Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Csak engem tud nagyon felbossz...

Csak engem tud nagyon felbosszantani az emberi hülyeség? :S

Figyelt kérdés

Engem megöl az ideg. Hihetetlen milyenek tudnak lenni az osztálytársaim/ismerőseim. Ha sírok egy filmen, dalon vagy versen mindjárt én vagyok a rinyálós. A Wake me up when September ends című szám nagyon megérint és kicsit sírtam miatta. Pár perccel később hívott egy osztálytársam, hallotta, hogy kicsit még sírós a hangom. Megkérdezte, mi a baj én meg mondtam, hogy csak zenét hallgattam. Rákeresett a dalra, talált egy koncertfelvételt, ahol BJ is sírt. Erre kész volt a szövege, hogy "Milyen felnőtt férfi ír a színpadon és milyen elmebeteg ír dalt a halott apjáról?!". Mikor tudja, hogy én milyen közel állok apukámhoz, főleg, hogy pár éves lábonlőtték egy utcai lövöldözésben. Meg egyik nap mentem haza, és egy reumás néninek segítettem elcipelni a táskáit, bőröndjeit a lánya lakásásig, mert nem volt pénze buszra. Elkísértem, felszálltam a saját buszomra, ahol találkoztam pár osztálytársammal. Kérdezték, hogyhogy nem az előző busszal mentem, amivel szoktam, erre le lettem hurrogva, hogy ismeretlen néninek minek segítek? Nagyon fel tudnak húzni, és még amiatt is mérges vagyok, ilyenek miatt magamat idegelem. Én sem vagyok szent, de egy csepp emberséget neveltek belém. Nem dicsértetni akarom magam, de nagyon mérges vagyok. Teljesen már értékrend, mint az én családomban. Más is van így? Köszönöm, hogy elolvastad!

13L


2011. máj. 7. 10:30
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Ne foglalkozz velük, elég baj, hogy őket nem így nevelték! Nyugodtan elérzékenyülhetsz. Én 31 éves vagyok és Pinknek a You're perfect című számát mindig megkönnyezem a 20 hónapos kislányom miatt :)

Az pedig nagyon szép dolog, hogy segítettél a néninek. Legfeljebb legközelebb a szüleidnek meséld el. Elég ha ők és te tudjátok, hogy milyen rendes voltál.

2011. máj. 7. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Elmesélek egy történetet:

21 éves vagyok és gyermekápolónak tanulok. Szakmai gyakorlatunkon kint vagyunk kórházban. Egyik osztálytársammal ülünk a folyóson a szabadidőnkben, egyszer csak elsétál előttünk egy 10 év körüli gyerek. Infúziót tolta maga mellett, ahány nyílás, annyi cső lógott ki belőle, éppenhogy tudott menni. Osztálytársam hangosan felkiált: "Há, de csóri!".

Szerinted az ilyen milyen ember? Egészségügyben, beteg gyerekek közt?

Válaszom: hülye gyerekből hülye felnőtt lesz.

Neked ne legyen bűntudatod amiért segítesz másoknak. Ez a helyes, ez a normális.

Megnyugtathatod őket, hogy ha velük történik valami akkor majd szépen elsétálsz onnan, mert hát ugye de ciki másoknak segíteni.

2011. máj. 7. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Még egy ok, hogy nem szeretem magam: Nekik is segítek. Mentem a bőrüket, ha valamit nem csinálnak meg, tesin megsérülnek kikísérem őket...nagyon bosszantom magamat is.
2011. máj. 7. 11:04
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

én is ilyen vagyok, nem tartom cikinek egyáltalán :-)

inkább legyél túl emocionális, mint hogy alig...


29 N

2011. máj. 7. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

A Wake me up when September ends gyönyörű szám... Én is majdnem sírtam rajta.

Egyébként meg szerintem nekik kellene elsüllyedni, amiért érzéketlen parasztok. Benned van emberség, emiatt inkább büszke legyél magadra, ne dühös. Hidd el, ők is felnőnek egyszer. :)

14/L

2011. máj. 7. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

Figyelj, nincs ezzel gond. Inkább legyél ilyen, mint egy érzéketlen tuskó.

Amúgy belinkelnéd azt a videót, amelyikben Billie Joe sír?

14/L

2011. máj. 8. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
2011. máj. 8. 15:44
 8/14 anonim ***** válasza:

"Milyen felnőtt férfi ír a színpadon és milyen elmebeteg ír dalt a halott apjáról?!".


arról az ismerősődről megvan a véleményem...

2011. máj. 8. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
Nekem is...szerencsére van 2 hasonló gondolkodású barátom, de ők ugye nem mindig lehetnek velem:P
2011. máj. 8. 16:03
 10/14 anonim ***** válasza:

10:50-es

Én tanító szakra jártam (egy tantárgyam miatt fél éve megszűnt a jogviszonyom :( ) és rengeteg hasonlót tapasztaltam én is.

Ugye mi óvónéniknek és alsós tanítónéniknek tanultunk és rengeteg csomócsoporttársam és évfolyamtársam sokszor úgy beszélt a pici gyerekekről, hogy a gyomrom felfordult tőle...

Egyszerűen nem értem, hogy aki nem szereti a gyerekeket és nincs hozzájuk türelme, miért kezd bele egy ilyen suliba.

Az ilyenek jelentkezzenek egy bölcsész karra, ott is kapnak diplomát, ha már ennyire csak a végzettség fontos nekik.

Én meg imádom a gyerekeket, nagyon szeretek velük foglalkozni, most mégis itt vagyok suli és munka nélkül.

Persze a saját hibámból jártam így, nem is szeretném másra kenni, (amúgy jelentkeztem is újra)csak az a dühítő, hogy sokan elvégzik ezt a szakot, olyanok, akiknek semmi érzékük sem a gyerekekhez, sem pedig a tanításhoz és belőlük lesznek a jövő pedagógusai...

L/24

2011. máj. 9. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!