Tudom, gyűlölni fogtok, de egy kicsit kezdem megérteni, miért nem akarnak a munkáltatók friss anyukákat, még nem szült nőket. Velem van a baj?
Nem vagyunk egyformák.
3 iskolás gyermekem van. Dolgozom, és egy napot sem hiányoztam idén miattuk. Igaz, nem beteges egyik sem. Kopp-kopp...
Nincs veled semmi baj, igazából senkivel sincs semmi baj. Valóban a rendszer rossz.
Jobb lenne ha elterjedhetne a 4 órás munkaidő itthon is úgy, hogy az nem jelentene hátrányt pl nyugdíjnál, mert akkor két 4 órás ember végezhetné a 8 órás melót, és akkor mindenkinek kicsit több ideje jutna mindenre. Betegség esetén meg az egyik négyórás addig beugorhat a másik helyett egy egy nap 8 órára és majd visszacserélik később. így nem azok 16 óráznának, akik amúgy is 8 órában vannak. De hát erre még várni kell.
A szabadság meg olyan, hogy abból nekik sincs rengeteg, azt amúgy is egyeztetni kell. Ez lenne akkor a legkevesebb.
Igen, neked is van életed, és még lehet gyereked is.
Én azt szoktam mondani, hogy annyi a munkanélküli, hogy biztosan lenne ember, aki örömmel helyettesti az adott dolgozót, 'füttyszóra'.
Tudom, ez a te helyzetedre nem megoldás.
Az az igazság, hogy egyetértek veled. Arról nem írtál, de témába vág, hogy rengeteg szakma van, ahol jó esetben az ember nem engedhetné meg magának, hogy 2-3 évet otthon maradjon (nem kevesen vannak, akik 6-9 évet maradnak otthon 2-3 gyerekkel). Én sem feküdnék olyan sebész szikéje alá, aki 6 éve gumikesztyűt is csak wc sikáláskor látott...
Én fogorvos vagyok, az asszisztensemnek 2 gyereke is van. Azzal a kikötéssel alkalmaztam, hogy a hiányzásának pótlásáról neki kell gondoskodni,mmert asszisztencia nélkül dolgozni nem tudok. Plusz, ha nem tud bejönni, arról minél hamarabb értesítenie kell, nem akkor, mikor már ltt várom az első beteggel. Ő ezt jogos elvárásnak tartja (igazából természetsnek vette, mikor erre kértem), és minden további nélkül tartja ehhez magát. Sosem jártam még úgy, hogy ott álltam egyedül és nem tudtam, hogy egyáltalán jön valaki asszisztálni, vagy mi lesz. Az asszisztencia egyébként elsősorban a betegeknek fontos, nem nekem, én eldolgozok nélküle is, csak fele olyan lassan dolgozom, mint egyébként, annak meg senki nem örül, ha órákat kell ülnie a váróban, habár időpontra jött.
Nem kell sokat gondolkodni azon, hány olyan munka, pozíció van, ahol elsősorban másoknak okozunk kellemetlenséget rendszeres hiányzásukkal, nem kimondottan a felettesünknek. De ez az én véleményem, elfogadom, ha valaki másként gondolja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!