Hogy dőlt el hogy a gyerekedet milyen pályára küldöd, és milyen iskolába emiatt? Volt -e pályamódosítás közben?

Én a gyerek oldaláról írok

Én sokáig nem tudtam eldönteni, anyával csak gondolkoztunk rajta, semmilyen irányba nem akart befolyásolni (jó, talán az orvosi felé kicsit igen, de korábban szemeztem is azzal az iránnyal, csak elment tőle a kedvem valamiért). 8 osztályos gimibe felvételiztem, akkor ő mondta, hogy van, létezik ilyen lehetőség, de én döntöttem úgy, hogy megírom a felvételit, és az még nem egyenlő azzal, hogy át is megyek, de végül en döntöttem úgy, hogy igen, át szeretnék menni a gimibe (voltak problémák az általánosban)

Majd érettségi évében fogalmam sem volt, mit szeretnék tovább tanulni, de az informatika világában kábé elvoltam, szóval ilyen irányt jelöltünk meg, de én döntöttem, a család csak ötleteket adott, lehetőségekre hívta fel a figyelmem, hogy tudjam, milyen választási lehetőségeim vannak

A bátyám szakközépbe járt, azt már inkább anyukám döntötte el neki, de azt sem erőszakosan, hogy "márpedig te ezt fogod tanulni", hanem általános után kellett valami, és éppen arra az iskolára esett a választás, mert azt már látni lehetett, hogy a bátyámnak gimnázium kevésbé való, inkább akkor szakmát is tanuljon az alatt a 4+1 év alatt

Én nagyon figyelem a gyerekem, hogy miben tehetséges, hogy sok dicsérettel, sikerrel majd rájöhessen valamikor, hogy ez az ő útja. Szóval kb az első három vegyesen. Na ott akadtam el, hogy különösebben semmiben sem tehetséges, de mindenben "elég jó". Kb mint én voltam. Gimibe fog menni, ezt én választom(8 osztályos, ahova felveszik), mellette viszont lesz lehetősége különböző területeken kipróbálni magát, amire nekem nem volt.. nem várom, hogy élete hivatását megtalálja, csak valamit, amit legalább 2-3 évig szívesen csináljon, amíg megvan a vizsga, ennek megszerzésében is támogatom, szerintem már ez is rohadt nehéz és siker, ha megvan a diploma/szakma úgy, hogy érdekli a dolog.

Amit nem választhat, hanem "kap": 2 nyelv tanulása(angol+német), illetve sport és hangszer, hangszernél is dönthet, meg sportnál is, most klarinét és röpi, de szerintem a sport változni fog, szeret futni. Ja és megtanítom, amit tudnia kell, tenisz, síelés, úszás, általános ismeretek, főzés, olvasmányok, minimális kertészkedés és stílusérzék, előnyös és illendő megjelenés, viselkedés. Ezekből elég, ha kevés megvan, nem kell, hogy jó legyen, csak ismerje őket, állja meg a helyét ha kell. Amit nem tudok tanítani a tánc, erre is jár, ezt élvezi, hip hop.

Szerintem ilyesmiket kell átadnia a szülőnek.

Ő döntött 9 évesen. Én pedig megadok mindent, hogy ezt elérhesse. Zenész lesz. A zene az élete. Konziba készül. 3 hangszeren tanul, az egyiket dob 5 éve, zongora 3. éve, gitározni nem rég kezdett.

Emelett a hajózás ami nagyon érdekli még. A hajók felépítése tervezése. Olyan 12 szakaszos titanic modellt gyártott a mai évfordulóra, hogy csak lestem.

De a zene a fő irány. Abban tudja a boldogságát, szomorúságát, bármilyen érzelmét aktívan kiadni magából. 12 éves.

Nekem soha eszembe sem jutott a zenei pálya. Magától jött minden. Nyilván jobban örültem volna, ha valami stabilabb szakmát keres majd később és több ideje van gyereknek lenni. De ő ezt akarja, úgyhogy hurcibálom órákra, itthon meg gyakorol.

Én is "gyerek" oldalról írok.

Nem szóltak bele a szüleim egyáltalán abba, hogy merre megyek. Természetesen 8-dikban elkísértek nyílt napokra, meg apa segített kitölteni a középiskolai jelentkezési lapot, mert "szebben ír", de teljesen az én döntésem volt hogy melyik iskoláknak melyik tagozatát és milyen sorrendben jelölöm meg.

Egyetem előtt magamtól töltöttem ki pályaorientációs teszteket, magamtól kerestem alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyamot, amit természetesen a szüleim fizettek, és teljesen önállóan adtam be az érettségire is a jelentkezést és az egyetemi jelentkezést is. (Ebben már nem is tudtak volna segíteni a szüleim, mert a számítógéphez ekkora már jobban értettem, mint ők :) )

Szerintem azaz egészséges, ha 14 éves korára van ennyi önállóság az embernek, 18 éves korára meg főleg...

13 évesen kértem, hogy hadd mehessek a kereskedelmi vagy a turisztikai szakközépbe, de miután mindkét szülőm nagyon értelmiségi, gimnáziumba irattak, aztán megzsaroltak hogy utcára tesznek minden nélkül, ha nem megyek egyetemre, (milyen kényelmes taktika amúgy, gimibe íratni a kölyköt, nehogy legyen valami olyan végzettsége amivel akár függetlenítheti is magát), én meg csőbe húztam őket, felvettek az ország másik végébe, ahol szereztem diákmunkát, onnan rendes munkát, onnan továbbáltam külföldre, ma van egy ruházati eladó szakmám, egy félig kész turisztikám, és egy múzeumban dolgozom, apámék meg nagyon boldogok odahaza, mert egy ponton hazaküldtem egy photoshopolt papírt, hogy nesze neked diploma, és azóta sem beszélünk, elvannak a kis játékpapírjukkal boldogan...

tanulság: a gyerek nem hülye, tudja mit akar, max. nem meri megmondani, ha tudja hogy úgyis felesleges. hagyhatod hogy menjen amerre akar, és akkor visszajár hozzád később is, vagy belekényszeríted a saját agybajodba, és egy ponton elveszted a fenébe.

Lány és jó képességű, de fogalma sem volt mit akar, úgyhogy maradt a gimi. Versenyistállót nem akartunk, szóval csak egy átlagos gimibe ment. (ezt amúgy nagyon nem bánta meg egyikőnk sem) A gimi végére nagyjából eldöntötte az irányt úgy ment tovább. Bele nem szóltunk, csak annyit, hogy lehetőleg tanuljon, mert képes rá és nőként sokkal kevesebb az a szakma, amit meg is fizetnek. Ráadásul ezek nem érdekelték.

Beleszólni, nyomasztani a gyereket szerintem se szerencsés. Tanácsot adni, felhívni a figyelmet a saját lehetőségeire lehet, de kényszeríteni vagy zsarolni semmiképpen. Egyetlen ponton szóltam komolyan bele, amikor kitalálta, hogy ő lakásbelsőket fog tervezni. Ott azért elmondtam, hogy egyrészt erre viszonylag kevés a fizetőképes kereslet, másrészt eddig nem nagyon láttam az ez irányú tehetségét. Amúgy nem bántam volna, csak éppen nem tudtam, hogy honnan jött ez az ötlet, mert korábban az érdeklődés csírája se volt benne semmi hasonló iránt. Akkor kiderült, hogy csak nem volt jobb ötlete. Szerintem ez is lehet még egy szülői feladat, őszintén elmondani a lehetséges előnyöket és hátrányokat vagy, ha ezeket nem ismerjük utánaolvasni, beszélgetni szakmabeliekkel. Ami a nehéz ebben, hogy ezt objektíven tegyük.