Anyukák, ti mit szólnátok, ha a családban meghívnának egy esküvőre, de csak a gyerekeitek nélkül mehettek?
Szűk családi kör van meghívva, közeli rokon.
Kikötötték, hogy a két kisgyerekemet nem vihetem.
Te elmennél úgy?
Attól is függ,hogy miért kérték?
A szertartásra nem "kellene" vinni, vagy a lagziba. Megmondom őszintén az elmúlt 5 évben kb. 6-7 esküvőn voltunk. Mindegyiken voltak persze gyerekek is. Mi is elvittük a fiunk két évesen, de volt annyi eszünk,hogy ha nekiállt nyekegni, indultunk vele kifelé. Sőt leginkább leghátul álltunk meg. Na már most, ahogy észrevettem ez sok szülőnek nem egyértelmű. Volt olyan esküvő, ahol a 3 éves kislány nevetve rohangált, a szülők meg hagyták. Akkor vitték ki, amikor a pap abbahagyta a beszédet, mert nem akarta így folytatni. Ez a párnak mégis csak egy fontos nap, nem biztos,hogy azt akarják az esküvői videón végignézni,hogy ott síkítoznak, meg játszanak a gyerekek az oltár körül.
Lagziba meg egyébként sem vittük. Most 4 éves, a nyáron is voltunk esküvőn, a szertartásra elvittük, ügyesen végighallgatta, aztán ment a mamihoz. Neki az kb. ugyanolyan nagy "buli", mint a hangos zenét hallgatni, meg a tömegben keringeni.
Kérdezz rá, hogy miért nem lehet vinni!
Szerintem azért akinek van gyereke, fel tudja mérni, hogy tud e csöndben végigülni fél-1 órát a templomban. Ha nem, akkor nem kell elvinni, ennyire egyszerű. Ez a pár napja, ha ők gyerekmenteset akarnak, akkor legyen az, ő döntésük, nem kell nekik esni, hogy akkor "én se megyek, meg utálják a gyerekem BÚBÚBÚ".
Pár órára le lehet szakadni a gyerekről, bulizni, felnőttekkel szórakozni.
Csak aztán ne lepődjön meg az ifjú pár, hogyha gyerekük születik senki se megy látogatni és nem lesz kíváncsi rájuk.
Mondom ezt úgy, hogy sosem szoktam vinni esküvőre a kicsi gyerekem, de ha valaki ezt előre kikötné, biztos nem mennék.
Ennyi erővel ne hívják meg az alkoholista nagybácsit, a ciki káromkodós unokatesót és az alzheimeres nagyit se, ugyanis az én gyerekem jobban viselkedik az előbb felsoroltaknál, mégis ő lenne csak kizárva.
17: akkor aki nem tudja rábízni senkire a gyereket az ne is menjen? Vagy a pár lemond az ajándékról és abból finanszírozzanak egy bébiszittert?
Nálunk nincs bevethető nagyi és egy esküvői ajándék mellett nem tudnánk még bébiszittert is fizetni.
Nem mindenki él ám olyan tökéletes helyzetben hogy 4 nagyszülő éa 15 nagynéni várja körömrágva hogy mikor vigyázhat az unokára.
Ráadásul ha lenne pénzem, lehet akkor se merném bébiszitterre hagyni, mert nincs hozzászokva, még sosem volt neki, aztán egyből hagyjam itt vele este?
Utolsó mi mindenkit meghívtunk gyerekestől,a mégis alig jön/jött valaki látogatni, pedig én mindenkihez elmentem! Ez nem ettől függ!
Amúgy attól függ ki az a rokon? Tudna-e vigyázni a gyerekekre valaki? Mi még ilyen esküvőn nem voltunk ahova gyereket nem lehetett vinni, fura egy esküvő lehet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!