Teljesen kivagyok?

tömören: tesomnak volt régebben egy műtéte, azóta úgy érzem, hogy teljesen elvagyok hanyagolva. Mindenki tojik itthon rám, és kivételeznek a nővéremmel.

Nemsokára lesz anya szülinapja, és mindig próbálom kihozni a maximumot. Megkérdeztem, hogy minek örülne. Elment, mert a tesom kért valamit. Majd visszahivtam, flegmán és idegesen mondja, hogy mivan már. Mondom meg van az ajándék... de ő elment, mer a tesóm hívta. Mindig próbálok a kedvében járni, azonban sose sikerül.

Majd behoztam a szobámba a csipszemet, testvérem beront (19éves), hogy az az övé és megüt. Akkorát rácsap a fejemre és sikit, sikonyál, mint a fene. Mondom ez nemigaz, kijött a számon egy "dögölj meg". Erre anyám megver. Sose vert, de most igen. És olyan erővel, annyi ideig, hogy mondom magamba ez normális ?! Majd mondom neki, hogy na menjél ki, nem szeretnék veled ezek után beszélni. Azt mondja, hogy ez az ő háza és ha mégegyszer szólok vért fogok köpni. És hozzáteszi: "tudod te, hogy min ment át a testvéred? mekkora műtéte volt?" Akkor elképedtség volt az arcomon, ami mostanában sose. Azóta nem szólok hozzá, rá se nézek. A héten szerintem haza se jövök, nagyon berágtam rá. Imádom meg minden, de most a hátam közepére se kívánnám. A barátnőmmel lebeszéltem, hogy a szüleit se zavarnám ha ottalszok. Akkora káosz van itthon, hogy csak nézek. Apu nem áll ki mellém, sose védett engem.

Mit tanácsoltok? Másfél oráig ugy sirtam, hogy örültem, hogyha levegőhöz jutok. Most szépen belásodtam, de reggel semmiféleképpen nem maradok itthon.

Egyépként elkezdi, hogy más szíjjal veri a gyerekét, ha szeretném elő veszi..