Mániákusan babát akarok, hogyan "szokjak" le erről?

Legyen valami célod, ami egy kicsit leköti a figyelmed.

Tervezz utazást, rendezd át a lakást, keress hobbit, sportolj.

Egyébként meg, ha tényeleg így érzel, akkor lehet, hogy a "vágjunk bele, legyen gyerekünk" sem egy rossz megoldás.

Régen mindenki fiatalon szült, mostanában divat az,hogy mindenki 35 köröl vállal babát.

Én is ugyanígy éreztem 19 évesen, eleg sokáig, de aztán szerencsére elmúlt és 4 évig vissza se jött. Most már azt gondolom hogy istennek hatalmas hála hogy nem csináltam semmit a dolog érdekében. Akkor is volt már egy két éve tartó kapcsolatom, viszont nem sokkal rá vége lett, és lett egy új, ami azóta tart, és sokkal jobb mint az előző volt.

Szerintem várj, 19 évesen még teljesen máshogy látod a dolgokat mint később, valószínűleg megbánnád később ha most belevágnál.

Tudom, mit érzel. Nekem is volt egy hasonló korszakom 19 éves korom környékén,de szerencsére nálunk is a józan ész döntött: el akartam végezni az OKJ-s szakomat, illetve utána diplomát szerezni munka mellett (kisgyermeknevelő és óvodapedagógus:)). Sokszor nehéz volt, mert nagyon vágytam rá, hogy fiatal anyuka legyek, mint több barátnőm is, de valahogy mindig az volt előttem, hogy ha valami nem jól alakul, a gyermekemmel tolnék ki.... Szóval maradt a tanulás, a munka, és a feltételek megteremtése.

Akkor már 4 éve volt párkapcsolatom, együtt képzeltük el a jövőt, együtt terveztünk mindent.

Aztán 8 és fél év után egyik hónapról a másikra szinte együtt mondtuk be az unalmast, a lakásvásárlás, az esküvő, a családalapítás küszöbén... Barátokként váltunk el, de örülünk, hogy anno nem vállaltunk be egy babát nagy hévvel.

Már új kapcsolatom van, sokkal jobb, és most valóban úgy érzem, hogy lassacskán készen állunk rá,mind lelkileg, mind anyagilag, mindenhogyan.

Szerintem te is valahogy így próbáld meg lekötni magad: tanulj, dolgozz, spórolj a jövőre, hiszen ki tudja, hogy egyedül maradsz-e valamikor. Én mindig tudtam, hogy bármikor szakíthatunk az akkori párommal /szüleim válása erre megtanított, hogy bármikor vége lehet/, de sosem gondoltam volna, hogy tényleg szétmegyünk egyszer...

25N

Pont így éreztem 19 évesen, mi is 1 éve voltunk akkor már együtt. Az érzéssel nem tudtam mit csinálni... Folyton az járt az eszembe, hogy mennyire irracionális dolog még a gyermekvállalás, és emiatt örökös belső harcot vívtam magammal.

22 éves koromig bírtam. Közben dolgoztam és elkezdtem a főiskolát is.

23 évesen szültem. Most 26 vagyok, ismét várandós. :)

Szívesen átadnám a helyemet Neked egy napig. :) Nagy mázlista vagyok, mert a kisfiam imádnivaló, cserfes, tréfás 3 éves és 2 hónap múlva érkezik a kistestvére. De!

Azért ez már teljesen más világ. Sosem éreztem még ilyen jellegű aggódást, el se tudtam képzelni, hogy ez mekkora súly lehet az ember vállán. Amikor megszületett a kisbabám, totál bepánikoltam ettől az érzéstől, tetőzte, hogy mindenkitől azt hallottam: ezentúl mindig lesz min aggódni. És tényleg így van.

Életed legnyugisabb éveit éled most, élvezd, hogy oda mész, ahova akarsz, akkor amikor akarsz. Élvezd a kávét, amit még nyugodtan tudsz meginni, élvezd a könyvet, amit addig olvashatsz, amíg el nem fáradsz. :)

Bár életem legszebb éveit élem most, hiányzik a nyugalom, a csend, nagyon-nagyon. :)

Szia, tudom, mit érzel. Én egyszer, műszak közi szünetben tudtam meg, hogy barátnőm terhes és nem akarja megtartani a babát, hát gondolhatod, mit éreztem. Tényleg logikus, hogy vártok még vele. Én 23 vagyok, párom 34. Mind a ketten családot akartunk. Bennem kicsi korom óta megvolt ez az érzés, hogy nagyon fiatalon szeretnék családot, de sokáig nem gondoltam volna, hogy valaha lesz, mert egy olyan férfit szerettem, aki a párjának soha nem fogadott el, csak jó voltam neki éveken keresztül a szexre én meg naiv, 18 éves, első fiú és úgy szeretem érzés mellett hagytam, hogy bántson is. Tudat alatt mániákusan próbáltam szabadulni ebből a kapcsolatból - nem tanultam, sokat buliztam, de ezeket a bulizós időszakokat sem bánom, mert egy ilyen buli során találtam meg a mostani páromat, akivel már 2 éve együtt vagyunk és nagyon szeretjük egymást. Én gyári munkásnak mentem el, hogy össze tudjunk költözni és bár nagyon nem bírtam azt az egy évet, maradtam, hogy el tudjak jönni gyedre, mikor terhes leszek. Most ott tartunk, hogy visszamegyek dolgozni, mikor a lányom egy éves lesz, mert kell a gyed és a fizetés is, hogy feljebb tudjunk lépni nagyon szeretnénk pl a házat belülről felújítani és ehhez jó lesz, hogy egy éven keresztül félre tudjuk rakni a gyedemet, mert tudjuk, hogy gyesen már úgy sem maradnék és amíg lehet, miért ne kapjak 2*es fizetést? A másik a tanulás, ami nálam központi kérdés.. mert nagyon szeretnék szakmát is szerezni, hogy ne gyárban rohadjak meg egész életemben

Én azt javaslom, hogy használd ki ezt az időszakot! Fiatal vagy még, bulizz! Hidd el, baba mellett ritkán lesz rá lehetőséged. Én is most csak azért tudok elmenni bulizni szombaton, mert szülinapom lesz és nagymamám vigyáz a lányunkra. Ja és aludj :D Nem hiába mondják és erőltetik az alvást mert amikor baba lesz erre se lesz nagyon lehetőség :D Bár mondjuk én ne szóljak egy szót sem, mert nagyon jó babám van, hál istennek :)

Én is így voltam, talán szerencse, talán nem, hogy sokáig nem volt olyan párkapcsolatom, amire gyereket vállaltam volna. 30 felett szültem, nem tudom, milyen lett volna fiatalabb korban. Azt tudom, hogy nekem nem hiányzik semmi. Sem a buli (na ennyi idősen szép is lenne buli után sóvárogni, szerencsére épp eleget buliztam), sem a csend - persze néha jól jönne, de nem hiányzik. 3 évessel és egy kicsivel vagyok itthon, és minden pillanatát élvezem. Sajnos rohan az idő, nagyon szeretnék harmadikat, de ahhoz fiatalabb korban kellett volna szülnöm.. talán ezt az egy hátrányt érzem most.

Hogy te mit csinálj? Barátnőzz, szórakozz, élj nagyon sokat! Hogy majd amikor gyerekeid lesznek, akár pár év múlva, akár később, ne hiányozzon a kihagyott időszak, ne akkor akard bepótolni.