Anyák akik fiatalon (20-25évesen) vállalatatok kisbabát, jó döntés volt?

22 évesen szültem a lányomat, addigra már házasok voltunk. Tervezett baba volt.

Mindenképp 25 alatt akartam az első gyereket, mert nagyobb korkülönbség volt a terv. Én így pont jónak érzem, már 6 éves, és úton a tesó.

Az elején nehéz volt párkapcsolati szemszögből, de az sztem nem kor függő (nonstop hasfájósság, 2 évesen az első átaludt éjszaka). Mióta rendeződtek az első nehézségek, a kapcsolatunk is a magaslatokban van.

Én 23 évesen vállaltam, 24 voltam mire született. Párom 35 éves, első baba. (Illetve, az első elhalt a 11. héten) Tervezett baba volt, 4 éve vagyunk együtt (3 év együtt élés), de nem élünk házasságban

A párom fantasztikus, terhesség alatt végig jobban odafigyelt rám, minden vizsgálatra elkísért, szülésnél bent volt és nagyon támogatóan viselkedett, a 18 órát együtt szenvedtük végit, szülés óta pedig sokkal jobb a kapcsolatunk mint előtte. Pedig, előtte is szerettük egymást, most is, de most más, összetartóbbnak érzem magunkat, mintha másféle szerelem lenne, nem is tudom kifejezni magam.

Pedig, egyéb családtag nyomása miatt kicsit depis voltam egy darabig, de párom végig türelmes volt az összes hiszti alatt, jobbat nem is kívánhatnék

Együttlétnél is nagyon figyelmes volt az első időkben, bár valahogy úgy sikerült szülnöm hogy egyáltalán nem fájt az első se, pedig aztán készültem sírásra is..

Nagyon hamar regenerálódtam, semmim se fájt, és ezért sem döntenék másképp,

A fiatal szervezet nagyon hamar visszatér a régi kerékvágásba, szülés másnapján már simán ültem törökülésbe, rá négy napra már semmit nem éreztem, két hét múlva a hasam teljesen visszaállt a helyére, gyermekágyi vérzés is 3 hétig tartott csak.

Cicim tiszta striás de az meg kit érdekel :D

Ha normális kapcsolatban élsz és úgy érzed kész vagy a gyereknevelesre akkor nem fogod megbánni!

22 éves voltam, amikor az első kislányom született, majd 23 és 26 a következő lányaim születésekor.

Terveztük a babát, előtte évben házasodtunk össze. Mindenképp fiatalon szerettem volna anyuka lenni.

A kapcsolatunkon nem változtatott, inkább megerősítette még jobban. Odaadó apa és férj.

Idén 30 leszek, férjem 10 évvel idősebb.

Egy gyereket tervezünk még, de csak 2-3 év múlva.

25 évesen szültem. Már 5 éve voltam a párommal, ebből egy éve házasságban.

Nem bántam meg!

Még összetartóbbak és türelmesek vagyunk egymással. Nagyon nehéz eset a lányunk. De kitartottunk jóban rosszban.

Tény h sokat kell dolgoznunk egymásért, a családért, de megéri.

Én 30 vok, a férjem 42 éves.

Változtatnék egy két apróságon. Pl: szerveznék valakit aki 1-2 órára vigyáz a lányunkra h mi tudjunk kettesben lenni

24 voltam mikor teherbe estem, 25 mikor szültem a fiamat. Tervezett volt, házasok nem voltunk, de már jegyesek voltunk amikor megbeszéltük hogy na következő hónaptól nem szedek már gyógyszert. Én örülök hogy ilyen fiatalon vállaltam gyereket, mert nekem a terhesség egy remalom volt az elejétől a végéig, és ezt idősebb koromban, idősebb testben nem tudom hogy bírtam volna ki. 20.hetig vészes hányás, infúziós kezelesem is volt kiszáradás miatt, meg a vizet is kihanytam sokszor reggelente már epét hánytam. Azutan meg inszalag ízületi fájdalom egészen a végéig, volt hogy éjszaka sírtam mikor atfordultam egyik oldalamrol a másikra annyira fájt mindenem, még a vajúdást is könnyebben bírtam mint magát a terhességet. Kapcsolatunk jobb lett, szorosabb, főleg hogy férjem egész végig ott volt velem vajúdásnál és szülésnél is (ő akart bent lenni, és nem bánta meg).

Amúgy terhesen össze is hazasodtunk, mivel amugyis terveztük az esküvőt így előrébb hoztuk kb mikor 12 hetes lehettem, így legalább nem kellett apasági nyilatkozattal bajlódni. Most 26 múltam, fiam másfél éves lesz :)