Mit csináljak? Elsős fiam torna órán eltörte a kezét és boka repedése lett. Nem szóltak arról, hogy rosszul van vagy elesett. Mikor érte ment a nagymamája délben tudtuk meg mi a helyzet. Műteni is fogják.
19!
A pedagógus nem viheti orvoshoz, de ne zavarjon. Max mentőt hívhat, de minek hívna, ha nem tűnik komolynak a probléma. Egészen biztos, hogy a gyerek nem több órán át őrjöngött.
A nagymama meg nyilván orvos, vagy röntgen szeme van, ugye? Nem az derult ki,hogy eltort a keze, hanem hogy balesete volt.
Imádnák a szülők, ha minden gyerekhez, aki hasra esett az udvaron és utána fél órát sír, berendelnénk őket az munkából. Dobjanak el kapát-kaszát és rohanjanak, miközben a gyereknek nagy valószínűséggel kutya baja.
Ha az esés után a gyerek fájlalta a kezét/lábát, de a tanár ennek ellennére még tíz kilométer futásra kényszerítette, az baj, felelősségre lehet vonni érte. Ha viszont az esés után megnézte a gyereket, nem volt nyílt törés, szemmel látható alakváltozás, akkor nem követett el hibát azzal, hogy azt mondta neki, üljön le, pihentesse a lábát. Nem volt életveszély, és nem rontotta a gyógyulás esélyét, hogy max 4 órával később került orvos elé a gyerek.
Remélhetőleg a gyerekért érkező hozzátartozót tájékoztatták a balesetről. ha ez nem történt meg, az viszont szintén súlyos hiba, amiért felelősségre lehet vonni a pedagógust.
25!
Nagyon másból se állna az alsós tanárok élete, mint jegyzőkönyv írásról, mert anyi baleset történik a kicsikkel. Pistike elesett, Jucika neki ment az ajtónak, Marcika beütötte a fejét, Jancsika elvágta a kisujjat, stb. Nem kell j3gyzokonyv. Jegyzőkönyv akkor kell, amikor komoly baleset történik. A tanár nyilván megnézte a gyereket és mivel nem orvos és nincs röntgen szeme, nem tudhatta, higy eltört valamilye. Szerinted kellett volna egy jegyzőkönyv, higy "Pistike torna órán elesett, 10 percet sírt, fájlalta a kezet és a bokajat". Ugye? Mkkmdd már m3g nekem, higy egyáltalán miért van röntgen a világon, ha ránézésre egy laikus szerinted észreveszi, ha eltört valami? Hm?
Aki m3b a fontos munkát irta: nem kell ahhoz fontos muhnkanak lennie. Simán lehet anyuka takarítónő, akinek kikapcsolva kell tartania a mobilját az oltozoszekr3nyben, apuka meg gyárimunkas, akinek szintén kikapcsolva a szekr3nyben k3ll tartania a telefonját.
29!
Megegyszer: a gyerekeket érik balesetek. A Pistike elesett és sírt 10 percig nem egy olyan dolog, ami miatt mentőt kellene hívni és a szülőre rahozni a szivbajt. Ne legyen mar senki olyan pedagógus ellenes idióta, hogy azt hiszi, tudtak, hogy a gyerek keze eltört és direkt nem szoktak senkinek, direkt hagyták őrjöngeni, mert az milyen jó szórakozás. Apró balesetekről nem számolnak be, mert másból se állna a napjuk. A komolyabbakról igen. Hogy utólag e, amikor jöttek a gyerekért, vagy azonnal kapcsolatot teremtettek a szülővel, az hekyzet függő. Pistike elesett, sírt 10 percig, fájt a karja, ez megcsak nem is komoly eset alapból, max megemlíti, ha eszebe jut amikor jönnek érte. A Pistike elesett, kitört egy foga, az nyilván az azonnal hívjuk az anyját kategória. Pistike elesett és eszméletlen, először mento, utána az anyja. Mivel én pl nem vagyok orvos és nekem nincs röntgen szemem se, ha a gyerek nem sír tovább, nem jutna eszembe, hogy komoly sérülése van.
Nekem nem volt még törésem, nem tudom mennyire fáj, de terd keresztszalag szalagszakadashoz pl volt már szerencsém. Amikor történt, kb 5 percig annyira fájt, hogy csillagokat láttam. Utána elmúlt, csak sajgott egy kicsit a terdem, mintha beütöttem volna. Hetekig gyalogoltam még utána úgy, hogy időnként fájt kicsit és estenként bedagadt. Aztán egyszercsak nem tudtam behajlítani. MRI kellett, hogy megállapítsák, mi a probléma. Se a háziorvos, se a baleseti sebész, se az ortopéd orvos nem tudta ránézésre helyesen diagnosztizálni. Ennyi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!