Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Mit reagálnál arra, hogy " ne...

Mit reagálnál arra, hogy " ne bízd el magad, csak azért kitűnő, mert naponta tanulsz vele"?

Figyelt kérdés

A gyerekem hibátlan dolgozatok ír mindenből, most versenyre küldik, már töltött ki korábban ilyet, magától megcsinálja a korosztálya zrínyi feladatait például(fejben).


Igen, minden nap megírom vele a házit, átnézem jó-e, gyakorlunk szorzótáblát, ha azt veszik, de mindent mindig elsőre felfog, az írása gyönyörű és van, hogy pár hallás után visszamond egy verset, vagy mondjuk valamit elmagyarázok egyszer és megjegyzi és megérti, majd helyesen végrehajtja legközelebb(törtek, pedig csak másodikos, de már tud törttel műveleteket végezni, érdekli, nagyon gyors a felfogása, szereti az ilyesmit. Jó szolfézsból is, és szövegértésből, a diferje is magasan átlag feletti lett).


Jó nem zseni, de okosabb másoknál, és nem érzem, hogyha másik gyerekkel foglalkoznék naponta, akkor az is képes lenne minden dolgozatot hibátlanul megírni, megjegyezni mit hogyan írunk. Úgy érzem leszólta a gyerekem, hogy célzott rá, hogy nem túl okos, illetve csak miattam teljesít jól, mikor már kétévesen kirakózott 80 darabossal pár pillanat alatt kirakta. Nagyon frusztrál. Mit kellett volna reagálnom?


A "családunk barátja", évek óta ismeri a gyereket. Igen, tényleg nem tojom le, mint pl az ő rokonai meg ő a gyerekeket, illetve kivettem napköziből mert nem írták meg a leckét bent, hanem játszottak, de nekem okosabb gyerekem van, minden teszttel mérni lehet, csak nem olyan "professzor" típus, ezért nem látszik rajta. Nagyon zavar, hogy rossz véleménnyel van róla és már előre azon van, hogy biztos le fog égni a versenyen, mikor tök lelkes voltam, hogy a tanára nevezte.


2023. febr. 23. 18:45
1 2 3 4
 11/40 anonim ***** válasza:
88%

Nézd,azt mondod ,, mérni " lehet hogy okosabb a kortársainál.Te,ti tudjátok, hogy nem buta és szerintem ismerősöd sem ezt mondta.Simán dicséretek is vehetted volna,mert ,, elismeri" a munkád amit a gyerekbe fektetsz.

Nyilván utalod az ismerőst és nem a te barátod.Ezert érted úgy a kijelentését úgy ahogy.

2023. febr. 23. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/40 anonim ***** válasza:
94%

Akkor én is válaszolok a kérdésedre: Azt reagálnám, hogy iszonyúan elszégyellném magam, milyen egy dicsekvő, sznob pcsa lett belőlem. És ha még szóba áll velem legközelebb is a barát, már előre készülnék valami más témával, ami nem arról szól, hogy a gyerekem mennyivel okosabb másoknál.

Mondjuk én az ilyen "barátokat", mint te, egy idő után leépítettem. Iszonyú idegesítőek, a kevés szabadidőmet inkább olyanokkal töltöm, akikkel értelmesen lehet beszélgetni.

A legjobb barátnőm gyerekei is kitűnőek. Ezt onnan tudom, hogy egy suliba járnak az enyémekkel, és kihívták őket évzárón jutalomkönyvért. Egyébként ez soha nem téma köztünk, van éppen elég más dolog, amiről tudunk beszélgetni.

2023. febr. 23. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/40 anonim ***** válasza:
97%
7-es vagyok, közben láttam a válaszod. Hogy mit mondj 2 hónap után? Velünk rengeteg dolog történt ennyi idő alatt 🤷🏼‍♀️. A legtöbbnek semmi köze a tanuláshoz. Ha azt kérdezik mi van velük akkor sem a gyerek iskolai dolgait hozom fel, hamarabb jut eszembe, hogy voltunk színházban januárban (ő is jött), most volt farsang, tervezzük hogy elmegyünk a cyber jump-ba, nem az, hogy hogyan teljesített az iskolában.
2023. febr. 23. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/40 anonim ***** válasza:
100%
Hát nemtom, velem soha nem tanultak a szüleim, mégis hoztam ugyanezeket, ÉS még gyerekkorom is volt. Szóval le kéne szállni a magas lóról, hogy milyen átlag feletti csodagyereked van...
2023. febr. 23. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/40 anonim ***** válasza:
100%
Engem az gondolkoztatott el, hogy egy kívülálló véleménye zavar téged, ezt magad ismerted el. Ha annyira okos a gyereked, nem elég, ha a szűk család tudja, meg hozza az eredményeket? (Mindegy, hogyan.) Nekem elég, amit én tudok a gyerekemről, meg amit a tanárai mondanak. Egy külsős véleménye nem érdekel. Ha biztos vagyok/ lennék benne, hogy a gyerekem átlag feletti, csak jót mosolyognék az ilyen beszólásokon, nem bizonygatnék semmit sem magamnak, sem egy csapat random idegen embernek.
2023. febr. 23. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/40 A kérdező kommentje:

Őszintén nekem sem kellene olyan barát, akinek csak akkor vagyok jó, ha rosszul mennek a dolgok, ha panaszkodni kell meg szidni valakit, a jó dolgoknak együtt kellene örülni a másikkal.


Mondom, tudom, hogy nem zseni a gyerek, de okosabb másoknál, más gyerekéből ugyanezt törődéssel nem tudtam volna összehozni, mert nem értik elsőre, nem figyelnek, mással foglalkoznak, "hibáznak". Ami tök rendben van, de az enyém nem hibázik, már miért ne örülnék neki pont úgy, ahogy egyedül mászik fel csúszdára. Az enyém is sportol amúgy, bár nem egyesület, de azért ügyes. Mostanában csak jó dolgok történtek és ez a legjobb, és nem, nem csak ezt osztottam meg, hanem ezt is, ahogy ő is beszélt vagy 10 témáról, én is!


Mi az, hogy mindig? 2 hónapja nem beszéltünk, minden szrjáról tudok, mikor melyik orvosnál milyen leletei vannak, mennyi a villanyszámlája, mi van a gyerekével, unokájával, rokonával, testvére kutyájának lábával, de ne mondhassam el, éppen minek örülök, amikor ma találkoztunk és ma küldte haza a dolgozatot a tanárnő, illetve ma mondta, hogy kedden versenyre viszi? Nyilván. Sokan csak rosszindulatúak vagytok.


Nem hiszem, hogy BARÁTSÁGBAN szerénykedni kellene, hogy "jól", nem egy random ember, ez nem smalltalk, hanem 4 órát ültünk egymás mellett.. ráadásul, mikor tudom hogy milyen isteni salátalevest rittyentett vagy kevert sütit vagy ilyesmi ami két perc alatt elfogyott, bennem nem merül fel, hogy minek mondja hogy jó a sütija és gyorsan elfogy. Örül, büszke magára és ez tök jó. Akkor is, ha szerintem a süti, amit én is kóstoltam halál száraz, örülök, hogy elfogy és szeretik.. Vagy csak a sulis teljesítményt kell titkolni? Normális emberi kapcsolatban NEM DICSEKVÉS ha elmeséled a pozitív dolgokat, amiknek örülsz, és nem kell titkolni sem, ha valami jól megy, más sem szokta.


Kivettem napköziből, mert a tanár bevágta a hiányjeleket, de nem szólt neki, mikor játszottak tanulás helyett, aztán elhoztam és még írhattam vele este a leckét. Én sem tanulnék vele, ha nem lenne muszáj, de a mi iskolánk/tanárunk nem olyan, hogy megtanítják neki a dolgokat, ellenőrzik kész-e meg ilyesmi, nálunk pl rajta kívül csak egy gyerek van, aki ötösöket kap, de az is csak ritkán, nemrég láttam a dolgozatokat szülőin, csupa 2-3.. És nem(csak) azért, mert a többi gyerek kevésbé okos, velük senki sem foglalkozik, hogy dolgozzanak, láttam a könyveiket, füzeteitek(csupa hiányjel, benne hagyott téves eredmények, félig kész feladatokat, üres oldalak, borzalmas íráskép) illetve tudom mi megy napköziben(ugyanez), mit csináltál házi helyett? Sakkoztunk Benivel. Ilyenek jönnek. Egy óra tanulószoba van, aztán udvar, összeverekednek az udvaron és tanulja az olyan szavakat, hogy fszszopó és társai az elhanyagolt(és/vagy nagyobb) gyerekektől. Ez nem egy jó suli, ha valami "versenyistálló" lenne, akkor nem kellene vele tanulnom külön, mert valaki elvégzi helyettem, és tudom, hogy felfogná, de így kb a tanár munkáját csinálom délutánonként, mert ugye elvárás az van, nem könnyítettek a dolgozatok, csak a tudást le is kéne adni. Mondjuk még mindig jobb, mint amit szerencsétlen waldorfos barátnőjével csinálnak, vagy ismerős alapítványi suliban.. de így is katasztrófa, viszem is majd máshova, amint tudom.


Azt hiszem páran irigyek, de sokan csak ilyen "vekerdy-pártiak", mások meg szimplán rosszindulatúak, és még mindig nem jött válasz a kérdésre, mit kezdenél olyan baráttal, aki szerint a gyereked buta, csak miattad teljesít jól, mit kell ilyenkor reagálni?


Nem dicséretnek szánta, szó szerint idéztem a "ne bízd el magad" részt. Úgy értette, hogy ne örüljek, hogy a gyerek jól teljesít, mert csak a foglalkozás miatt van, utána ki is fejtette, hogy "a befektetett munka megtérül", mikor tökre nem csak. Dicséretként úgy hangzott volna, hogy okos gyerek, törődsz is vele, még jó, hogy versenyre viszed. Bánom az egészet, azt hiszem ezt nem anoniman kellett volna megkérdeznem, mert mindenkinek megosztóak a sulis jegyek és tépik fel a sebeket.. Az enyém életvidám belevaló gyerek barátokkal és élettel és szociális sikerekkel(is), nagyon büszke vagyok rá és nem hiszem, hogy csendben kellene maradnom mikor jól érzem magam. Nem annak meséltem, akinek bukdácsol bárkije, nem random embernek, hanem 5 éves ismeretség ügyes bajos privát dolgokkal. Tudom, hogy nem hibáztam, esetleg abban, hogy nem adtam hangot annak, mit gondolok arról, amit mondott.

2023. febr. 23. 20:40
 17/40 anonim ***** válasza:
95%

Te nem ugyanaz az anyuka vagy, aki ehhez a kérdéshez is folyamatosan írta a kisregényeit?

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__iskol..

A stílus legalábbis nagyon hasonló. Ha mégsem te vagy, barátkozzatok össze, biztos jól megértenétek egymást.

2023. febr. 23. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/40 anonim ***** válasza:
96%

A gyereked nyilván nem buta, sőt az is lehet, hogy valóban átlag feletti, de ezt innen nehezen lehet megítélni. Minden esetre Zrínyire nem a hülyéket szokás vinni. Olyan szempontból is jó a verseny, hogy egy-egy saját környezetében zseninek kikiáltott gyerek rádöbben, hogy vannak még okosok rajta kívül. Jó lenne ha te is azt erősítenéd benne, hogy legyen tisztában a saját erősségeivel, de ne szálljon el magától.

Amúgy a baráttal való "szócsata" pedig marhára nem a gyerekről szólt, hanem rólad. Mint ahogy ez a kérdés is. Az illetőnek valószínűleg elege lett a túlzott fényezésből ezért úgy szólt be, hogy fájjon. Talán ha ebből visszább vennél nem bántanák miattad a gyereket.

2023. febr. 23. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/40 anonim ***** válasza:
18%
Irigy, ne foglalkozz vele.
2023. febr. 23. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/40 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, borzalmasan unalmasak a kisregenyeid,.nem birom vegigolvasni. Szerintem a barátnak is lököd folyton ugyanezt és unja. Nem.mindenkit érdekel, hogy hanyat fingott a gyereked a napköziben es milyen zsenialisan csinalta. Bocs.
2023. febr. 23. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!