Csak nekem durva egy kicsit, hogy némelyik gyereket mindenhova autóval visznek?
Előrebocsátom, hogy itt most konkrétan a tizenévesekre gondolok. Egyre jobban látom az ismerőseim ès a rokonaim körébe, hogy 14-18 évesek kamaszok, életükbe nem utaztak tömegközlekedéssel ès azt se tudjàk hogyan kell használni, mert a drága szüleik mindenhova hurcoljàk őket és itt nem arról van szó, hogy a szülőnek is pont arra van dolga, akkor miért nem vigye el, hanem a gyerek csettint egyet és már viszik is őt.
Konkrét példa:
Volt, hogy az unokatestvérem eljött nekem segíteni, végeztünk a munkával mondtam neki, hogy üljön le tegnap az asszony főzött finomat. Mondja nekem, hogy neki sietnie kell, mert a 15 éves lányát vinnie kell a táncházba, mert az anyja nem ér rá. Kérdeztem tőle, hogy nem- tudna most busszal menni meg akár gyalog sincs messze. Azt mondta nekem erre, hogy ő nem szokott buszozni.
Másik történetbe meg a kollégám volt nálunk sütögetni, kb 10 fele hívta őt a 17 éves lánya, hogy érte tudna-e menni, mert valakivel össze veszett. Mondta a kollégám, hogy sajnos nem tud mert màr ivott. Pár perc múlva hívta őt a felesége, és veszekedett vele a telefonba, hogy minek kell neki innia, ha baj van nem lehet rá számítani. Végül az asszonya ment érte, amúgy meg vonattal is haza tudott volna menni mert tudom, hogy megy még akkor. Itt már megjegyeztem azért, ha én ennyi idősen ilyenkor felhívtam volna ezzel apámat biztos, hogy elküldött volna a francba és igaza is lett volna.
És meg suliba is viszik a gimiseket reggelente. Pofám leszakad 😂
Nekem az volt a nőn plus ultra amikor egy orvosi rendelőben dolgoztam, a doki előbb befejezte a rendelést (2 pácienst le kellett mondani) mert esett az eső és a 16 éves fiúért menni kellett a suliba. Nehogy szegény elázzon a buszmegállóig vagy várnia kelljen fél órát az aulában.
Nekünk anno télen volt, hogy kimaradt busz és 1 órát vártunk a hóesésben.
Apám körberöhögött volna, meg anyámat is ha ilyen miatt hívjuk. 😂
És ez a 2000-es évek végén volt, nem 1970-ben.
Nem, nekem is durva, pedig kisgyerekem van. Én tömegközlekedem, pedig van autónk, de nem nőtt a valagamhoz.
De ami reggel az ovi-áltiskola-gimi környékén megy, az valami kriminális. Pedig nem járnak messzebbről a gyerekek ebben a kisvárosban mint húszéve, amikor mi jártunk. Persze akkor is volt autó meg alkalmanként hoztak-vittek minket, de hogy konkrét forgalmi apokalipszis van minden reggel és délután... Közben ugyanezek az emberek panaszkodnak, hogy nem lehet a gyerekét egyedül elengedni mert sok az autó. De az nem jut el a kétbitesek agyáig hogy ők maguk generálják az iszonyatos forgalmat.🤦
Tényleg ez van, durva. És közben mindenki sír az üzemanyagárak miatt.
Én egy kis településen lakom, és vicc nélkül mondom, hogy még 2-3 utcából arrébbról is kocsival hozzák a gyerekeket óvodába. Az lenne gyalog talán 10 perc, ha azt nézzük, hogy egy gyerek lassabban jön.
De amúgy 10 perce van gyalog a kisbolt, oda is mindenki kocsival jár - rajtam kívül-, még akkor is ha csak egy, liter tej ért megy.
6-os, nem unalmas még ez az irigykedős szöveg?
Azért, mert valaki valamiféle életmóddal nem ért egyet, nem azt jelenti, hogy azért, mert irigy. Hanem szimplán rossz szokásnak tart valamit, különféle okokból.
6-os
Nem irigykedem, nem a pénzre vagy az időre gondoltam, csak az durva, hogy némely szülő képes teljesen átszervezni a napját csak azért, hogy a gyereknek ne keljen 20 percet gyalogolnia.
És gyakorlatilag az ilyen, gyerekből életképtelent nevelnek, mert nem szoktatják rá arra, hogy néha vannak kellemetlenségek amikkel szembe kell nézni ès meg kell oldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!