Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ezen ugye más is kiakadna,...

Ezen ugye más is kiakadna, nem csak én reagálom túl?

Figyelt kérdés

Tegnap úgy volt, hogy a lányom unokatestvére nálunk alszik (a lányom 7 éves, az unokatesó 18). Rajongásig szereti a lányt, hétköznap is folyton róla beszél, fel kell hívni, rajzol neki. Már szerda óta kérdezgeti, hogy mikor jön már, ugye sokáig marad, ébren lesznek majd biztos sokáig, egész héten ezt várta. Erre tegnap bejelenti az unokahúgom, hogy jaj ő mégsem alszik itt, mert mégis hazajött a barátja már pénteken az egyetemről, és vele mennek moziba, meg nem tudom hova. Mondtam, hogy hát jöhet mozi után is, beengedjük. De hogy nem, mert még utána lesz más programuk is, hajnalban meg már csak nem jön... A lányom sírt egész este, hogy ez meg lett ígérve, és hogy ő ezt mennyire várta. Borzasztó volt ezt így látni. Ráadásul mindig csak a kifogások, ha valamit kitalálnék. Pl. mondtam, hogy akkor aludjon itt ma. Az sem jó, mert mennek hozzájuk vendégek, meg nála alszik két barátnője. A lányom erre megörült, hogy ott alszik náluk ő is, az unokahúgom erre kezdte, hogy ez most "nagylányos" program lesz, és hogy amúgy sem tudna hol aludni a szobájában.


Az unokahúgom kihagy egy évet, nem kezdte el az egyetemet. Itthon van, konkrétan nem csinál semmi értelmeset. Mondtam, hogy nekem jól jönne a segítség, hozni-vinni a gyereket, leülni vele tanulni, vagy amíg csinálom itthon a dolgomat, foglalkozni vele, elvinni valami programra. De hogy ő erre nem nagyon ér rá, mert elég elfoglalt, de semmi konkrétumot nem mondott. Csak nem értem, mitől olyan elfoglalt, mert se nem tanul, se nem dolgozik. Van jogsija, autója, nagyon nagy segítség lett volna, ha esőben, hidegben nem biciklivel kellene a gyerekért menjek, vagy kullogni a buszhoz. A lányom is örült, mikor mondtam ezt neki, mint opció.


2018. dec. 1. 10:05
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
99%
Azért az ő idejét nehogy már te próbáld beosztani. Ha nem csinál semmit azzal max a szüleinek lehet baja de ezek szerint nekik sincs,még van 50 éve hogy robotoljon. Abban egyetértek hogy csúnya volt hogy a lányodnak ígérgetett, de hát fiatal lánynak nem hiszem hogy az lenne a nagy program hogy egy 7 éves fárasztja. Szerintem te próbálod ezt az egészet erőltetni.
2018. dec. 1. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
98%

Hoho, magadnak szulted a gyereket, ne oszd mar be a rokoncsajt ingyen szitternek. Meg elore mondani a lanyodnak, h majd ide oda hurcolasszak, megkérdezés nelkul? Hat bocsi, de nalad nagy bajok vannak!! Mondom ezt ugy, h nekem is kisgyerekem van es nincs segitseg.

Abban kissé igazad van h rossz h lemondta, de ha egyszer kozbejott mas program, azert meg lehet erteni es attenni egy következő 7vegere! Meg nana, h nem veszi be a nagylanyos programba. Hogy gondolhattok ilyet? Pasijaval lesz, kesoig maszkalnak, valószínű isznak es buliznak...

Keress egy bébiszittert, akit megfizetsz!

2018. dec. 1. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
98%

De, te reagálod túl. Te akartad a gyerekedet, a te feladatod ellátni őt, apukával együtt, akiről bár szó nem esett, gobdolom létezik. Semmi közöd hozzá, hogy kinek, milyen autója, programja, időbeosztása van. Én is a férjemet választanám, ha ő, meg egy kislány közt kellene dönteni, főleg, ha távkapcsolatban élünk. Az meg röhejes, hogy addig kéne melléd gyerekvigyázó, amíg te “csinálod az otthoni dolgaidat”. 2 lányom van, 14 hónap korkülönbséggel, még mellettük is simán be lehet dobni egy mosást vagy összerakni egy gyors ebédet, pedig picik még. Nehogy már egy 7 éves mellett ne legyél képes főzni vagy felmosni.


Abban igazad van, hogy nem kellett volna az utolsó pillanatban lemondani, de te sem gondolod komolyan, hogy majd te beosztod az idejét másnak és rászervezel az ő programjaira...

2018. dec. 1. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
95%
Első két válaszadóval egyetértek, sztem tulreagalod.
2018. dec. 1. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
98%

Nem, nem akadnék ki rajta. Mondjuk nem is erőltetnék ilyen kapcsolatot egy jó esetben másodikos kislány és egy felnőtt nő között.


Bébiszittert pedig hirdetés útján, kb 1500 forintos órabérert igen gyorsan lehet talalni

2018. dec. 1. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
98%
Miért tukmálod a gyereked olyan emberre, aki nem akar vele lenni?
2018. dec. 1. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 A kérdező kommentje:

Nem a mosás, meg a főzés a gond. Sokszor itthonról dolgozom, és úgy nehezen haladok, ha a gyerek 10-15 percenként idejön, szól valamiért, baja van, nyűgös.


Nem akartam beosztani az idejét, a mostani is úgy lett leszervezve, hogy már egy hónapja mondtam neki, hogy mondjon egy hétvégét, amikor nincsen programja, és aludjon itt, mert a lányom minden találkozásuknál ezt kérdezgette. Hogy mikor alszik nálunk, vagy ő mikor mehet hozzájuk aludni. Akkor mondta, hogy a mostani péntek jó lehet. Tehát ez már egy hónapja fix volt.

2018. dec. 1. 10:22
 8/30 anonim ***** válasza:
100%
Semmi közöd hozzá, hogy dolgozik-e, tanul-e, meg mivel jár ide-oda, kivel és meddig. A saját életed oldd meg egyedül, nem ő vállalt gyereket! A saját dolgaidra koncentrálj, amihez közöd is van!
2018. dec. 1. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
100%

Neked nem is az a bajod,hogy a hétvégén nem alszik ott,és a lányodnak ez rosszul esik.Neked az a bajod,hogy nem akar ingyen babysitter lenni.

Válasz: de te reagálod túl.

2018. dec. 1. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
97%
Látod hogy te szervezeted ezt is még ha azt is írod hogy nem szervezed be az idejét. A lányodnak 7 évesen nincsenek barátnői akiket át lehetne hívni, meg egy 7 éves már simán el van magában te nevelte úgy hogy a fejedre nőtt és 15 percet nincs el magában.
2018. dec. 1. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!