Első osztályos lett a kisfiunk. Van, akinél már az első napokban nem volt se gond, se probléma? Folyt lenn.
Túl sokat tud. Nemsoká kiderül valami hangzatos, cseppet sem megbélyegző divatbetegség nála, aztán jó esetben felmentik random tárgyakból, rossz esetben speckóba kell járjon a valódi növényfejekkel.
Csak viccelek, azt javaslom, szállj rá arra a tanítóra, beszélj azzal a jóeszű gyermekkel naponta róla, meg szülők közt is jó lenne, ha téma maradna, amíg nem oldódik meg a dolog.
Kedves Kérdező!
El nem hiszem, hogy egyedül a te gyereked nem bírja ki, hogy felszólítsák. Legföljebb ő többet tud, többször szólal meg. Egyébként felnőtt szemmel röhej, hogy az a baj vele, hogy gyorsabban megoldja a feladatot, mint a többiek, tudja a választ a kérdésekre és - minő borzalom! - még mondja is!
Én inkább próbálnám a tanító gyerekmérgező hozzáállását délutánonként kitisztítani a gyerekemből. Szaladgáljon, érezze jól magát, felejtse el a délelőtti dresszúrát.
Nem látom itt azt, ami miatt azt gondolod, hogy nem tud beilleszkedni.
A jó tanító még jó darabig ovisként kezeli őket. Tavaly ez nálunk majd húsvétig kitartott, de pl az én fiam még most, másodikban sem tudja nyugton végigülni az órát.
A tanítónéni dolga az, hogy fegyelmet tartson és megtanulja ezeket a dolgokat személyre szabottan kezelni. Ha Pistikének több idő kell egy feladathoz, akkor nem szólítom fel az első jelentkező után rögtön. Ha Józsika ügyesebb, gyorsabb, akkor mondom neki, hogy csinálhatja csendben a következőt, amíg a többiek dolgoznak.
Jelentkezés nélkül kérdez? Basszus, még középsikolában is van ilyen.
Aggodalmaidat az osztályfőnökkel oszd meg, ő majd szól, ha gondot lát. De a fent leírtaknak a kezelése nem a te feladatod, hanem a tanítóé!
"Megjegyezte, hogy mozgolódott az órán /már az első nap/, nézelődött erre-arra. Amikor tudja a feladatot, hamarébb megmondja,mint ahogy felszólítják. Ez nem tudom, hogy normális az első napokban v. e szerint fogják besorolni, hogy esetleg szétszórt, figyelmetlen és nem oda való az iskolába. Még alig kezdődött el a suli, de már készen vagyunk, hogy na mi lesz holnap? Sokat beszélgetünk, megígéri és mégis előfordul, hogy csak nem úgy van,ahogy igérte. A fentiek már elvárhatóak a tanitó szerint, v igy kellene lenni. Az oviban nem készítették fel őket az iskolára."
Már bocs, de ez egy idióta!
"Nincs a tanitóval semmi gond, de úgy érzem, hogy sokan úgy gondolják, hogy az oviból az iskolába nincs átmenet"
Na, ez a mocsok nagy probléma a vegyes csoportokkal. Kimarad az iskolaelőkészítő nagycsoport, amikor bizony az egész csoportnak foglalkozés van, tehát csöndben kell ülni, figyelni! Oké, oviban nem 45 percet, hanem 15-20-at, de az első hetekben, hónapokban a suliban sem töb az elvárás. Egy normális suliban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!