Barátok eltávolodása családalapítás után?

Hasonló cipőben járok sajnos. :( És kezd eluralkodni rajtam a kétségbeesés.

A régi barátokkal nem véletlenül ritkul meg a kapcsolat, vagy éppen szűnik meg, mert más lesz a prioritás mindenki életében. Lassacskán nincs is közös téma. Hacsak nem ugyanabban az életszakaszban vagytok.

Én most nagyon nehéz helyzetbe kerültem. A gyermekem 8 éves, és nem lesz testvére. Unokatestvére 2 van, de ők már 20+ évesek. Valószínűleg nem is lesz több.

Pici korában én is kötöttem barátságot a játszótéren két anyukával is, akiknél hasonló korú gyermek volt, és ez jó is volt, mert vigyáztunk egymás gyerekére, és hát jól elszórakoztak, még nyaraltunk is együtt 3 nyáron keresztül. Aztán mindhárman elköltöztünk kertes házba, minden gyerek bekerült iskolába, de háromféle suliba.

Próbáltuk a kapcsolatot tartani, és kettőjüknek sikerült is, engem szép lassan kizártak mindenből... :(

Csináltak egy olyan dolgot is, amivel rettenetesen megbántottak, és azóta is tüske ez bennem, és nem felejtem.

Úgyhogy most kezdhetem elölről ezt a barátkozósdit, marha nehéz, mert én nem vagyok egy könnyen barátkozó, az iskolai osztályban próbálkozok igen kevés sikerrel.

És már most eljutottunk addig, mivel már 8 éves, hogy ha elmegyünk strandolni, nyaralni, halálra unja magát, ha lenne vele egykorú gyerek, akkor simán élvezné, de így sajnos esélytelen.

Úgyhogy egyelőre én sem tudom, hogyan javíthatnék ezen a helyzeten.

Én elég korán szültem az elsőt, akkor még érthető volt, hogy a barátaimnak nem volt gyerekük. Sokan elkoptak mellőlem, ami nem csoda, mert főleg bulikban találkoztunk, szórakozni, koncertekre, fesztiválozni jártunk együtt. Páran megmaradtak, velük még évekig heti-kétheti szinten találkoztunk. Később lettek új barátnők is, gyerek mellett tanultam, és onnan sokakkal jóban lettünk, voltak, akikkel igazi barátság alakult ki.

Viszont amilyen az én formám, én maradtam itt, a városban, itt kaptam később állást, a barátnőim meg (de tényleg az összes) mind elköltöztek. Van, aki az országon belül, de messzire, sokuk meg külföldre, és egyik sem EU-n belülre.

Egy olyan barátnőm volt, aki ténylegesen azért tűnt el a képből, mert gyerekeim vannak/lettek. Őt már úgy ismertem meg, hogy a nagyobbik ovis volt, sokat járt hozzánk, együtt tanultunk, jött velünk időnként játszótérre is, csináltunk közös programokat, néha nálunk is aludt, ha hosszúra nyúlt az esti eszmecsere. Aztán amikor megszületett a kicsi, megváltoztak a dolgok, és ezt nem volt hajlandó tudomásul venni. Már azon megsértődött rám, hogy szülés előtt egy héttel nem mentem vele Bécsbe adventi vásárba, hiába próbáltam türelmesen elmagyarázni neki, hogy nem bírnék ki egy többórás buszos utat, amikor tízpercenként pisilnem kell, a lábaim brutálisan fel vannak dagadva, és majd' beszakad a hátam, és nem bírnék utána fél napig csellengeni Bécsben a hidegben, pláne, hogy nincs olyan csizmám, amibe beférne a lábam. Aztán megsértődött, amikor szülés után csak 20 percet tudtam vele beszélgetni a kórházban, mert közben jött más látogatóm is (a férjem és a nagyobbik gyerekem, szerintem érthető, hogy velük is szerettem volna foglalkozni). Végül azon sértődött meg, hogy felajánlotta, hogy aznap, amikor hazamegyünk a kórházból, ő jön nekem segíteni, és két éjszakát nálunk fog aludni, és én erre nemet mondtam. Egyrészt nem volt szükségem segítségre, másrészt a családommal szerettem volna lenni, harmadrészt ismerem, sokszor aludt nálunk, tudom, hogy milyen, az nem segítség lett volna, főleg, hogy ő úgy tervezte el a segítséget, hogy majd ő ringatja a babát, én meg tudok főzni és takarítani addig.

Később próbáltam nyitni felé, de olyan szinten a lelkére vette, hogy egy újszülött mellett nem volt időm rá, hogy azóta már egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot.

Néha én is kicsit magányosnak éreztem magam, a többi anyukával valahogy én sem tudok haverkodni, de közben lettek új és régiúj barátaim. Azóta már visszamentem dolgozni, jött pár új kolléganő, velük nagyon jóban lettem (az a vicc, hogy egyiknek sincs gyereke), illetve pár régi ismerőssel elkezdtünk összejárni, akikkel régen nem volt szoros a kapcsolatom, most meg egy közös hobbi kapcsán elkezdtünk összejárni.

De mondom, a játszótéren én sem tudok ismerkedni, pedig még azt sem mondhatnám, hogy kevés a velem egykorú (én is 31 vagyok).

En is hasonlo cipoben jarok.

1 gyerek, 5 mult, teso nem lesz. Regi baratok elkoptak. Az egyik konkretan miutan megszuletett a lanyom.Egyszeruen nem tudott mit kezdeni az egesszel, raadasul utana parhuzamosan az o elete tonkre is ment (valas). Ma mar evi kb. 2x ha beszelunk telefonon, de az is csak rola szol, felem nem tud azota sem viszonyulni.

Masik regi baratomnak most van pici babaja, o meg el van rugaszkodva a foldrol is, csak rola szoljon most minden...koszi nem..napi szinten semmikepp.

Jatszon sose tudtam ismerkedni, kollegakkal ritkan, vannak idosebbek vagy gyerektekenek is. .