Szerinted sem való nekem az anyaság?
25 és 30 közötti vagyok, első babám, 2.5 hónapos. Tisztességesen ellátom, szoptatom, játszok vele, énekelek neki, beszélek hozzá, hogy mikor mit csinálok vele, vagy hogy én mit csinálok, viszont nem tudok neki egyéb "bolondságokat" mondani. Nem vagyok túlféltős, nem parázom túl a dolgokat. Nagyon szerettem volna babát, de a nehezebb napokon persze kivagyok tőle és ezt el is mondom a környezetemnek. Anyósommal jóban vagyok, mintha az anyám lenne, nagyon közel lakik, ezért ő főz nekem. Néha jön babázni is fél-1 órákra. A férjem csak hétvégén van itthon. Ilyenkor a gyerek nem akar aludni, nagyon nyűgös, a férjem meg ordít velem, hogy mondjam meg, mi a baja a gyereknek. Addig bízom rá 100%-ban,amíg szeretnék megfürdeni, egyébként mindig a közelben vagyok, még az evést is abbahagyom, ha kell. Amikor ő van a babával, nem vagyok ott láb alatt, hadd legyen vele, de ha ilyenkor valamiért elkezd sírni, akkor hozzámvágja, hogy nem foglalkozom a gyerekemmel, mert ott vagyok és hagyom sírni, és milyen anya az ilyen, korai volt még gyereket szülnöm, meg erre tényleg születni kell. Amikor vigasztalhatatlanul sír, be szoktam pólyálni és ringatom, de a plédet ehhez szét kell nyitni, addig a babát le kell tenni, amíg el nem kezdem bebugyolálni,és addig persze sír. Ilyenkor is ordít velem, hogy miért hagyom sírni, sérvet fog kapni, meg lelki sérült lesz mint én, mert nem kaptam a szüleimtől szeretetet (tényleg nem kaptam) és nem tudom tovább adni. Soha nem hagyom sírni, mindig igyekszem megnyugtatni, de nem vagyok orákulum, hogy mindig tudjam a sírás okát. Mindig megjegyzi, amikor hazajön, hogy nincs felporszívózva, piszkos a kád stb. és örüljek, hogy anyósom főz és nekem csak a gyerekkel kell foglalkozni, de én még ezért is panaszkodom és nekem semmi nem jó, szerinte egyedül képtelen lennék főzni is.
Attól, hogy született egy gyerekem, nem szeretnék megszűnni nőnek, felnőttnek lenni, ezért ha elvan egyedül a baba vagy alszik, tornázom amíg lehet, aktuális híreket olvasok, kicsit hobbizok. Minden nap mosogatok, elpakolok, rendet tartok a lakásban, porszívózok és takarítok általában hetente 2x.
Az anyaságot is tanulni kell, ahogy nő a baba úgy leszel egyre 'közvetlenebb'vele és tudsz majd 'bolondozni' is...meg kell szokni, hogy ott van velünk egy kis csöpség mindig☺ a férjeddel van gond...a baba érzi a feszültséget ő meg még kiabál is...ilyen pici baba bármiért sírhat nem csak azért, mert éhes, fáj a pocija stb...ő még így kommunikál...a babának kell a biztonság és a nyugodt környezet...egyáltalán nem normális, hogy ilyeneket mond neked támogatnia kellene nem alázni...mind kettőtökön nagy felelősség van, mert gyereket vállaltatok, ami nem csak rózsaszín habos-babos álom világ....de ha már most így viselkedik, ha sír a pici... mi lesz vele a dackorszakban?
Ui.: el ne hidd neki, hogy nem szereted és nem tudsz szeretetet adni a babának...attól, mert sajnos te így nőttél fel ezen tanulva te jobban fogod őt szeretni, mint bárki más☺
A pároddal van a baj.. mondd neki h beszelgessen par apukával h ez igy normalis.e ugyis mind azt mondja igen!
Amelyik nem az hazudik. Apuka nalatok csalodott mert mindent szépnek képzelt és könnyünek es rózsaszínnek..
Nem veled van itt a baj, szerintem igenis jó anya vagy.
Viszont a helyedben én leülnék a férjjel beszélni. Hogy vagy változtat a viselkedésén és nem lesz több ordibálás, veszekedés, sz..ranyázás. Vagy ha képtelen változtatni a viselkedésén, akkor pakolhatja szépen össze a cuccait és hétvégente sem kell hazajönnie.
Teljesen idióta férjed van. Egy nagyon őszinte tanácsot adok neked, ha belegebedsz is, fogadd meg: ne higgy neki. Egy szavát sem. Még azt se, amit kérdez.
Jól csinálod, de ez elmebeteg. Én menekülnék a helyedben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!