Próbáljunk meg barátkozni ezzel a családdal, vagy engedjem el?
Van egy család, akikkel míg kisebbek (1,5-2 éves korukig) voltak a gyerekek, sokat játszótereztünk együtt. Ök többször eljöttek hozzánk is, mi 1x. Ez utóbbi zavar, és ezért kezdtem el leépiteni kicsit - bár őszintén nem is tudom, mit építek le, mert az utóbbi időben ők szépen fokozatosan, de teljesen elmaradtak a játszótérről, de még esetleges sétákról is. Ők kertes házban laknak, oda megy ki a gyerkőc, ott játszik, meg talán napi 1x elviszik a kutyájukat egy nagyobb sétára, annyira mennek ki. Meg gondolom vásárolni.
Visszatérve még az egymás otthonába való meghívásra: amikor én/mi meghivtuk őket (vagy szóltunk hogy jöjjenek velünk játszoterezni), mindig néhány fix napot ajánlottam fel, amiből nekik sikerült is választaniuk, meg is valósult az alkalom. Amikor ők hívtak meg, mindig azt mondta az anyuka, hogy gyertek bármikor, csak szóljatok előtte...nekem ez nem éppen meghivás, mert szerintem a meghívottnak kell alkalmazkodnia. Ő nem ajánlott fel konkrét napot, így 1x jutottunk csak el hozzájuk, amikor a férjem amúgy is javított náluk valamit, így kb. úgyis mindegy volt, hogy mi is ott vagyunk e vagy sem. Azután nem voltunk...a végső, ami kiütötte a biztositékot, ugyan ilyen meghivásra, végül én mondtam 2 -3 napot, ami egyik sem volt jó neki, mondta, hogy majd utána levő héttől mehetünk... gondoltam majd akkor momdja, melyik nap...na ezmár hónapokkal ezelőtt volt :D
Azota nem nagyon irtunk egymásnak fb-on sem, illetve én bedurcáztam és nem nagyon válaszolok. Amúgy jó fejek lennének, de úgy érzem nem egyenlő a "kapcsolati" (jobb szót nem találtam) adok-kapok. Nekem azért hiányzik a társaságuk, de nem tudom van e értelme így erősködnöm?
Vihar a biliben.
A tipikus otthonülő unatkozó mami, aki csak agyal és agyal hogy problémát találjon.
Ha kedveled őket, találkozzatok. Ha nem, nem. Mit kell ennyire analizálni egy játszóteret szarságot? Nincsenek barátaitok? Valószínűleg a másik anyukának is kicsit sok vagy, ezért nem erőlködik...vagy vannak felnőtt barátaik, akik nem sértődgetnek baromságok miatt.
A barátság is kölcsönösségen alapul.Pont úgy mint minden más emberi kapcsolat.Nálunk volt olyan baráti házaspár aki rendszeresen jött a 3 gyerekkel, ha mi mentünk volna, meg épp mindig beteg volt valaki és rengeteg dolguk lett és lemondták.Úgyhogy mi nem erőltettük ezt a barátságot.Lehet ezért köpködni.De készülni egy hétvégi ott alvós bulira,kaját,sütit gyártani is idő,pénz és energia.Mikor te megcsinálod mondjuk 12x és fordítva egyszer se sikerül, akkor azért megkérdőjeleződik a barátság.
Mindamellett, hogy egyetértek az első válaszolóval.Ilyenkor az ajánlott héten érdemes lett volna rátelefonálni, hogy na melyik nap volna jó.Ha akkor is közbe jött volna valami nekik abból már lehetne következtetni, hogy talán mégsem várnak benneteket annyira.
Atyaég. Miért kell ilyeneken fennakadni. Lehet hogy ők valami miatt nem nagyon szeretnek vendégeket fogadni, hanem szívesebben mennek el máshoz. Egyébként meg nem értem miért nem jó az a mód amit ők mondtak hogy szóljatok oda előbb és mehettek...
Ilyesmin a legnagyobb butaság "bedurcázni".
Szerintem veled van a baj. Miért erősködés az, hogy felemeled a telefont hogy "most mehettek-e"?
#5-ösnek köszönöm, jó, hogy valaki tud olvasni és szöveget értelmezni is. Amúgy pont azért nem telefonáltam, mert úgy éreztem, hogy azzal, hogy egyszer már átvállaltam azt, ami az ő dolga lett volna, teljesítettem a részemet és ő van soron, alkalmazkodok akkor én. Én nem szeretem meghívatni magamat, ha valaki szívesen lát, akkor szívesen meglátogatom.
A többi kommentelővel nem is vitatkozom, biztosan igazatok van, mert ti vagytok a tutianyák vagy éppen a gyerektelen okoskodók akik természetesen mindent tudnak, legyen szép napotok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!