Miért lett divat manapság az anyákat áldozatként beállítani?

Hát azértegy példa: egy babát nem tudsz ( én legalábbis nem tudok) benevelni éjszakai alvásra. És azért több hónapos virrasztás utàn már nem őszinte a mosolyog 😃

Persze sok minden nevelés kérdése, de talán ugyan olyan sok NEM. Az idő a segítség, legalább is én nem találtam mást

"hogy a ők alkalmazodnak a gyerekhez, ahelyett, hogy megtanítanák a gyereket arra, hogy a felnőttekhez, hozzájuk alkalmazkodjanak? "

Teljesen igazad van abban, hogy manapság túlságosan is alárendeljük magunkat a gyerekeinknek (bevallom, én is), de nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, hogy mindenben a gyerek alkalmazkodjon a felnőttekhez. Ez akkoriban működött így, amikor a gyerekkort még nem tekintették önálló életszakasznak, hanem úgy kezelték őket, mint kicsi és tökéletlen felnőtteket - ennek voltak olyan egészen szörnyű vadhajtásai is, hogy egyes vidékeken nem engedték a babákat négykézláb mászni, hanem valami bébikompszerű szerkezetbe kényszerítették őket, hogy "ember módjára" járjanak, elképzelni is szörnyű, milyen fizikai fájdalomnak téve ki őket ezzel. Szerencsére nagyjából a felvilágosodás óta ez már nem téma.

Egy jó családban, azt gondolom, mindenki egyformán fontos. Az apa is, az anya is, a gyerekek is. Ezt az egyensúlyt viszont nagyon nehéz megtalálni. Száz évvel ezelőttig egyértelmű volt, hogy az apa az első, utána az anya, utána a gyerekek. Ma a másik irányba billent ki az egyensúly, a szülők szenvednek miatta.

Nagyon le leszek pontozva, de sebaj: én sem értem, mit hisztizik mostanában annyi nő. 15 hónapos lányom van, aki minimum 4-5x kel éjjel még mindig, borzalmas rossz alvó volt mindig is. Nappal most már alszik egyben másfél órát, ünnepnapokon 2-t, sokáig az is 20 perc volt kb. Nagyon aktív, folyton figyelni kell rá, mert nem az az egy helyben eljátszós típus, egy pillanat alatt képes elesni, beverni a fejét, odacsípni a fiókhoz az ujját stb. Az evés se megy mindig fényesen, mert nem ér rá ülni, szóval azért van bajom vele, nem egy olyan mintagyerek.

De én esküszöm, nem értem, mibe akarnak egyetlen gyerekkel belerokkanni mások. Hogy tiszta legyen a kép: igény szerint szoptattam kezdetektől (most is szopik még), soha a büdös életben nem hagytam sírni egy percet sem, a sok ébredés miatt együtt alszunk, és igen, a napirendjét is az ő igényeit figyelve alakítottam ki, nem kényszerítettem rá, hogy ő alkalmazkodjon hozzám. ÉS 2 hetes kora óta itthonról dolgozom, amikor alszik (igen, este, fektetés után, illetve most már délután is tudok egy kicsit, vagy ha apa itthon van és átveszi), majdnem minden nap főzök, és bár előfordul, ha extra szar napja van, hogy szalad a lakás, nem az az általános, hogy úszik minden. És mindemellett egyáltalán nem érzem úgy, hogy jajjdeszarnekem, meghalok, beledöglök, úrsitenlőjetekle, éneztnembírom stb. Persze nem mindig mosolyogva kelek éjjel, úgy a 6. ébredésnél lehet, hogy kicsúszik egy "bsszameg, már megint", és olyan is van, hogy amikor tudom, hogy éhes, de visít, hogy ő nem, mert menne, akkor úgy érzem, agyvérzést kapok. De sose éreztem, hogy az életem szar, hogy ez annyira nehéz, és milyen borzasztó, és mikor lesz már vége, és hogy én egy áldozat vagyok. És baromira nem értem, hogy mi baja van annak, aki nem dolgozik, csak a gyerek és a háztartás van, és max 1-2x kell kelnie éjjel.

Nem azért, mert én szuperanya vagyok, nem az, de basszus, felnőtt nőként vállaltam gyereket, felnőttként pedig nem voltam olyan naiv, hogy azt higgyem, ez mind rózsaszín vattacukor és móka és kacagás, a baba meg csak gagyog, szopikázik és alszik. Pontosan tudtam, hogy könnyen lehet, hogy fél éjszaka nem alszunk majd, hogy egy gyereknek lehet rossz napja, amikor egész nap sír, nyafog, semmi se jó, hogy van hasfájás, hogy fáj, ha jön a fog, hogy van szeparációs szorongás és hogy ha már nagyobb, hisztizik is. Tudtam, mit vállalok, így vállaltam, ezért nem lepődök meg és sajnálom magam kétségbeesetten. Aki ekkora tragédiának éli meg, az ezeket nem tudta? Komolyan nem értem, felnőttként nem tudták felmérni, hogy ez mivel járhat?

N28

Egyet értek az utolsó válaszolóval IS!

És szinte a többiekkel is.

Azzal is,hogy ez a kérdés provokatív. Ha szándékos ha nem!

Ma a nőkön és egyaránt a férfiakon is sokkal több a teher mint régen!

Anyum anno 30 éve simán tudott SAJÁT házhoz jutni önerőből nem szülői segitséggel. A fizetésből bősen megéltek! És simán otthon tudott maradni velünk évekig.

Az élete persze nem volt fenékig tejfel,de csak mert rossz párt választott magának!

Én is nyugodt szível vállaltam volna akkor 3 gyereket! Nem kellett aggódni, hogy mikor viszik a házat,mi lesz a munkahellyel, mi lesz ha kikacsolják az áramot.

Most mi van??

Na ezért stresszesebbek az emberek!

Azért anno-anno régen a nőknek nem kellett 8-10 órákat ledolgozni. Mi volt? Hát a gyerek s a háztartás.

Most mi van? Meló-meló ezerrel, gyerek,háztartás és pontosan, emellett megfelelési kényszer,divatos,csinos,nőies maradj!Sok! Hidd el! Van aki leteszi a gyereket aludni délben s melózik ha van otthon végezhető munka, leteszi este aludni és éjfélig melózik még. (Ismerek ilyet is) Mellette maradj kívánatos és fitt! Meló ám!!

Régen ilyen nem volt. Apuka hazavitte a kenyérre valót te nevelted a gyerekeket! S valóban,akkor nem azt nézték mi a "jó" a gyerek lelkének. Ezért írtam.. Egyetértek az utolsó hozzászolóval. Igazad is van azért.Vannak olyan anyák akik meg akarnak halni egy gyerek miatt,mert "kicsinálja" holott tegyük fel neki tényleg nincs más dolga csak a kicsi és a ház, kert. Apuci mindent alájuk tesz. Azt én sem értem meg!

Egyszóval!

Régen "könnyebb volt" azt se felejtsük el, hogy 1 háztartásban sokan voltak. Nagymamák,dédik stb. Volt segítség!

Ma azért ez kevesebb. Pl az én anyósom ha akarna sem tudna úgy annyit segíteni. Reggel 6kor kel 7kor fel száll a buszra és este 6kor ér haza. Anyum 12 órázik..

Érted miről "beszélek"

Sokkal több a nyomás!

De mint írtam.. Vannak extrém hisztis anyukák akik jó dolgukban.....

Van aki leteszi a gyereket aludni délben s melózik ha van otthon végezhető munka, leteszi este aludni és éjfélig melózik még. (Ismerek ilyet is)

Igen, én pontosan így vagyok. Nem minden nap, de heti 4 nap biztos. De érted... Vállaltam. Tudtam, mit vállalok, akkor most mire rinyálnék?

És persze, elvárások, megfelelés, nézz ki jól stb. Nem mondom, hogy könnyű, de nem lehetetlen, és őszintén: magával szemben legyen annyira igényes az ember, hogy próbáljon jól kinézni és tegyen érte. Ha rajtam maradt volna a fölösleg, és dagadt lennék, nyilván én is szarabbul érezném magam. Ezt elsősorban magáért kell megtenned, hogy odafigyelsz magadra. Ja igen, és ugye azt is tudtuk előre, hogy a lányos alakunk nem feltétlenül jön vissza magától, nem?

Igazából amit mondani akarok az az, hogy szerintem hozzáállás kérdése a dolog. Ha elkezded magad sajnálni, elhagyod magad, akkor véged van, állandóan szenvedni fogsz, és az, ami öröm kéne, hogy legyen, pokol lesz. Ha meg úgy állsz hozzá, hogy anya vagyok, önként vállaltam, és igenis odateszem magam, akkor meg fogod tudni oldani, sőt, pozitívan fogod megélni.

16os voltam

Szerintem nem divat mártírkodni anyaként sem. Egy ideje nyomják a médiában a rózsaszín púderillatú, babakacajtól zengő anyaságot, hát azért az sem fedi a valóságot. Pont ezért jelent meg a másik oldal is.

Én a környezetemben nem ismerek olyat aki sokat drámázna. Mindenki próbálja a legjobbat nyújtani. A problémákat megbeszéljük, az őszinteséghez ez is hozzátartozik.

A gyakorira pedig szerintem mindenki akkor ír, ha valami gondja van, vagy ritka car napja, ebből nem kell általánosítani. Sose láttam még olyan kérdést, hogy "tök jó napunk volt. Ti is jól érzitek megatokat?" Teherbeesés, terhesség témakörben még előfordul, de később már nem :D De érdekes, hogy szülés után a százalékok is zuhanórepülésbe kezdenek, cssk lehet valami az anyukák lelkivilágával :D