Mit tennétek, ha 8 éves fiatokat pofonnal, veréssel fenyegetné a tanítónő?

Próbáljuk meg egy kicsit kevésbé érzelemvezérelten, a lehető legobjektívebben megközelíteni a helyzetet.

A tanítónó és a gyerek között konfliktus van. Megbeszélték-e ezt ketten? Nem úgy, hogy a tanítónő az osztály előtt kiabál a gyerekkel, nem is úgy, hogy felállítja és földbe döngöli a többiek előtt, hanem kettesben úgy, hogy pl. leült a gyerekkel a terem végi asztalnál vagy bárhol, és elmondta neki normális hangon, hogy nagyon rossz számára, amit csinál, és megkérdezte, miért csinálja, és – ad absurdum – tanácsot kért a gyerektől, szerinte hogyan lehetne segíteni neki, hogy ne zavarja az órát.

Azt gondolom, ha két ember közt – legyen az egy felnőtt és egy gyerek – valami nem stimmel, akkor azt első körben az adott két embernek kell megpróálnia megoldani. A gyerekek meglepően jól látják a helyzeteket általában, és (hacsak nem valami torz lelkű kis gengszterek, ami azért elég ritka) lehet rájuk hatni azzal, ha kifejezzük, hogy minket valami bánt.

Csak ehhez emberként kell kezelni őket, partnerként, túl kell tudni lépni a feltétlen tekintélyelvűségen, miszerint „én vagyok a felnőtt, amit mondok, az van, a gyereknek meg kuss a neve”.

Elképzelhető, hogy a tanítónőnek alapvetően nem szimpatikus a kérdező kisfia. Rosszul hangzik, persze, de a tanár is ember, s ahogy nekünk sem mindenki szimpatikus, neki is lehetnek ilyen érzései. És lehet, hogy emiatt mondjuk másként viselkedett a gyerekkel mindig (kevésbé figyelt rá, mint a többiekre, kevesebbet szólította fel, vagy szimplán csak folyton kiabált vele fegyelmezésképpen…), amit a gyerek nyilván érez. Ezért viselkedik „rosszul” nála, akár figyelemfelhívásként, akár dacból, tök mindegy, a helyzet becsontosodott, játszma van közöttük, a még több kiabálásra, fenyegetésre csak még több „rosszaság” a válasz – ebből kéne kitörni, és elég logikus, hogy ezt csak egy totál másmilyen hozzáállással lehet megtenni.

S mivel a helyzetben a tanító a felnőtt, akinek (elvileg) tisztában kell lennie az általam leírt dolgokkal, ő tud lépni a megoldás felé is.

Persze sajnos én eddig azt tapasztaltam, sok tanító nem veszi jó néven, ha a szülők „tippeket adnak” neki a gyerek kezeléséhez. Segítség lehet, ha van a suliban iskolapszichológus. Ő beülhet az órára, megnézheti, mi folyik. Nyilván a tanító itt a jobbik énjét fogja mutatni, de a gyerek viselkedését láthatja, és utána tanácsokat adhat a tanítónak, hogyan lehetne kezelni a helyzetet. Ezzel próbálkoztatok már?

A fiam alsós osztályában volt egy kissrác, ő konkrétan ADHD-s volt (és amellett, hogy az órán folyton rohangált, iszonyat rondán beszélt, őt még a gyerekek sem kedvelték, mert agresszív is volt), a tanítónők viszont már a nyugdíj felé járó, kiégett, csak a „szőke, kék szemű, hátratett kézzel ülő” kislányokat kedvelő hölgyemények. Két évig küzdöttek vele, mire a szülők szereztek egy pszichológustól egy papírt, aki leírta pontokba szedve, hogyan kell viselkedniük ezzel a gyerekkel, ha azt akarják, hogy kezelhetővé váljon. Beültették az első padba, és sokkal több figyelmet fordítottak rá, hogy ne felejtsék el megdicsérni, ha valamit jól csinál (addig ugye folyton csak szidták), megsimogatták a fejét időnként, stb. Érdekes módon a gyerek onnantól sokkalta jobban viselkedett…

A vicc mondjuk az, hogy az, amit a pszichológus leírt, olyan magatartás, amit szerintem minden gyerekkel szemben tanusítani lehetne, de hát sebaj. :) Sajnos a mi tanítóink is a tekintélyelvű, „a gyereket be kell törni” elven működtek általában.

A 30. válaszoló érintett még egy fontos dolgot: „Hát talán hihetetlen, de egy csendes, visszahúzódó kisgyerek ezt azért hozza otthon szóba, mert számára ijesztő látvány a magából kikelve ordító, veréssel fenyegetőző tanár látványa!! Akkor is, ha (most) nem ő a célpont! Nem véletlen, hogy más szülő is tud erről, az egész osztályt érinti, ha a tanár nem tudja a helyzetet kezelni, és így viselkedik.”

Igen, sok szülő azzal áltatja magát, hogy mivel az ő gyereke „jó”, és nem vele ordibálnak folyton, ezért minden rendben. Pedig érdekes volna megkérni az itteni válaszolókat, mennyire éreznék jól magukat egy olyan főnök mellett dolgozva, aki folyton ordítana a kollégájukkal (tán még veréssel is fenyegetné). Vagy ha kénytelenek ilyen helyen dolgozni, akkor valóban ezt kívánják a gyerekeküknek is?

(Nekem, mint „éltanuló”, teljesítmény és megfelelési kényszeres kislánynak a legélénkebb emlékeim az általános iskolából azok, amikor a fiú osztálytársaimat kínozták fizikailag, vagy időnként engem is indokolatlanul megaláztak a tanárok…)

Kérdező,ne foglalkozz azokkal akik szerint "hülye" és "neveletlen" a kisfiad!!!

Teljes mértékben egyet értek Veled!!!

Szerintem mindenképpen tegyél panaszt az igazgatónőnél!

Az ilyen ember nem való az iskolába!

Újraolvasva az 50. válaszoló által írtakat még pár dolog eszembe jutott: egyrészt nincs két egyforma gyerek, az egyiknek kevésbé megy, a másiknak jobban megy a tanulás, és egy tanítónak tudnia kell ezt kezelni, erről szól a differenciálás. Ráadásul bizonyára több gyerek is van, aki „unatkozik” valamely órán, csak lehet, hogy ők jobban tudnak a pad alatt olvasni, így nem veszik észre.

Az a hozzáállás, hogy „mi is kibírtuk annó, ők is kibírják” elég statikus világképet feltételez. És felmerül a kérdés, ha dédanyáink is „kibírták”, hogy kevesebb joguk van a férfiaknál, mi miért ne bírnánk ki? Ha ők is „kibírták”, hogy pár gyerekük meghalt gyermekbénulásban, miért adatunk be oltást a mienknek ellene, miért nem „bírjuk ki” mi is? :)

Igaza van az utolsónak. Az ilyen gyerekek miatt nem lehet rendesen haladni órán. A neveletlen (mert igenis az) majom miatt fegyelmezéssel megy el az óra. Nem jut idő mindent rendesen begyakorolni, megtanítani, a témáról beszélgetni. Az ilyenek miatt kell külön tanárhoz járni, hogy elég tudás legyen az érettségihez. Ha az én gyerekem osztályában ilyen gyerek lenne, nem a tanárt támadnám, hanem aláírást gyűjtenék a többi szülőtől, hogy a gyerekeink érdekében paterolják máshova a kölyköt.

Azért ne keverjük már ide is a női egyenjogúságot. Nem ugyanez a kategória, hogy dédanyáink mit tűrtek. Egy normális embernek tudni kell viselkedni. Akkor lesz baj, ha már nem. Szerencsére még nem olyan korban élünk. A viselkedéshez hozzá tartozik, hogy nem zavarjuk a tanár munkáját és osztálytársainkat, akik figyelni akarnának az órán. Munkahelyen mit fog csinálni az ilyen fiú ? Beszólogat a főnöknek, nem viselkedik, mert őnagysága unatkozik ? Az ilyet úgy kirúgják majd, hogy a lába nem éri a földet. Akkor majd a főnökhöz megy hisztizni az anyuci ? Inkább mindenki érdekében szocializálja a kölykét.

„Munkahelyen mit fog csinálni az ilyen fiú ?…”

Ő lesz a főnök. :)

De komolyra fordítva: emberek, tisztában vagytok vele, hogy egy 8 éves, alsós gyerekről beszéltek? És azzal, hogy – amint a kérdező írta – ezzel az egy tanítóval van ilyen konfliktusa a gyereknek, más emberekkel jól „működik” (a másik tanítónővel is)?

Ne haragudjatok, de ha a fenti információk birtokában szeirntetek ez a gyerek velejéig romlott, és az a megoldás, hogy „menjen máshova”, nem pedig arra következtettek, hogy ez egy személyes ellentét, amit az adott felnőtt aktív részvételével kellene megoldani, akkor veletek valami nagy gond van.

#57-es:

Teljes mértékben igazad van!!!