Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Csak nekem durva egy kicsit,...

Csak nekem durva egy kicsit, hogy némelyik gyereket mindenhova autóval visznek?

Figyelt kérdés

Előrebocsátom, hogy itt most konkrétan a tizenévesekre gondolok. Egyre jobban látom az ismerőseim ès a rokonaim körébe, hogy 14-18 évesek kamaszok, életükbe nem utaztak tömegközlekedéssel ès azt se tudjàk hogyan kell használni, mert a drága szüleik mindenhova hurcoljàk őket és itt nem arról van szó, hogy a szülőnek is pont arra van dolga, akkor miért nem vigye el, hanem a gyerek csettint egyet és már viszik is őt.

Konkrét példa:

Volt, hogy az unokatestvérem eljött nekem segíteni, végeztünk a munkával mondtam neki, hogy üljön le tegnap az asszony főzött finomat. Mondja nekem, hogy neki sietnie kell, mert a 15 éves lányát vinnie kell a táncházba, mert az anyja nem ér rá. Kérdeztem tőle, hogy nem- tudna most busszal menni meg akár gyalog sincs messze. Azt mondta nekem erre, hogy ő nem szokott buszozni.


Másik történetbe meg a kollégám volt nálunk sütögetni, kb 10 fele hívta őt a 17 éves lánya, hogy érte tudna-e menni, mert valakivel össze veszett. Mondta a kollégám, hogy sajnos nem tud mert màr ivott. Pár perc múlva hívta őt a felesége, és veszekedett vele a telefonba, hogy minek kell neki innia, ha baj van nem lehet rá számítani. Végül az asszonya ment érte, amúgy meg vonattal is haza tudott volna menni mert tudom, hogy megy még akkor. Itt már megjegyeztem azért, ha én ennyi idősen ilyenkor felhívtam volna ezzel apámat biztos, hogy elküldött volna a francba és igaza is lett volna.



2021. nov. 12. 08:01
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
73%
Hatos, ez nem irigykedés kérdése, hanem józan észé. Hogy klasszikust idézzek, nem zavar míg a négy fal között csinálja. A mellettünk lévő óvodánál akkora a forgalom, hogy tényleg nem lehet nálunk egyedül elengedni gyereket sehova, mert a zebrán vagy kap elsőbbséget, vagy nem. Plusz nem szeretjük ha nem bírunk a saját kapubejárónkra ráfordulni, illetve a reggeli kocaautós anyuka meghúzza a miénket.
2021. nov. 12. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 anonim ***** válasza:
68%
11. Az ezer éves, de drágának tűnő SUV-vel mert kisebb személyautó ugye nem biztonságos azon a 200 méteren amit megy vele 😂
2021. nov. 12. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 anonim ***** válasza:
71%

Nem irigykedem, hogy ülnek napi kétszer a dugóban (én meg pont attól leszek idegbeteg, ezért megyek inkább gyalog vagy rollerrel vagy biciklivel), hanem logikátlan hülyeségnek tartom. Környezetszennyező is, meg így is túl sokan vannak az utakon, amitől mindenki szív (rossz levegő, drága karbantartások, villamos elé beálló dugó...). És a gyereküknek is rossz példa. Elviszik gondolom sportolni őket vagy járnak futni a parkba vagy a futópadra a szülők és mérik bőszen a lépésüket, közben meg nem tudják használni a lábukat arra, amire ki van találva.

Van az autónak létjogosultsága abszolút. Lehet vele menni nyaralni vagy ha náluk ritka a tömegközlekedés, akkor tök ok. Vagy ha éjszaka van, vagy ha valaki beteg, vagy ha sok csomagot visz... stb. De sokan tényleg nem erre használják, csak megszokásból, státuszszimbólumként. Hétköznap ha 11 felé is megy az ember végig Budapesten tele van olyan autóval a város, amiben csak egy ember ül. Nem hiszem, hogy abból nagyon soknak ne lenne más megoldása a közlekedésre vagy mind egy mesterember létrával.

2021. nov. 12. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 anonim ***** válasza:
44%

Már közel sem olyan a közbiztonság, mint régen. Ráadásul most 2 éve tart ez a Covid cirkusz is.

A buszok, mocskosak, össze vannak hányva, nem egy lopásról vagy vitatkozásról lehet hallani.

Én sem szívesen engedném a gyerekem buszozni. Pedig én anno fejből tudtam a megállok neveit, annyit jártam tömegközlekedéssel.


A sétához meg annyit, hogy mi 15 perc sétára lakunk az ovitól és ha jó az idő, akkor sétálunk vagy biciklizünk. Többen is így tesznek. De pest megyében lakunk és sok helyen nincs járda. Nem térnék ki arra, hogy sokszor a hajam is égnek áll, amikor az autósok le se carják, hogy az út szélén mennek a gyerekek.

2021. nov. 12. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 anonim ***** válasza:
69%
14-es, mi egy kis faluban lakunk, kevés kocsi, új környék, járda mindenhol és mégis a többség kocsival hordja a gyereket két utcával arrébbról.
2021. nov. 12. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 anonim ***** válasza:
59%
Egyik rokonom is a pár száz méterre levő suliba kocsival hurcolja a gyerekeket...igaz ők kisebbek de nekem ez fura. A munkahelye is 10 perc séta az otthonától. Oda is kocsival megy de 20 perc mire odaér az útfelújítások miatt...nekem furcsa még most is de hát nem az én dolgom.
2021. nov. 12. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
55%

12: OFF: na, ezt ne is mondd, nálunk pont egy hetes az ügy, hogy egy p... az óriási elb...tt bömös suvjával lendületből nekirongyolt parkoláskor a mi teljesen szabályosan és vonalon belül parkoló normális méretű kocsinknak. Ez a kisebbik gond, mindenki hibázik de utána le is lépett, csak annyi volt a szerencsénk hogy van szemtanú aki hagyott teljes rendszámot és telefonszámot is. OFF vége


14: napi szinten tömegközlekedem agglomerációból Pestre, és egyáltalán nem ezt tapasztalom, pedig hírhedt vonalon is járok minden reggel... Van cifra eset, de kb annyiszor ahányszor a hajlékony odamegy tarhalni az nagy csomópontoknál az autókhoz. És pont olyan kaliberű is.

2021. nov. 12. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
72%
Azért régen sem volt ám valami frenetikus a közbiztonság, csak nem tolták mindennap az arcodba a hírekben meg az interneten. De hát kell a kattintás, a hirdetőkből jön a pénz. Azt meg senki sem fogja elolvasni, ha arról írnak, hogy Manci néni véletlenül betett egy piros bugyit a fehér mosásba.
2021. nov. 12. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
74%

Rajtam is mindenki csodálkozik, hogy miért járok gyalog. A bölcsi 5 perc, a munkahelyem 10 perc séta. Tovább tartana parkoló találni, mint átsétálni. Igazából pár száz méterről van szó.

Kisvárosban élünk, nincsenek akkora távok, amit gyalog nem lehetne megtenni, de ha mégis, akkor van vadiúj elektromos városi busz, ami 15 percenként jár. Más az a helyzet, amikor ki kell logisztikikázni hogy melyik gyereket hova viszed, mert kicsik, mert messze van, mert rohansz, de a fent említett példák nekem is meredekek, pedig nálunk is mindenki kocsival közlekedik.

Barátnőm úgy nőtt fel, hogy a szülei mindig mindenhova vitték. Múlt héten azért nem jött át kávézni hozzám, mert a kocsija szervízben volt és nem akart gyalogolni (2 sarokra lakom tőle). És ez már nem az első eset. 30 éves, de ha családi ebédre kell menni, akkor az apja jön érte, elviszik és vissza hozzák a saját lakásához, mert a szülei kb 10 perc sétára laknak tőle és ő annyit nem gyalogol, de súlyos tízezreket fizet fogyasztó szerekre meg kondibérletre.

2021. nov. 12. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
71%
Az is a hátránya ennek, hogy a gyerekek nem ismerik a saját környéküket. A szomszéd utca nevét nem tudják megmondani. Tudom, van az okostelón google maps, de azért elég alapvető készség, hogy tájékozódni megtanulj. Tapasztalat, hogy a saját városukban eltévednek ezek a gyerekek, és a végén már azért kell autóval hordani őket, mert nem találnak haza, szó szerint. A másik, hogy azért akkora para egy osztálykirándulás, mert a gyerekek többsége nem tanulta meg, hogy hogy kell a buszon, vonaton viselkedni. Ezért van a vonyítás, rohangálás, rugdosás, szemetelés. Érdekes, akit legalább néha hordanak tömegközlekedéssel, az tud normálisan viselkedni ilyenkor is.
2021. nov. 12. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!