Vissza szeretnék menni dolgozni, de ezt a párom nem érti meg. Mégis, hogy menjek vissza sértődés nélkül?
Figyelt kérdés
6 hónapja szültem van egy szép kislányom, viszont ezt az itthon és egyedül létet nagyon rosszul élem meg. Imádtam dolgozni 12 órában voltam. A munkám volt kb. a fél életem. Párom is ugyanott dolgozik. Mióta megszületett,azóta kb.semmi inger nem ért és egyszerűen úgy érzem, hogy bele őrülök ebbe az egészbe, hogy nincs felnőtt társaságom és, hogy nem keresek annyit,mint azelőtt, ezért lejjebb kell adnom az igényeimet. Meg persze mindenkinek. Építkeznénk kellene a pénz, hogy minél hamarabb készen legyünk,de így alig haladunk. Hiába mondom a páromnak, hogy elegem van ebből az egészből ő teljesen másképpen gondolja. Szerinte az a dolgom,hogy itthon legyek és neveljen a gyereket és örüljek neki, hogy nem kell dolgoznom.Nekem ez egyáltalán nem öröm... Kilóra szedem a magnéziumot és néha ők nélkül türelmetlen vagyok,pedig a pici lányom nem ezt érdemelné.Nagyon sokat veszekszünk emiatt mostanában. Nem 8 óráról lenne szó,hanem csak 4-ről és csak 1 órát lenne nélkülünk azt is az egyik mamával töltené a többi 3-at apával lenne. Én meg mennék érte a mamához,ha végeztem. Úgy érzem, hogy megfakultam. Nem érzem magam jó anyának sem. Depressziós nem vagyok egyébként,mert tudok nevetni,mosolyogni őszintén és minden mérföldkőnek örülök,amit elért a kislányom. Úgy érzem, hogy én vagyok az,aki mindenki akaratának alá rendeli magát és próbál mindenkit boldoggá tenni önmagát meg teljesen elhanyagolja. Egyébként a párom nem egy rossz ember nagyon szeret minket és a lányával is rengeteget foglalkozik. Háztartásban is segít. Hogyan értessem meg vele,hogy hogyha minden egyes nap itthon kell lennem,akkor teljesen ki fogok készülni? Már így is állandóan belé kötök, pedig nem akarok.2019. júl. 1. 18:52
11/57 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat. Örülök neki, hogy nemcsak ítélkező válaszokat kaptam. Egyébként nagyon sokat foglalkozom itthon a lányommal mielőtt valaki abba is belekötne, hogy biztos csak el látom a szükségleteit,azon kívül nem csinálok vele semmit. Járunk babaúszásra minden nap sétálunk,sokat játszunk mesélek neki és minden este átkarolja a karom és úgy alszik el. Mikor meglát fülig ér a szája. Szóval nem mondhatom, hogy nem boldog és kiegyensúlyozott baba. Viszont én egyre inkább nem vagyok az. Nem akarom, hogy azt lássa, hogy ki vagyok készülve és nem akarok vele türelmetlen lenni. Fontos nekem az, hogy azt érezze, hogy egy biztos erős pont vagyok neki,aki mindig türelemmel fordul felé. Viszont ez így nem megy, hogy a lányomon kívül lassan semmi öröm nem ér az életemben. Hiányzik a munka, néha egy kis kikapcsolódás a baratnőkkel. Párom valahogy ezt nem érti meg,mert nem szereti,amit csinál és nincsenek barátai. Egyedül edzeni jár el. Én még azt sem tudok.
2019. júl. 1. 19:50
12/57 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Miért nema gyerekkel mész?Együtt elmennétek olyan helyre ahol vannak anyukák gyerekekkel.Szerintem neked ez sem lenne jo.A gyereket akarod lerázni.Sajnos ez ezzel jár.
13/57 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Na pont ez az, eddig mindenhova vitted, babaúszás, stb , kiegyensúlyozott boldog babakora van, képzeld el mit okoz ha az önzésed miatt becseszed a bölcsibe. Leszarod hogy neki rosszabb lesz, a fontos hogy neked jobb legyen. Gratulálok.
14/57 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
12es: tudom, hogy az olyanoknak, mint te, ez felfoghatatlan, de van, aki nem bírja az olyan nők társaságát, akikkel csak annyi a közös bennük, hogy van egy gyerekük. Másrészt a ringató meg a maminbaba messze nem felnőtt program, még akkor sem lenne az, ha jófejekkel találkozna az ember.
Nem a gyereket akarja lerázni, hanem szüksége van felnőtt impulzusokra: értelmes emberekre, komoly beszélgetésekre, szellemi kihívásokra.
15/57 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Úgy érzem, hogy én vagyok az,aki mindenki akaratának alá rendeli magát és próbál mindenkit boldoggá tenni önmagát meg teljesen elhanyagolja. "
Azért mártírt ne csinálj már magadból mert már kegyetlen hosszú 6 hónapja otthon vagy a babáddal......
16/57 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
14, de mindössze 6 hónapról beszélünk! Az semmi. Én gyűlöltem a mama-baba klubokat, egyre sem jártam. A barátnőmmel találkozgattam párhetente amíg férj volt a babával, illetve a baráti társasággal csináltunk programokat a babával együtt is. Nem kell otthon ülni vagy kizárólag babamami klubozni, a barátaid még ott vannak. Az hogy 6 hónap után unatkozik ezért berakná a babát bölcsibe, igenis önző dolog.
17/57 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
13as: te elolvastad a kérdést amúgy? Mert szó nem volt bölcsiről.
18/57 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Akik itt erősködnek, hogy három évig otthon kell ülni a gyerekkel, azok csak meg akarják ideologizálni, hogy rendben van ennyi, sőt kétszer meg háromszor ennyi ideig csak a férjre hagyni a család eltartását. Meg fontosabbnak akarják feltüntetni magukat, mint amilyenek valójában.
19/57 A kérdező kommentje:
Leírtam, hogy járunk olyan helyre, ahol vannak gyerekek és anyukák is,de nem feltétlenül a sz*aros pelenkákról,a szoptatásról és egyéb dolgokról akarok beszélgetni. Ti nem vagytok nők,csak anyák? Nem akartok néha egyedül lenni vagy felnőtt társaságban? Nem éreztétek soha sem, hogy néha már elég? Nem értem, hogy miért kellene mindenkinek ugyanígy és ugyanazt gondolni. Nők vagyunk,anyák vagyunk mindenkinek lehet rossz napja és lehet fáradt türelmetlen. Mindenkinek máshogy a jó és nem is egyformán neveljük a gyerekeinket. Miért kell bele rúgni a másikba? Tényleg ti ettől érzitek jól magatokat? Egyébként meg nem ez volt a kérdés, hogy ti mit szóltok ehhez,mert úgy is az lesz, ahogy mi elgondoljuk. A normális válaszokat köszönöm szépen. A tökéletes anyák meg kíméljenek.
2019. júl. 1. 20:05
20/57 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Senki sem írta hogy maradjon otthon vele 3 évig. Ha egy 1 évesről, vagy ennél idősebbről lenne szó, senki nem akadna fenn. De ez egy fel éves baba
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!