Van olyan szülő aki annyit tesz, hogy a gyereket eviszi az iskolál és elhozza onnan, a szülőikre elmegy és a többi a gyerek dolga?

Annó anyukám is hasonlóan csinálta. Elsőben azért segített valamennyit táskát pakolni, ceruzát faragni, ilyesmit. De utána nem. A tanárokkal csak indokolt esetben beszélt a fogadóórán vagy a szülői után. Talán egyszer-egyszer per gyerek (4-en vagyunk, egyik tesóm tanulási zavaros, nála azért intenzívebb volt a segítség és a tanárokkal való kommunikáció). Az iskola a gyerek dolga, ha kellett valami szülői segítség, a gyerek felelőssége volt idejében szólni (vers kikérdezése, "szárított denevérszárny" a rajzórára, ebéd befizetés, stb.).

Ajándékot az osztály közösen vett mindig az év végén megmaradt osztálypénzből. A szüleim úgy voltak vele, hogy ha egy-egy tanárral olyan volt az éves munka vagy a személyes szimpátia, akkor a gyerek készítsen neki valamit, ha akar. Egyedül a problémás tesóm tanárainak készített anyu nyolcadikos évzáróra, de ők tényleg erőn felül odatették magukat.

A szüleim sosem ellenőrizték, hogy tanultam-e tudom-e. Annak voltak a híve, hogy tudjam az iskola az én felelősségem. 4-5 tanuló voltam. 5 amit szerettem és amit utáltam tárgy 4.

Azt mondom, hogy még alsóba pár aprób segítség oké, de az, hogy még a 14 éves kamaszt is kikérdezzék. Szerintem az nem jó irány.

Persze, ha a gyerek kér segítséget és tud segítsen, de ne maga másszon bele a gyerek dolgába.

Ha nincs semmi értelmi baj a gyerekkel akkor ezeket a dolgokat legkésőbb az első osztály második felére tudnia kellene.

Ha nincs semmi probléma a gyerekkel akkor a szülőin kívül minek járkáljak be a suliba?

14, tévedés, nem így működik.

Van amelyik gyereknél beválik. Anyukám pl: annyit mondott, hogy "magadnak tanulsz gyermekem" és kész, ennyi volt. Volt feladattudatom, motivált voltam. Más meg erre legyint és annyit mond, "jó, akkor nem tanulok". Egy középiskolásra talán már rá lehet hagyni, de egy általános iskolásra nem.

Két gyerekem van, ugyanaz a nevelés. Az egyikkel vért izzadunk, a másik tanul magának. És egyébként a "rossz tanuló" az okosabb, ő tanul könnyebben, ha hajlandó.

Nem lehet egy 6 éves feladata, hogy tanul-e vagy sem, mivel a jövője ezen múlik. Lehet mondani, hogy nem, de az a gyerek, aki csak hármasra tud összeadni/kivonni/szorozni kicsinek, nem tud majd bejutni olyan suliba, ahol rendesen tanítanak, hogy orvosnak mehessen..

Ha peche van és később fejlődik benne ki a kötelességtudat(pl 12 évesen), akkor már le is húzhatja az életét a klotyón, nem lesz képes 5 évnyi anyagot pótolni, miközben a sajátját is tanulja.

Nekem 10 évesem van, nem pakol, nem rendez egyedül(nem jár napközibe), leckèt már egyedül ír(segítek, ha nem megy), verset együtt tanulunk, mert tanítom hangsúlyozni és mellé tanulásmódszertant is.

Ezeket nem tudják maguktól, alsóban van napközi(tuti a ti gyerekeitek is járnak, ennyit az önállóságról..), ahol a tanár mutatja a dolgokat, magyaráz, közösen megoldják, felíratja a táblára, számontartja mi a lecke.. a szülő dolgát végzi, lehet segítséget kérni bármiben, aki nem boldogul egyedül, azt jobban segíti.

Negyedikre már csak láttamoz.

Mi heti egyszer megyünk csak, de ez van, aki kész az játszik, egy órát szoktak így segítve tanulni(védett tanulási időnek hívják mindenhol!), a ki nem végzett otthon pótol, de ebben a suliban normálisan végzi a munkáját és majdnem mindenki végez vele és helyes is.

Velem csak verset kellett tanulni, ha hallja az ember jobban rögzül, ezért fontos felmondani hangosan, és kell valaki, aki megjegyzi a hibát, mert te utólag nem tudod, vagy meg fogsz torpanni a versben.

Az én szüleim nálam imádtak beszélni a tanárokkal és ajándékoztak(kitűnő voltam, a napközi segít ebben), öcsém problémás volt, ott is ajándékoztak, de már nem beszéltek annyit, ciki volt. Mikor 3-4es tanuló voltam 10.ben, akkor már szülőire se nagyon jártak, ciki volt nekik.

A gyerekem kitűnő, nem vagyok beszélgetős, információért meg ha vinnék valamit a suliba, vagy ha gond van, akkor keresem a tanárt, ez nagyon ritka.

Tudom, hogy vannak beszélgetős szülők, nekik van is miért beszélgetniük, mert a gyerek pl az osztály bohóca, vagy problémás, vagy csak túl jóképességű és több feladatot igényelne.

Nagyon szeretek ajándékozni, így mindig viszünk valamit, akkor is, ha nem bírjuk annyira a tanárt.

Erre készültem, hogy ilyen szülő leszek, akinek kb. semmi dolga nem lesz az iskolával, mert a gyereke önállóan tud mindent. Én ilyen voltam. A szüleim részéről semmilyen erőfeszítés nem volt abban, hogy egész általánosban és középiskola feléig full kitűnő voltam. Versenyek, dícséretek.

Barátnőmnek is összejött ez az első gyerekével.

Aztán megszületett az én elsőm, akivel születése óta semmi se úgy működött, mint kellett volna. Izomtónuszavar, táplálási nehézség, megkésett mozgásfejlődés, megkésett beszédfejlődés...

Más leteszi a habtapira és a szabad mozgás elvén megtanul magától mindent. Mi azért vért izzadtunk, hogy egyéves korára ki tudja nyomni a mellkasát tenyértámasszal.

Nyilván nem az a fajta gyerek, akinek "el lehet engedni a kezét". Első osztály végén autista diagnózist is kapott. Okos, tudja a tananyagot, de nem magától. A tanárokkal is sajnos sokkal több a kontakt, mint amire vágytam, mert folyamatos visszajelzés kell, hogy most azért írt kettest, mert nem tudja, vagy mert rájött a hoppáré és "elhagyta a lelke a testét" a dolgozat idején.

Testvére egyébként önállóan tanuló fajta, mert ez nem nevelés. Valószínűleg vele lehetek majd lusta szülő.

#17: jártam napközibe elsőben és másodikban (98 és 99). Nem segített a tanár semmiben. Bár az is igaz, hogy nem olyan tanár volt, aki tanított minket, hanem a másik osztály tanítója. A saját tanárunk sem ellenőrizte, hogy felírtuk/bekarikáztuk-e a házit, a napközis meg végképp csak annyit tett, hogy láttamozta, hogy készen van. A saját osztályabeli gyerekeknek is csak a hangos olvasás gyakorlás és esetleg a verstanulás volt, ahol a tanár bármit is csinált. Egyébként dolgozatot javított, adminisztrált, készült a másnapi óráira. Időnként körbekiabált, hogy "háromórások/félnégyesek/kézisek, pakoljatok" (a napközi rendes vége négy óra volt, akkor mindenkit lekísért a kapuhoz és akiért nem jöttek egy földszinti gyüjtőterembe, vagy jó időben az udvarra ment - az iskolai kézilabdaedzés is napközi időben volt, nekik azért szólt, hogy időben leérjenek a tornaterembe). Nyolc évvel később a tesóm tanárai ugyanígy, bár ott a saját tanítója volt (ugyanaz az iskola, nagyrészt ugyanazok a tanárok).

Szóval a napközis sem garancia arra, hogy az ott lévő tanár tanulni tanítja a gyerekeket és nem csak felügyeli az önálló leckeírást. Pláne mostanában, ha igazak a hírek, hogy sokszor nem is tanár van bent a napköziben, mert nincs elég kapacitás a rendes órákra sem, nemhogy a napközire.

Akkor neked rossz tanárod volt.. most is vannak ilyenek, de nem ez az alap, hanem hogy a gyerekek javított és kész leckével mennek haza suli után. Csak a jó leckét láttamozták/láttamozzák, a hibákat javítani kellett/kell, és a legtöbben így járnak el, mert ezt várják tőlük, erre van a napközi. Írnak a táblára, magyarzának, lehet kérdezni és javítják a feladatokat. Most is az egész délutánt napközinek hívják, de ahogy régen is, mindig leckeírással kezdődik(most ezt védett tanulási időnek hívják), és utána megy a játék. Lehet régen is ez volt a neve, csak még kicsik voltunk. Én is akkoriban kezdtem a sulit, én mindig jártam napközibe.

Másik suliban amúgy asszisztens volt, én is az vagyok, ugyanígy csinálja mindenki, akkor is, ha nem tanár. Nyilván vannak szr emberek, akik a minimumot sem rakják be, de ne hidd azt, hogy ez az általános. A szülőnek kb semmi dolga a gyerekkel, max korrepetálni kell, mert sokan a tábláról másolják a leckét(régen is így volt), akkor is, ha nem értik, legalább kész van. Aztán otthon tanulhat a szülő. A jó napközisnek is lehet amúgy rossz napja, amikor nincs kész végig a lecke, de a legtöbben azért jók. Felsőben persze más..