Csecsemős anyukák, hogy mozdultok ki?
A "nemszeretem"et felülírja a baba igénye
Tehát viszem magammal és szoptatom ott ahol ér minket
Természetesen nagyjából már tudom hogy mikor lesz igénye szopira
Sok esetben egy üzlet próbafülkében szoktam megoldani
Főleg hogy nem fogadja el semmiből sem az anyatejet csak "gyárilag”
Első vagyok
Úgy gondolom hogy emiatt nem fogok az elkövetkezendő 3-6 évben otthon lenni
( 3 gyermeket szeretnénk egymás után)
Én mindent a férjemmel oldok meg.
Egyszerűen én se merek kettesben menni míg ennyire kicsi, max a környéken meg a séták. De plázázni ilyesmi nem.
Én szorongós vagyok, inkább nem megyek csak a férjemmel, én se akarok idegeskedni.
Ezzel a felfogással 7 éves korig otthon ülhetsz vele.
Mire oda tudsz adni egy kiflit, hogy megegye, addigra jön a hiszti korszak.
Mi úgy oldottuk meg, hogy kendőbe tettem. Tömegközlekedéssel a legjobb. Üzembiztosan aludt benne kb. 6 hónapos korig. Utána is, de már nem végig.
Szoptatni is bárhol lehet vele, mert nem látszik semmi.
Baba elől, hátizsák hátul, és lehet menni vásárolni. Sose volt olyan egyszerű menni vele, mint amíg kicsi volt.
Most már macera, mert szalad, pakol, kíváncsi, hangos, és az istennek se akar még a bevásárlókocsiban se ülni. 🤷♀️ Online rendeltem magamnak tavaszi cipőt. 😆
Nem akarásnak nyögés a vége.
Pár hetes korától mindig mentünk, nem vezetek, óránként járt a busz a következő város 30 percre volt busszal. Beraktam a babakocsiba megszokta sosem sírt benne de 2-3 hetes korától járunk.
Szoptatni meg bárhol lehet. Bárhol, bármikor megszoptattam. Fogsz egy sálat és leteríted magad, ennyi. Meg feltalálták már a szoptatós pólókat.
Ha akarnál, tudnál menni, ne fogd már a babára , hogy életképtelen vagy.
Mi is kertvárosban élünk, 10 km-re a belvárostól.
Buszra fel sem ültetem, mert ez észak-mo és nem tudom máshol mi van a buszokon, de nálunk mocsok, büdös és tele igénytelen emberekkel akik nincsenek senkire tekintettel. Van kocsi, van apja a gyereknek, így jelenleg mindent úgy szervezek, hogy pihenős vagy szabad legyen és eltudjon vinni minket. Ne mártirkodj a gyerek az övé is, ennyit megtehet.
A szoptatástól én is szorongok, emiatt általában minden csak egy gyors rohanás, semmi nézelődés csak célirányosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!