Kamasz fiúk, lányok, akiket elhagyott vmelyik szülője hogy tudtatok túllépni rajta?

Erre nehéz válaszolni.. a szüleim 1,5 éves koromban elváltak. Anyukámmal kettesben éltünk egy szép lakásban. Aput csak ritkán láttam, mert az új családjával foglalkozott (ott lett 3 gyereke még). Nyáron néha elvitt hozzájuk 1 hétre. De akkor is hülyeségekkel tömte a fejem a felesége.

Aztán teltek az idők, anyu egyre nehezebben tudta fenntartani a lakásunkat.. Így jöttek a hitelek, az adósság. Majd pedig el kellett adni a lakást, én mamámhoz költöztem 16 évesen, ő pedig elment albérletbe egy másik városba. Apukám rá pár hónapra öngyilkos lett.

Hát igen, nehéz ezt feldolgozni. Főleg ilyenkor, mikor beszélek róla, és eszembe jutnak az emlékek. De nem lehet mást csinálni, csak beletörődni.

Ezen túl kell jutni. Szerintem a gondokon csak mi magunk tudunk túllépni. Senki sem tud segíteni. Magunknak kell felállni, és kitapasztalni, hogy milyen életfelfogással a legkönnyebb a mindennapokat boldogan élni. :) Mindenkinek történik rossz az életében. Azt mondják igazságtalanul. Szerintem mindenki egyenlő mennyiségű rosszat kap, csak mindenki máshogy dolgozza azt fel. Kihívásokat és célokat kell magunk elé állítani, és akkor sikerélmény és boldogság önti el lelkünket, ha azt teljesítjük. :)

(Apu halála óta 3 év telt el. )

Kedves Kérdező!

Én a másik oldal vagyok, mégis kell hogy írjak neked, talán segít. Az én lányaim 14 és 18 évesek voltak mikor elváltunk. Teljesen másképp láttunk dolgokat, és alapvető megoldhatatlan ellentétek feszültek közöttünk, amit nem sikerült megoldani.Az állandó veszekedés, vagy az egyik ember alárendelése a másiknak hosszú távon nem megoldás.Akkor inkább válás.Nagyon fontos mind a két szülőd! Én soha nem ócsároltam a lányom apukáját, és kértem ugyanúgy látogassák, hiszen ő mindig az apukájuk marad. Írtad hogy szereted az apukádat...jól teszed! Bármilyen ember is, téged valószínűleg ő is nagyon szeret. Ennek semmi köze ahhoz hogy a szüleid elváltak. Szükségetek van egymásra. Én ehhez az álláspontomhoz ma is ragaszkodom, és sikerült elérni hogy nagyon jó a viszonyuk ma is, a volt férjem újra nősült, és bár nem örültek a gyerekek megbeszéltük hogy a lényeg hogy megtalálta az igazi párját, és boldog legyen. Azóta is ha arra járok, elvárják hogy bemenjek legalább egy kávéra, és megbeszéljük a dolgokat, persze főleg a gyerekeről ( akik már önállóak)de mindig a gyerekeink maradnak.Úgyhogy bátorítalak a válás a szüleid története nem a tiéd! Légy mind a kettőjükkel, és szeretetből, ne muszályból, vagy ajándékokért. Tedd amit a szíved diktál, és jól fogod magad érezni, és eljön az idő amikor meg is fogod érteni mi miért történik. Ez nálunk is így volt...de idő...adj időt magadnak, és szeresd őket! :)

Általában ilyenkor két eset van szerintem :/. Vagy az hogy a gyerek iszonyú gátlásos lesz és megpróbál beletemetkezni a saját világába, ami eléggé antiszociális valljuk be.

Vagy ami velem történt pont a másik. Mindent tör zúz, hamarabb beleveti magát a buliba, hogy megpróbáljon mindent feledni. Bevallom nem vagyok rá túlzottan büszke ,de lényeg, hogy működött, pedig itt sem volt valami szép válás :(

18/F