Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Csak nekem durva egy kicsit,...

Csak nekem durva egy kicsit, hogy némelyik gyereket mindenhova autóval visznek?

Figyelt kérdés

Előrebocsátom, hogy itt most konkrétan a tizenévesekre gondolok. Egyre jobban látom az ismerőseim ès a rokonaim körébe, hogy 14-18 évesek kamaszok, életükbe nem utaztak tömegközlekedéssel ès azt se tudjàk hogyan kell használni, mert a drága szüleik mindenhova hurcoljàk őket és itt nem arról van szó, hogy a szülőnek is pont arra van dolga, akkor miért nem vigye el, hanem a gyerek csettint egyet és már viszik is őt.

Konkrét példa:

Volt, hogy az unokatestvérem eljött nekem segíteni, végeztünk a munkával mondtam neki, hogy üljön le tegnap az asszony főzött finomat. Mondja nekem, hogy neki sietnie kell, mert a 15 éves lányát vinnie kell a táncházba, mert az anyja nem ér rá. Kérdeztem tőle, hogy nem- tudna most busszal menni meg akár gyalog sincs messze. Azt mondta nekem erre, hogy ő nem szokott buszozni.


Másik történetbe meg a kollégám volt nálunk sütögetni, kb 10 fele hívta őt a 17 éves lánya, hogy érte tudna-e menni, mert valakivel össze veszett. Mondta a kollégám, hogy sajnos nem tud mert màr ivott. Pár perc múlva hívta őt a felesége, és veszekedett vele a telefonba, hogy minek kell neki innia, ha baj van nem lehet rá számítani. Végül az asszonya ment érte, amúgy meg vonattal is haza tudott volna menni mert tudom, hogy megy még akkor. Itt már megjegyeztem azért, ha én ennyi idősen ilyenkor felhívtam volna ezzel apámat biztos, hogy elküldött volna a francba és igaza is lett volna.



2021. nov. 12. 08:01
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:
77%

Testvérem 16 évvel fiatalabb nálam, ő most 14 éves. Én 7 évesen már buszoztam az iskolába, meg vissza, különórára is eljártam busszal. Megmutatták, hogy kell pár héten át, aztán mehettem egyedül. Na, húgomat autóval viszik mindenhova, életében nem ült még buszon sem, csak amikor osztálykirándulásra mentek.

Ez anyámék dolga, csak most meg jön az, hogy menjek el húgomért autóval ide-oda, mert ők nem érnek rá. Mondom, ott a busz, és akkor jön a válasz, hogy hát ő nem buszozik. Ja, én is ugyanúgy a gyerekük vagyok és az ő korában már 8. éve jártam busszal. Nem viszem sehova. Szerintem is iszonyatos túlzás.

2021. nov. 12. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 anonim ***** válasza:
73%

20

én gyerekként tömegközlekedéssel jártam. Sokszor a barátnőimmel a környéken sétálgattunk. Mégsem tudom a környéken az összes utca nevét. Ahol ismerős lakott, azt tudtam, de ott ahol csak elsétáltunk nem.

Ez szerintem nem függ össze azzal, hogy autóval viszik vagy sem.

2021. nov. 12. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim ***** válasza:
76%

Gimisként írom, nyilván semmi közöm hozzá, de nekem inkább az furcsa, hogy a szülőknek hogy van erre idejük? Nekik nem kell reggel dolgozni, vagy mi?

Vonattal járok, a házamtól kb. negyed órára van a vasútállomás gyalog. Biciklit nem viszek, mert ellopják. Az osztálytársaim meg hülyének néznek, hogy minek "kínzom" magam azzal a reggeli 15 perc sétával, meg hogy ők inkább kocsival mennének. Hát basszus, ezek edzésekre járnak meg minden, én meg semmit nem sportolok, akkor hogy lehet az, hogy nekik nehezükre esne napi 2x15 perc séta?

2021. nov. 12. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
76%

Értem amit mondasz, de a második esetben jó hogy hívta a lány az édesapját. Este 10 órakor összeveszett valakivel tehát valószínűleg levált a társaságtól. És valljuk be hogy egy 17 éves lánynak éjszaka egyedül mászkálni nem túl biztonságos.

A többivel egyetértek, ha van rá lehetőség szerintem is meg kellene tanítani a tizenéveseket tömegközlekedéssel közlekedni.

Viszont amikor vészhelyzet van, akkor had hívja már fel egy kamasz az édesapját anélkül hogy idegenek okoskodnának.

2021. nov. 12. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonim ***** válasza:
73%
Az ovihoz hozzászólva, mert így kényelmes nekik. Az ovist nyilván el kéne vinni, ő még nem mehet egyedül. És kényelmesebb autóval. A szomszédasszony is csinálta, én meg is kérdeztem, hogy miért. Hát, csak nem fogok sétálni?! Még engem nézett le, mert én meg sétáltam az oviig meg vissza.
2021. nov. 12. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
66%
életképteleneket nevelnek, de majd a szülők szívnak úgyis XD
2021. nov. 13. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 anonim ***** válasza:
82%

Mondjuk vannak olyan körülmények, hogy muszáj vinni a gyereket. Mi kisvárosban lakunk, városon belül nincs tömegközlekedés. A suli tőlünk kb 5-6 km, az nem kis séta, hanem egy komplett túra. Még biciklivel is van vagy 20 perc (forgalom miatt is, meg stb, szokásosak). Szóval amikor háromnegyedkor végzek a suliban, egészkor meg már edzésen kellene lennem és még át is öltöznöm, akkor nincs nagyon más választás. Ez ment vagy 2 évig, most letettem motorra a jogsit, azzal járok. (De hallgatom is a szüleimtől, hogy veszélyes, nem lánynak való, stb.)


Csak mondom, nem mindig megoldható, van, amikor nincs nagyon más választás, csak ha a szülő hozza-viszi a gyereket.

2021. nov. 14. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 anonim ***** válasza:
36%
27 és ha a szülő beteg? Vagy olyan munkára vált hogy nem tudja megoldani azt hogy hozzon vigyen? Akkor nem jársz edzésre?
2021. nov. 14. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 A kérdező kommentje:

24-es válaszoló:

Nyilván van az a helyzet, amikor segítséget kell kérni, viszont az említett kislány esete nem az a kategória. Az otthonától kb 20 perc sétányira volt a barátnőjénél. Egy békés környéken laknak, meg ez a belvároshoz közel van, ahol este 10 körül is sokan az utcán vannak még, kutyát sétáltatnak stb. A másik meg ami kiakasztó számomra, hogy a kislány annyira felnőttnek hiszi magát, sokszor hozzá vágja ezt a szüleihez. Most akkor kérdezem: A felnőttség nem arról szól, hogy a kezedbe veszed az életed irányítását, és a konfliktusokat, problémákat megpróbálod kezelni és egy pitiáner kis vita után nem egyből apucit hívni, aki végre egy kicsit kikapcsolódhat?


Kicsit lehet sokan magukra vették ezt a kérdést. Itt nem azokra irányult, akiknek óvodás vagy kisiskolás gyerekeik vannak, meg nem is azokra, akik messze laknak a sulitól tömegközlekedés meg nincsen. Itt azokra, gondolok akik már vannak abban a korban, hogy tudnának menni egyedül gyalog vagy tömegközlekedéssel és mégis a szülőket taxinak használják és annyira természetesnek veszik ezt, hogy ha egyszer olyan helyzetbe kerülnek, hogy mégis másképp kell megoldaniuk, akkor összedől a világ.

Sokan felhoztátok érvnek, hogy a buszok, koszosak, összevannak hányva és sok veszély érheti a gyereket a buszon. Nos erre én azt tudom mondani, hogy ez is felvan fújva. Én nagyon sokat jártam már tömegközlekedéssel Budapesten és más városokban is. Valóban volt olyat, hogy oda van hányva valahova, de ez kb húszból egy, tehát én nem mondanám azt, hogy ne lennének tiszták a tömegközlekedési eszközök.

Az, hogy mennyi mindent lehet hallani, arról hogy mennyi elmebeteg van a tömegközlekedésen és mennyire nem biztonságos ez egy gyereknek. Nos szerintem ezzel is ugyanaz a helyzet, mint a tisztasággal a másik meg az, hogy meglehet nézni mennyi autós baleset van egy nap.

2021. nov. 14. 09:11
 30/41 anonim ***** válasza:
28%

Mikor lesz már az az idő, amikor mindenki a saját dolgával foglalkozik, és nem a másik életébe akar beleugatni...?


Inkább jársz rollerrel, gyalog, biciklivel, lóháton, vagy tökömtudja hogyan? Oké. De akkor miért nem hagy hidegen, hogy Kiss Juliska akár 50 méterre is kocsival jár?

2021. nov. 14. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!