Kamasz fiúk, lányok, akiket elhagyott vmelyik szülője hogy tudtatok túllépni rajta?

A vállást megsirattam, a házat, a gyermekkoromat, és a szüleimet. Túl tettem magam rajta. Apukámat szeretném elfelejteni, de nagyon nehéz... ó istenem, rajta nem tudom túl tenni magam. Szeretem, hiányzik, de nem érzem, hogy szerepet tudna játszani az életemben...

16L

Szerintem ez nagyon összetett dolog.

Annyira személyfüggő, hogy ki hogyan dolgozza fel/vagy próbálja feldolgozni a traumákat...

Engem egyik szülőm sem hagyott el, és él mind a kettő, az anyám viszont pokollá tette a gyerekkoromat.

(Utólag derült ki, hogy végig pszichiátriai kezelésre szorult volna.)

16 évesen elköltöztem a barátomhoz, 1 év után onnan is elmentem, mert ő is vert. Onnantól iszonyat nagy melómba került, hogy most úgy éljek, ahogy.

Szóval nekem kb. jobb is lett volna, ha nincs az anyám, röviden ez a lényeg.

Van olyan ismerősöm, aki 30 éves korára sem tudta magát túltenni rajta, hogy meghalt az anyukája, az apja meg egy büdös rohadt alkoholista.

Inkább minden pénzét fűre költi, hogy a nap minden percében be legyen szívva, és ne kelljen "gondolkodnia".

megértem, szerintem én is ezt tenném a helyében.

Ismerek olyan lányt, akit az apja elhagyott, és utána a testvére terrorizálta, de nagyon durván, sokszor halálfélelme is volt otthon, késsel estek egymásnak, a fejét a padlóba verte,...

Na rajta semmi nem látszik! Egy gyönyörű, mosolygós, kiegyensúlyozott csaj. Jó mondjuk nagyon vallásos, de ez csak nekem furcsa ateistaként.

A 11 éves tanítványomnak inkább az anyukáján éreztem,hogy valamiért iszonyú feszült. Múlt órán tudtam meg, hogy az apukáját elütötte egy autó, a kislány alig emlékszik rá. De olyan érzelemmentesen beszélt erről, hogy hihetetlen. Persze megértem, hogy miért...

Volt osztálytársam, akinek az apukája meghalt rákban, nagy graffitis meg füves lett, most nem tudom, mit csinál... Nagyon jólelkű, érzékeny fiú volt amúgy.

Egy másik osztálytársamnak viszont szintén rákban halt meg az apukája, másnap ugyanúgy jött suliba, sosem beszélt róla, nem látszik rajta semmi - de ugye ez még nem jelenti, hogy belül nem gyászolna...

(Ráadásul az apja a rákból meggyógyult, csak túl hamar kiengedték, az otthonukat nem tudták úgy sterilizálni és egy megfázásba halt bele...)

Van olyan barátom is, akit 20 évesen most akarnak kirakni a hajléktalanszállóról(!), őt vasrúddal verte az anyja, nem csoda, hogy inkább a szállót választotta...

Annyi ilyen sztorim van, hogy a felére már nem is emlékszem...

Az meg egyszerűen katasztrófa,hogy ma már szinte az a természetes, hogy a házasságnak úgy is válás a vége.

Az meg kamu, hogy szépen is el lehet válni, és akkor a gyereket nem éri lelki sérülés.

A f.szt nem.

Fel kéne nőni a kedves SZÜLŐKNEK!

Ja és nagyon remélem, hogy a következő generációk rájönnek, hogy a házasság nem az egyénről és az egyéni boldogságról szól.

És végre normális körülmények között tudják felnevelni a gyerekeiket...

De épp ezt kellene megérteni, hogy onnantól, hogy megszületett a baba, már nem a te és én a mi, hanem a te, az én és az ő.

Annyira imádom, hogy mekkorára van magával az európai ember, közben az össze kultúraközül ez a legcsököttebb.

Más kontinensen a házasság szó egyet jelent a halállal.

Mert onnantól az ÉN meghal, és MI lesz.

Ezt hogy az istenbe nem lehet felfogni?...

Haverokkal két nagy berúgás tökéletesen feledteti. Fiatalon hülyeség "őrülten" szerelmesnek lenni. Kialakul 1-2 év után, ha meg nem működik hülyeség olyanon rágódni ami már megtörtént.

Én úgy élek, hogy nem hagyom hogy a megváltoztathatatlan zavarjon! Eddig bevált és boldog vagyok!

hm...

köszi a válaszokat bár érdekes válaszokat kaptam :D

Igen erre elég nehéz így válaszolni, hogy csak a kérdést írtad le és nincs semmi részelt.

Rám apám tesz kb magasról.

Röviden a story: Apám minta szülő volt, aztán összeszedett egy nála 18 évvel fiatalabb csajt és teljesen bekattant.

Elkezdett inni és aggressziv lett, verte anyámat meg tesomat és kisebb terrorban éltünk. Anyám és a csaj között mászkált olyan 7 éven át. /10 voltam mikor elkezdödött/

Személy szerint én jobbnak érzem hogy apám elment, mondjuk azért is mert egy stabil anya áll a hátom mögött.

Szerintem bármi is a te történeted tul kell rajta lépned (nem mondom h nem viselt meg a hosszu évek torturája, de ugy gondolom h csak pár dologban és az is a pasikhoz valo hozzáállásomat változtatta, nem szabad semmi hülyeségbe belemenned, mégha kamasz is van probálj egy kicsit felnötten viselkedni. Ha a másik szülöd szilárdan ott áll mögötted akkor probálj meg rá támaszkodni és megbeszélni vele mindent. Én nagyon apás voltam anyámmal sosem volt jo a kapcsolatom de mikor jöttek a rossz dolgok, ő ott volt nekem és most ő a legfontosabb és bármit bármikor megtudok vele beszélni.

Nem egyszerü ezeken tultenned magadat de pl én sokat tanultam belölle, pl hogy nekem nem lesz ilyen családom h lelki terror és egyik naprol a másikra kellett élni hogy épp milyen napja lesz apámnak és aznak költözés, rendörség, mentő vagy épp nyugi lesz.

De egy biztos tul lehet élni, csak okosan kell csinálni :)

Tereld el a figyelmed, hobby, barátok vagy tüzz ki egy jövöbeli célt és dolgozz azért.

Remélem egy picit a segítségedre lehettem. :)

19/L