Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » 11-12-13-14 évesek nálatok...

11-12-13-14 évesek nálatok mit takar a "járás"?

Figyelt kérdés
2010. szept. 30. 15:50
1 2 3 4
 21/33 Orálkulum válasza:
90%

Ez egy érdekes kérdés. Én is múltkorjában elgondolkodtam ezen, amikor két - hangsúlyozom: fehér etnikumú :) - ilyen 12-13 éveske olyan nyálcsere partit rendezett a HÉV-en, hogy csak lestem :) Persze olyan kis esetlenek voltak, hogy nem tudtam hirtelen sírjak, vagy nevessek, mindenesetre mindent beleadtak :) Az én időmben ilyen idős korban a fiúk és a lányok még dobálták egymást radírral meg ceruzával, és mindkét nem kissé vicces, már-már soviniszta módon viszonyult az ellenkező nemhez. Hát igen, eltelt majdnem 20 év, a társadalmi normák szépen megváltoztak, és ez csak egy terület a sok közül.

Egy biztos, ezzel a változással az emberek érzelmi világa nem hiszem, hogy teljesen együtt fejlődött volna, ezért gondolom továbbra is azt, hogy nem jó ötlet a "járás" még ebben a korban. Persze ez is a felnőtté válás egy része, de ott van még az a tényező, hogy mennyire fejlett ekkor a kiskorúak tudata. Nem csak érezni kell, hogy mit csinálok, hanem érteni is, és itt jön be a nevelés kérdése, hiszen egy ilyen apró kis lény még honnan is tudná, hogy korrelálnak bizonyos dolgok. Nálunk anno két-három osztálytársam volt túl első szexuális élményén általánosban. Hadd ne minősítsem a családjukat, vagy akár őket magukat. Még ennyi idő távlatából is emlékszem rájuk, annyira sütött belőlük a butaság :)

Ha egyszer lesz gyerekem, én biztosan nagy gondot fogok fordítani ilyen irányú okítására, mivel nem gondolom, hogy ahová fejlődtünk (vagy inkább sorvadtunk) lenne a megfelelő egy kiskorú számára. Emberanyagtól függő ez is, mint minden, de én abszolút minimumként meghúznám a 16 éves kort bármiféle szexuális töltetű interakciót illetően, még ha csak egy csókról is van szó.

31/F

2010. okt. 7. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim válasza:
Lehet hogy illúzióromboló vagyok,de 11-12évesen csókolóznak,13-14évesek van hogy túlvannak az első sexen is akár..Én 15éves vagyok osztályomon belül van 2olyan lány aki 12évesen veszítette el,3 aki 13 és többiek 14-15..nagyon kevesen vannak akik még nem voltak túl az első sexen..lehet ócsárolni azt ahol lakok,de ez mindenhol így van mivel jártam budapesten is iskolába és vidéken is és van tapasztalatom a velem kb egykorúakkal..Sajnos ez van..Én sem nézem jó szemmel,de idáig fajultak a dolgok..egyik ismerősöm pl 13évesen 24éves barátjával van együtt és vele történt a lánynak a NEGYEDIK emberrel való sexuális élménye..
2010. okt. 7. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
40%

Nálam a járás a kistérség elődje.

Igaz hogy én 2×12 /F :|

2010. okt. 8. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
Én város vagyok és érdekes módon nálunk általánosban az osztályból senki sem sexelt,ja és nem vallami vallásos suliba jártunk,szöveg az nálunk is volt.A látszat meg néha csal.A bartánőm húga most taposa a 7.-et és ott sem volt ilyen,járás,a csóknál kimerül,mert ott a szülők figyelnek,hol van a gyerek,nem kóricál össze-vissza és a fiú szüleivel is jó a kapcsolatuk,szóval ez közös projekt,figyelni a srácokra,hogy egészséges,korukhoz illő módon szeressék egymást.
2010. okt. 8. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
Városit akartam írni
2010. okt. 8. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 N.Balu válasza:

Stratégiai információgyűjtés a másik nemről, és persze arról, hogy ŐK milyen módon viszonyulnak hozzánk.


ÉS arról, hogyan lehetne ezen a viszonyon néhány olcsó trükkel javítani. Ennél több ebbe nem fér bele.


Járás, ez volt a kérdés? Ja, igen. Akkor, ez a válasz.

2010. okt. 8. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:

Én 12 éves lány vagyok, de természetesen csak arról tudok nyilatkozni, ami az én környezetemben folyik. Az ÖSSZES lánynak (két kivétel van, az egyik barátnőm meg én) a fiúkon jár az esze, mindenkinek volt már "pasija". Nem ritkák az ilyen jellegű beszélgetések sem:

"-Jaj, képzeld, k*rva helyes fiút láttam a suliban!

-Te is? Én meg a spárban!

-Szőke volt és cuki és... Áááá, nem bíroooom!

-Ó, ne fájdítsd a szívemet..."

Tehát a járás kb. kézfogást, csókolózást, sétálgatást takar a 11-12 éveseknél. A 14 éveseknél is megvan ugyanez, csak változatosabban válogatják meg a randik helyszíneit, és általában szexelnek is. A 13 éveseknél két csoport van; a 11-12 évesekéhez hasonló "járás" és a 14 évesekéhez hasonlítható, ergo csók és sétálgatás biztos van, de olykor előfordul a petting és a szex is.

Én ezt tapasztaltam a környezetemen, lehet, hogy tévedek.

2010. nov. 12. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:

Nálunk (falu):11-12 max kézfogás+arcra puszi

13-14 smárolásig minden :$

Mellette van olyan ismerősöm hogy 13 évesen veszítette el a szüzességét.. ami szerintem undorító gusztustalan és veszélyes!

És ha terhes lesz? még a 8 általánost se tudja normálisan elvégezni?!

szerintem nincs semmi szükség nagyon elfajulnia a dolgoknak..

Lehet hogy én vagyok naív és gyerekes de 14 évesen szex? :OO undorító!!

2011. dec. 13. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:

11-épp most éli át,h egy fiú oda megy és azt mondja: Másba vagyok szerelmes

12-már inkább nőiesebben,szebben öltözködik tetszeni akar a fiúknak

13,14-az első randi,csók...:)

DE: A mai világban már nem így van amit én mélységesen sajnálok és 12 illetve 10 évesek a lányim(a legkisebb csak 4) és már beszéltem velük a fontos dolgokról és,hogy ne versenyezzenek majd a barátnőjükkel,hogy 13 évesen melyik veszíti el előbb a szüzességét!

2012. jan. 2. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:

Szerintem mindenkinél mást. 11-12 évesen még max. csók, meg találkozgatás, de lehet, hogy még ennyi sem. 11 éveswn a többség még a vihorászós korszakát éli (mármint a lányok), a "jujj engem nézett 1 másodpercre" is úgymond járásnak számít. 13 éves kor körül a lányok több csoportba sorolhatók: van néhány, akinél megmarad az előbbi felfogás, van, aki online keres "életreszóló" szerelmet. Többen loholnak a srácok után, mert akkor milyen menő az, hogy neki már van pasija, még ha nem is ismerik nagyon egymást. De előfordul olyan is, akinek lesz komoly, igazi barátja, ők a szerencsésebb és érettebb lányok közé tartoznak. Olyan is van, aki csak vágyik az utóbbira, és rájön, hogy a fiúk után futni nem menő, ők az érettebb, de kevésbé szerencsésebb csajok.

14 évesen még egy keveset komolyodnak, a 11 éves felfogás eltűnőben van, de a többi megmarad.

A fiúk ebben az időszakban még többségben kisgyerekek, 13-14 év körül elkezdenek kinőni a kenyérdobálásból és a buta mesefilmekből.

Legalábbis én így figyeltem meg.

2012. jan. 2. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!