Aggódom, mi a megoldás?

A lányom aki lassan 18 éves hozzámkerült, az apjával összevesztek. Nagyon örülök, hogy nálam van végre, őt vártam, a szívem a lelkemmel.

Nálam minden kémyelme megvan, szép szobája van, kényelmes szép ággyal, sminkasztal, lámpás sminktükör stb.

De nem elégedett semmivel, folyton rosszkedvű, mert hogy nem olyan az anyagi helyzetem mint az apjáé.

Valóban nem állok jól most, de neki mindene megvan, teli a hűtő, jó minőségű finom kajákkal, édesség is amennyit akar.

Cuccokra most nem telik, de rengeteg cuccot vettünk neki pár hónapja. A nyáron volt diákmunkán mert a suli szervezte neki itt külföldön, ahol lakunk, es minden osztalytarsanak.

3 hét után kapott 700 eurót. Azt szinte mind elköltötte hulyeségekre, kértem vegyen magának cipőt belőle, zoknikat ilyesmit, azt mondta az a szüleinek a dolga. Ezzel egyetértek, de most nincs miből. Az apját nem érdekli.

A lényeg hogy mi a baj ?

Az hogy folyton rosszkedvű, elégedetlen, dühös, ajtókat csapkod, es aggódom, hogy hogy fog ez végződni? A mi kettőnk kapcsolata, meg az egész sorsa ha ilyen dühös, nem szívesen van itthon, gyűlöl mert nem tudom most ömleszteni a pénzt rá.

Mindig várom finomabbnál finomabb ételekkel, de mindnere a száját húzza, hogy pont nem azt kívánta, ha főzök amit kíván, akkor már éppen evett máshol.

Ha kedvesen, mosolyogva várom, valósággal dühíti a mosolyom, így már nem várom nyílt örömmel, nem mutatom ki.

Megkért egy helyiségben ne tartózkodjunk.

Én nem haragszom rá, csak aggódom érte, hogy mi lesz így vele, merre halad ennyire félbolondan?

A suliban rendben van a tanulás.

Azt látom, hogy annyira emészti ez a helyzet es nem tudok rajta segíteni.

Itthon meg van kímélve, nem kell rátegye a kezét semmire.

Pszichológushoz nem akar menni.

Hogyan tudnám felvidítani, hogy értékelje, lássa, hogy mekkora öröm, hogy együtt lehetünk?