Őszintén, titeket az ilyen dolgok sosem tántorítottak el a gyerekvállalás gondolatától?

Sokszor fárasztó és tényleg korlátok közé szorulsz sok időre, de szerintem ezek az élmények pótolhatatlanok. Ahogy rámnéznek a gyerekeim, látom a szemükben az őszinte, önzetlen szeretetet, az kárpótol mindenért. Így soha, senki nem fog rádnézni,ha nincsenek gyerekeid.

Bocsi kicsit szentimentális vagyok ma😆

Nem, én nem megyek le agyilag arra a szintre, hanem attól fejlődik, hogy ő szeretne "feljebb jönni az én szintemre".

Nálunk nagyon jó óvónő van, egyáltalán nem bénák a programok, nincsenek erőltetve a gyerekek semmire.

A suli most jön, én örülök, ha látom a fejlődést a gyereken.

Nem neked kell elölről kezdened, hisz nem te leszel újra gyerek. Vannak jogaid, semmi sem kötelező.

Felnőttként teljesen más megélni ezeket, amikor szülőire mész, és képviseled a gyereked, az teljesen más, mint amikor gyerekként éled meg a felnőttek viselkedését, szokásaikat.

Nem lettem fogyatékos azért, mert anya vagyok. Attól még a felnőtt életemet élem, felnőtt értelmi szinten gondolkodom. Sőt, ez inkább egy plusz logisztika, amit meg kell oldani, egy plusz feladat, amit felnőttként kell kezelnem (szerencsére nem egyedül).

De nem kötelező szülnöd, ha nem akarsz!

Sosem jutott ez eszembe. Erint engem a gyerek vilaga, de nem tolti ki teljesen az eletemet, hu maradtam onmagamhoz. A kedvenc zeneimet enekeltem neki mar picikent is, 1,5 eves koratol mar strandra is tudtunk egyutt menni, elotte is sokat kirandultunk, vittuk felvaltva a ferjemmel a hatunkon csatos hordozoban. Nyilvan, tobb a gyerekprogram, pl. jatszoterezes, de olyankor sokszor nem is igenyli az aktiv figyelnemet, es en tudok olvasni.

Mar eljarunk egyutt vasarolni, elmondja a velemenyet, o is probalgat (3 eves). A suliban akkor tervezek segiteni neki, ha o maga keri, az elvarasaink a ferjemmel az, hogy 1-2 tantargybol teljesitsen jol, a tobbibol meg hozzon egy kozepes szintet lehetoleg, de nem kell kitunonek lennie.

Kiskoratol tobbszor voltunk wellnessezni, kirandulni, utaztunk vele, pl. a Balatonhoz, vagy 2 evesen nagyszulokkel sielni, 2,5 evesen Franciaorszagba, szoval nagyjabol azokat a dolgokat csinaljuk, amiket egyebkent is. Nem gugyogok vele (altalaban :D), normalis hangon beszelunk egymassal, es mar egyre tobb dologrol lehet vele beszelgetni, de nem o az egyetlen, akihez napkozben hozzaszolok :)

Én csak az elején éreztem azt, hogy le kell mennem egy gyerek szintjére, mikor tő mondatokban a gyerek szintjén kellett elmondanom a dolgokat. Pl ott a vauvau, mert a kutyust még nem értette meg.

De van ám jó oldala is ennek. Pl én imádom a meséket, ha gyerek nélkül 25 évesen beülnék egy mesére a moziba, nagyon hülyén érezném magam, de gyerekkel teljesen más.

Nem maradnak ám örökké gyerekek, és egyszer csak azon kapod magad, hogy mennyi felnőttes dolgot tudsz majd vele csinálni.

Én pl imádok sminkelni, és a lányom egyre jobban kezd érdeklődni a sminkek iránt, és nagyon jó móka mikor ő próbál kifesteni engem.

A férjem a fiúnkkal érezte ugyanezt amikor elkezdtek együtt barkácsolni.

Voltak nehéz pillanatok, de most egyáltalán nem azt érezzük, hogy feladtuk volna a saját életünket azért, hogy a gyerek életét éltük, hanem hogy nyertünk egy barátot, akivel rengeteg közös élményt szerezhetünk a közös időtöltés által.