Más is alig várja a terhes táppénzt?

Én az utolsó 1,5-2 hónapba voltam táppénzen amit élveztem de előbb eszembe nem jutott volna elmenni problémamentes terhesség mellett.

Ez az időszak tényleg jó volt hogy már a baba érkezésére koncentráltam kisruhákat mostam, vasaltam, átrendeztem többször a szobáját hogy tökéletes legyen mire itt lesz. Vagy olyan dolgot csináltam amit tudtam hogy a megszületése után jó ideig hanyagolnunk kell majd pl mozi kettesben, barátnőkkel elmenni erre-arra.

Bár harmadik gyerekem már nem lesz, most szívesen elviselnék egy ok nélküli hosszabb táppénzt.

2 gyerek, állandó rohanás, sosincs idő semmire...

Egyébként meg első gyerekkel 33 hétig dolgoztam és a 38. héten született. Amikor táppénzre mentem már minden bajom volt, nem tudtam élvezni azt az időszakot. Járni is nehéz volt, mindenem dagadt a 40 fokban.

Második gyerekkel se "élveztem ki", mert problémás terhesség volt, plusz ott volt a nem ovis "nagy" is.

Én végig dolgoztam. De nem ítélem el azt aki nem.

Nekem így alakult. Akartam is dolgozni, nem a pénzért, mert én megtakarítottam már előtte mindent amit lehetett.

Azért, hogy ne agyaljak itthon egyedül. Ne hagyjam el magam, ne hízzak el, aktív kismama akartam lenni és az is voltam.

Előbb abba akartam hagyni a munkát csak sajnos a helyettesem alkalmatlan és maradtam amíg lehetett.

Én az első gyerekkel 32. héten mentem táppénzre. Úgy voltam vele, hogy az a 2 hónap jó lesz majd pihenni, felkészülni, hangolódni, stb. Rettenetesen vártam, a munkából addigra már halálosan elegem volt, teher volt minden e-mail, minden hívás, minden felvillanó Teams-üzenet, pedig alapból szerettem a munkám. De amikor azt vártam, hogy na, mikor babázhatok már, akkor minden, ami az ezen való ábrándozásban megzavart, az idegesített :D Szóval én akkor úgy voltam vele, hogy bárcsak hamarabb elmentem volna táppénzre. De aztán azt a 2 hónapot (mert 40. betöltött héten szültem végül, szóval tényleg kerek 2 hónap volt) annyira halálosan untam, hogy az nem igaz. Egy hét alatt letudtam minden tevékenységet, utána már csak sorozatokat néztem. Nem volt jó, igazából. Szóval bár hasonlóan éreztem másodszorra is, mert a két gyerek között visszamentem dolgozni, szóval másodszorra is úgy voltam vele, hogy kb a terhesség felétől már elegem volt minden munkával kapcsolatos dologból, teher volt, nem érdekelt, utáltam, azért csak elvoltam ott 37. hétig. Így csak 2 hetet kellett feltalálnom magam, ez teljesen jó volt :D

Hozzátenném, hogy minden nyomorom megszűnt, amikor a babák megszülettek. Az unatkozás, a várakozás, az "elegemvanmindenből" érzés, minden elmúlt. Az újszülött kort nagyon élveztem a kicsivel is és a naggyal is (nyilván az elsővel nagyságrendekkel könnyebb volt, akkor még nem ugrált ott egy 2 éves, hogy töröljem a popóját meg adjak neki nasit meg ilyesmi :D ), és utána a babázós hónapok nekem abszolút tökéletesen alakultak. Pedig van hobbim, vannak érdeklődési köreim, szeretek egy csomó dolgot csinálni, alapból aktívan töltöm a mindennapjaim, de olyan típus vagyok, hogy semmire sem tudok koncentrálni, ha valami ilyen nagy horderejű dolgot várok, és akkor csak annyira van erőm, hogy várjam, amíg múlik az idő. Nekem ebben nem segít, ha nincs "feladatom", és magamnak kell kitalálni. Szóval ez szerintem személyiség kérdése is, mert valakinek meg pont ez kell, hogy jól tudja magát érezni. Nem vagyunk egyformák, na. Most, hogy már itt van a két gyerek, terhes sem vagyok, én is örülnék fél évnek, amikor mindenféle lelkifurka nélkül lógathatom a lábam :D :D :D Most már simán fel tudnám találni magam, nem lenne gond az unalom. De hát nyilván valamit valamiért, na :D

Én nagyon szerettem a munkámat. Tervezetten kellett átadni a feladataimat és kölcsönösen szerettük volna, ha elérhető leszek még egy darabig mielőtt szülnék, így 32 hetesen mentem táppénzre. 41+1-en szültem, így volt bő két hónapom itthon. Az elején még élveztem, mert totál kiéltem a fészekrakást, rendezgetés, pakolgatás, babaruhák, vásárlás, stb., még pár program is belefért, nagyokat főztem, imádtam. Aztán kezdtem beleunni ebbe és a terhesség is terhes volt már, szóval gyorsan rájöttem, hogy ez nem a nagy önnegvalósítások ideje. :D Én becsavarodtam volna, ha ennél többet kell otthon lennem, vagyis ma sem mennék előbb táppénzre ilyen célból.

Én visszamentem gyerekek között is picit dolgozni és a pici 2 éves korától bölcsis, letöltöttem a két gyerek utáni szabimat, majd visszamentem dolgozni. Nekem a gyerekek utáni szabi volt ilyen aaaahhhh érzés, kánaán hirtelen (amíg be nem jött egy-egy betegség). :D Elképesztően jó érzés volt, hogy az egyik oviban, a másik bölcsiben, én meg most azt csinálhatok, amit csak akarok. :D (Most meg arra lenne tök jó plusz szabi mondjuk nyáron, hogy egy-egy hónapot lazulhassunk a gyerekekkel bűntetlenül.)

Én 4,5 hónaposan mentem el táppénzre. Nekem sok utazással járt a munkám, sokat kellett belföldön vezetnem, rendezvényeken ott aludnom, ráadásul sokat is ingáztam egy nap (3 óra). Akkor még nem volt ekkora divat a home office, kollégák nagyon lehúzó személyiségek voltak, így márciusban eljöttem táppénzre.

A férjem sokat volt akkoriban itthon, rokonok a közelben laknak-dolgoznak, barátnőm és sógornőim már akkor gyesen voltak, így volt kivel találkozni. Én nem unatkoztam. Ha úgy adódott hogy nem volt semmi program vagy dolgom, akkor kiültem teázni a kertbe.

Táppénzcsaló vagyok? Igen, annak számítok. De jelenlegi munkámmal is több TB-t fizetek, mint amennyit néhányan beírnak havi jövedelemnek az adóbevallásba. Mindig is 100%ra voltam bejelentve, adóztam rendesen.

Én nem voltam táppénzem mert szellemi munkám van, de nem tartom táppénz csalásnak, ha valaki elmegy. Szerintem azok mondják ezt akik nem voltak terhesek sosem.

Van egy nagy teher, főleg az utolsó hónapokban. Ha nyàr van szenvedsz mint a kutya, aludni nem bírsz stb…

Óriási energia kell, végül is egy új èlet nő az emberben.