Ti hogy gondoltátok, hogy zárják be az iskolákat vagy ne? Most, hogy zárva lesznek, úgy gondoljátok, hogy ez jó ötlet, vagy sem?
13!
A probléma az, hogy ez iszonyatos gyorsan terjed.
A gyerekek otthon fognak ülni és önállóan fognak tanulni előrelátóan. Ja nem. Csavarognak majd egész délelőtt a társaikkal. Ez lesz.
A másik az, hogy szerintem egy több ezer fős gyár sokkal veszélyesebb ilyen szempontból, ahol minden korosztály vegyesen megfordul, mint egy iskola. Ha iskolát kellett bezàrni, akkor a munkahelyen is történnie kell valaminek.
Gyári munkás vok én is és a férjem is. Nagyszülők egyébként is dolgoznak még, és az ország másik felén laknak.
Fogalmam sincs h milyen jogcímen maradok itthon az elsős lányommal.
Nem mondom h éhezünk, de azért az h a fizetés nélkül, vagy a töredékéért maradjak itthon akár hónapokra....
Nem jókedvünkből gályázunk a gyárban.
És ahogy elhangzott már 300 fős csarnokban vagyunk összezárva. Sok a vendégmunkás (román, ukrán, szlovák) akik kettős állampolgárok. Tehát ha hazanennek hétvégére bizony visszajöhetnek. Tehát teszem azt én itthon maradok a gyerekkel fizetés nélkül. A férjem meg hazahozza a vírust. Közben tegyük fel hogy ő azért belázasodik tőle (jobb esetben ennyivel megússzuk) így ő is kiesik a munkából. Tehát már 2 fizetés helyett marad egy fél.
Vajon az elmü érdekelni fogja? Nem hinném...
25!
Felénk pl előző év novemberéig le kell adni a nyári szabadság kérelmeket. Plusz év elején mindenki tudja, hogy x időponttól -ig van nyári szünet, arra tervez. Nálunk pl ha bezárják az iskolákat, akkor meghosszabbítják majd a tanévet és később kezdődik a szünet. Nálam ez pl már egy nap után is azzal járna, hogy elúszott a repülőjegyunk és vele együtt egy csomó pénz, ugyanis mi a szünet első napjára vettünk jegyeket.
Ahogy a kollégád példája is mutatja; sokan károgtak, hogy miért nem zárják már be az iskolákat, amikor meg megtörtént, és jön a szülői egyéni felelősségvállalás; az már nem tetszik nekik. Mindenki azt várja, hogy majd ezen a jogcímen otthon henyélhet a teljes fizetéséért, mintha mi sem történt volna; de ez irreális.
Nyilván, valami köztes megoldás születni fog majd az oktatásról, a gyermekek kényszer elhelyezéséről (ahol esélytelen a megoldás); de ez korántsem lesz ideális senkinek sem -ahogy a járvány sem az.
Erre a döntésre vártak a szülők. Megszületett. És most nem tetszik, hogy ők jönnek a problémamegoldásban.
Az ellenzék is ezt nyomatta orrba-szájba, de arra, hogy mi lesz a bezárás után; nekik sem volt semmi ép-kéz-láb ötletük, ajánlásuk. Most majd lehet ezen lovagolni, és majd jól egyetértenek azokkal a szülőkkel, akik szintén ezért nyüszítettek, de most jöttek csak rá, hogy rájuk, mint szülőkre milyen feladatok, kényszerhelyzetek hárulnak azzal, hogy a gyerekük/ gyerekeik hónapokig otthon lesznek; mert ezt előre átgondolni képtelenek voltak, csak az okoskodás ment, hogy mit kéne tenni...
Csak a járványt nézve, annak jót fog ez tenni, HA mindenki (a gyerekek is) felelősségteljesen viselkednek, de bevallom, erre bizonyos népcsoportoknál és általában véve bizonyos korosztályoknál (serdülők) nem sok esélyt látok.
28!
Én is szeretlek. Fentebb írtam, hogy nem Magyarorszagon élek és azt is, hogy nálunk nem zártak be az iskolákat. De nyilvánvalóan nem én vagyok az egyetlen, aki előre szokott tervezni. Épeszű, gyereket nevelő ember tisztában van vele, hogy mikor van iskolaszunet es arra tervezi meg a gyerek felügyeletét
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!