént a baj. Apukám rákos lett, és már nem érte meg az első unokája születését, én akkor voltam terhes, mikor temettük. Azóta sok év eltelt, de sokszor gondolok rá, és most már egyre jobban megértem őt. Tudom, hogy nagyon szeretett, és csak féltett, bánom, hogy olyan távolságtartóvá váltam vele szemben, de ezt az akkori énemmel még nem tudtam megérteni. Most már 3 gyerek anyukája vagyok, tudom, hogy szülőnek lenni nagyon nehéz, és mi sem tudunk tökéletesek lenni.

Gondolj arra, hogy az anyukád csak jót akar, félt téged, még ha neked túlzásnak is tűnik a viselkedése, nem rosszindulatból teszi, hanem szeretetből.

Ha tényleg felnőtt módjára gondolkodol, akkor beszélgess vele sokat, nyugodtan, éretten, felnőtt módon, meséld el neki te mit érzel, kérdezz rá ő hogy érzi magát, amikor problémahelyzetbe kerül veled. Beszélgessetek sokat, ne hagyd, hogy eltávolodjatok egymástól!

Ő az anyukád!