Ez normális egy 14 évesnél? Nem bírok a lányommal!

A lányom tizennégy éves, eddig is voltak kisebb kilengései, nem volt épp mindig áldott kis angyalka, de még rá lehetett fogni, hogy kicsi és rosszalkodik. Ebben a tanévben azonban mintha megőrült volna. Az iskolaidőszakban még elment egy-egy késéssel, de nagyrészt bevittük (csak egyszer mondtam neki nemet, de azt is azért, hogy hátha tanul a leckéből), így nem lett belőle különösebben nagy baj. Volt néhány veszekedés, de túléltük.

Most a nyáron többet volt egyedül, mint szerettük volna, mert nekünk éjszaka dolgoznunk nappal pedig aludnunk kell. Az anyja próbált neki kedvezni, elengedte néhányszor a városba, meg hétvégén együtt vagyunk, elmegyünk biciklizni, ilyesmik.

Mostanában azonban ha valami nem a szája íze szerint van, üvölt, folyton beleavatkozik a vitáinkba és egyszerűen az az érzésem, hogy semmit nem csinál szívesen. Így persze, hogy az embernek már semmi kedve megkérni bármire is, inkább megcsinálja ő maga.

Nem kérünk tőle valami égbekiáltó dolgokat, több szülőt is megkérdeztünk, hogy ez sok-e, a válasz: nem.

Nem vagyunk valami vaskalapos szigorú szülők, egy veszekedés viszont nagyon elfajult közöttünk, igazán egy semmiségen kaptunk össze, de már nem tudtam tolerálni, hogy bármi történik, üvölt.

Ment volna ki a házból, de az anyja nem engedte, ő meg nem hagyta magát. Üvöltött, hogy hadd menjen, úgyis azt akarjuk (valóban elhangzott, hogy mehet vissza a biológiai apjához, mert itt ezt a viselkedést nem toleráljuk). Nem vagyok rá büszke, de muszáj volt egy nevelő célzatú atyait lekevernem, nem állt meg tőle. Aztán egy darabig bevonult a fürdőbe, magára zárta az ajtót.

Nos ez a nap valamilyen szinten békével végződött mert a szokásos ölelés-puszi rituáléval köszöntünk el.

Másnap azonban nem lett jobb a helyzet. A legutóbbi alkalommal amikor elmentünk a hétvégén, valami aggasztót mesélt nekem, megkérte, hogy ne meséljem el az anyjának.

De miféle apa lennék, ha nem akadályoznám meg, hogy a 14 (!) éves lányom az ÉJSZAKA kimenjen a VÁROSBA biciklizni? Büszkén mesélte, hogy milyen helyeket fedezett fel, hogy milyen szép éjszaka a város, én pedig elmagyaráztam neki rengetegszer, hogy ez nagyon veszélyes. Erre a válasz annyi volt, hogy tudja.

Nem mondtam el az anyjának, de a bicikliket lelakatoltam, a kulcsot magamnál tartom.

Amikor rájött, megint elkezdett velem veszekedni, hogy elvettem tőle az egyetlen dolgot amit szeret. Valóban rosszul tettem amit tettem? Én csak meg akartam védeni. Nem szeretném, ha a lányom éjszaka kijárkálna.

Beszélgettünk már erről egy párszor, de semmi javulás. Ő azzal indokolja ezt a sok hülyeséget, mert minden őrültséget ki akar próbálni és, jogy ez neki jó. Még az anyjától cigit is kért. Amivel semmi baj nincsen, kíváncsi és őszinte... de már lopja is az anyja cigijeit.

Tudom ez sok probléma egyben, de hirtelen ezek jutottak eszembe, amik durvábbak történtek az elmúlt időben, borzasztóan megnehezíti az életemet ezzel a viselkedéssel.