Van olyan szülő aki annyit tesz, hogy a gyereket eviszi az iskolál és elhozza onnan, a szülőikre elmegy és a többi a gyerek dolga?

Velem soha nem tanultak és jó tanuló voltam, plusz megtanultam bepakolni a táskámat. Lanyomnal ez elképzelhetetlen lenne, önállótlan és nehéz rávenni a tanulásra. Gyerekek nem egyformák és szerintem onallobbak is voltunk, mint a mai gyerekek.

Én is ilyen gyerek voltam, sőt a szüleim nem cipeltek sehová, sem iskolába, sem onnan haza. Maximum második osztály végéig segítettek, onnantól mindent meg tudtam csinálni én is. Nem is értem, minek kellene jópofizni, dumálgatni meg ajándékot osztogatni neki, nem ezen múlik a jó jegy. Jó tanulók voltunk a tesómmal, nem volt magatartásbeli problémánk sem, se nem lógtunk soha.

Van ilyen. A gyerek figyelemzavaros. Soha nem ellenőrzi az anyukája mit csinál. A munka az első. A gyerek Ps t nyomja tanulás helyett, így nem jár el barátokkal sehova. Felvették középiskolába a választott szakmára, ami nem illik hozzá, de ezt a választást is a gyerekre bízta. Azt se tudja mit takar a szakma, amire megy. Közepes tanuló.

A szüleim ilyenek voltak, mindig jó tanuló voltam, példás szorgalommal és magatartással. Bár a lányaim még csak óvodások, úgy vélem, ugyanezt a taktikát fogom követni náluk én is. Véleményem szerint az nem válna hasznukra, ha mindenbe beleszólnék. Mindennek van következménye és mindenkinek vannak kötelességei. Egy iskolás gyereknek saját kötelessége a tanulás, a felelősség pedig az ő vállát nyomja, ahogy a következménykkel is neki kell megbirkóznia. Ha például tudja, hogy nem tanult, pedig kellett volna és emiatt rossz jegyet kap, akkor az nem nekem, mint szülőnek a felelőssége, hanem neki. Pont ugyanúgy, ahogy ha a munkahelyemen én nem végzek el határidőre egy munkát, akkor nem az anyám vállal érte felelősséget és megy be a főnökömhöz megbeszélni, hogy mivel vegyen rá engem a normális munkavégzésre.

Van. Az én szüleim is ilyenek voltak, én is ilyen vagyok. Külföldön élek jó ideje, itt meg egyértelműen ez az alap. Miről kellene a tanárral beszelgetni? Ha gond van, szól. Ha nálunk van gond, én szólok. A gyerek meg tudja, mi q feladata.

Én igyekszem ilyen lenni, de néha nehéz, mert próbálnám óvni, hogy ne "járjon rosszul", ne kapjon 1-est, mit tudom én, belegondolva meg a szüleim pont úgy voltak vele, hogy kapjak csak, abból tanulom meg, hogy mindennek következménye van és végülis igazuk volt.

Nálunk is ez volt, ha valami nagy probléma volt bement de ennyi.

Van elsős és ötödik osztályosom. Ég és föld a kettő. Mindkettőt viszem reggel, délután hozom (útba esik, miért ne). Tanárokkal váltok pár szót, de nem rendszeresen. A tanulás a nagynak egyedül megy, nem ellenőrzön le, csak annyit kérdezek, hogy kész van-e minden. Verset, tananyagot akkor mond fel ha szeretné, hogy meghallgassam, esetleg kikérdezzem, de nem rendszeres. A kicsivel még oda kell ülni, jobban figyelni, de már kezd "lazulni" ez, a szobájában ír házit, néha bemegyek, olvasni szokott nekem, egyedül oakol be. A nagyobbal is így csináltam, a legelején végig "aszisztáltam", aztán egyre nagyobb teret kapott. Mostmár önállóan tanul, csak akkor megyek ha segítséget kér vagy izgul valamelyik dolgozat/felelés miatt és felmondja vagy kérdezzem ki. A nagy jó tanuló, év végén 2db négyese lesz, a többi ötös. Nem problémás gyerek, de kiskamasz, feszegeti a határokat, de a feladattudata erős, "muszáj" tanulnia, mert olyan szakma a vágya, amihez felsőoktatás kell, ahoz pedig tanulni, hogy bekerüljön majd, hiába van még messze. A kicsi kitűnő lesz, a feladattudata kialakult, most "tanul tanulni", az évzárón szavalni fog, egyedül tanulja (magának olvassa, próbálja memorizálni) nekem csak felmondja 🤷🏼‍♀️