Ti meddig tudtátok eltitkolni a munkahelyeteken a terhességet?
És utána... hogy fogadták?
Én kicsit be vagyok parázva, és kellemetlenül érzem magam, mert nem régóta dolgozom az új munkahelyemen, ahol ráadásul a felvételi elbeszélgetésen meg is kérdezte a főnök, hogy "Ugye nem terhes?" Akkor még nem voltam az.
Ezek után nem tudom, hogy merjem elmondani...
Tölem is megkérdezték, mire közöltem, hogy na akkor hivják ide a munkajogászt, és kérdezze meg elötte megint, és egyébként sincs hozzá köze. Hirtelen nem lett fontos a kérdés megválaszoltatása.
Felvettek, de fél év mulva külföldre költöztem...
december elején teszteltem pozitívat. Egyik kolléganőm már akkor kiszúrta hogy fáradékony vagyok, és reggel nem kávéval indítom a napot. 13. héten mondtam el a főnökömnek, azt mondta igazából számított már rá. Most 15 hetes vagyok, de akinek nem mondtam el, annak még nem tűnt fel. Bő felsőket hordok. Amúgy szerintem sokat nőtt a hasam, metrón pl átadják a helyet.
Én kb másfél éve dolgozok a cégnél, 30 évesen úgy gondolom, hogy eljött az ideje, főnököm persze annyira nem örült neki. Mondtam hogy nem tudom meddig tudok dolgozni, de nem nagyon töri magát hogy akkor írjam össze a feladataimat, folyamatokat stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!