Anyukák! Ti, hogy álltok a ruhákkal mióta megszületett
a picitek?
Figyelt kérdés
Be kell valljam én nem túl jól. Az alakom is változott. Korábban 38-as volt a méretem, most 40-42-es.
Vettem pár ruhát, mert muszáj volt, de úgy vagyok vele, hogy inkább a gyerekre költöm mint magamra. Így aztán egész nyárra volt 3 pólóm és 1 rövidnadrágom, 1 szoknyám és 1 szandálom. Minden este kimostam és reggelre megszáradt. De nemsokára jön az ősz, ezt nem tehetem már. Ti, hogy vagytok ezzel? Sok ruhátok van? Itt a szomszéd anyuka naponta másik szandálba papucsba van. Szerintem van neki 30 pár. Nem sajnálom tőle és tudom, hogy én is rosszul csinálom. Csak kíváncsi lennél, hogy ti ezzel, hogy vagytok? Melyik tábort erősítitek?
Sok van. Mondhatni kidől a szekrényből a sok gönc, felét nem hordom. Havonta veszek pár ruhát, Hádában, H&M-ben. Cipőm kb. 7-8 pár van, ebben van 2 szandál. Ez nem sok.
Én 50 kg maradtam a 3. gyerek után is. Vannak 15 éve vett ruháim is.
39/N.
Magadra is költs néha!
2015. júl. 29. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
2/17 anonim válasza:
Nekem nem változtak az öltözködési szokásaim. Gyerek előtt is szerettem csinosan öltözni, mellette is szeretek. Vannak ruháim, szoknyáim, felsőim szép számmal és őszintén szólva én is mindig másik papucsban vagyok, mikor melyik megy a ruhámhoz. Kicsit adj többet magadra szerintem.
2015. júl. 29. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
3/17 anonim válasza:
Én amit magamra szánok azt is mindig elköltöm a gyerekre. Ha elmegyek h na most veszek magamnak 2 felsőt akkor is gyerekruhával jövök ki. Azt meg nem tehetem meg h ezen felül költsek magamra. De most ősszel muszáj leszek venni rucikat mert már elég csúnyák már nem szívesen veszem fel a többségét ... 2 pólóba meg nem járhatok. Úgyhogy már mondtam a páromnak h nem szabad engednie h gyerekruhát vegyek... neki van bőven...
2015. júl. 29. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
4/17 anonim válasza:
Nekem is kevés ruhám van, ugyanúgy mint te 38-as méretről 40-42-es lettem. A régi ruháim a padláson vannak. Farmerom egyáltalán nincs, hidegebb időre van egy melegítőm. Melegre 1 nadrág+ 2 csinos póló, itthonra van ruhám, tudok apucitól lopni :-). + 2 egész ruha kánikulára, egy menős és egy itthoni. Este mosok, reggel felveszem. Szandim 1 van + egy sportcipőm.Azt gondoltam, hogy fogyni fogok és nem akartam 1-2 hónapra venni ruhákat. Lassan de biztosan fogyok, havi 1-2 kg. Apuci elvitt egyszer ruhát venni nekem, az üzletből egy rövidgatya+póló társaságában léptem ki boldogan vigyorogva, persze 80-as méretűek voltak :-) Bárhol vagyunk csak a játékot, babaruhát, akciós pelust látom meg :-)
2015. júl. 29. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
5/17 anonim válasza:
Én 34-ről 36-38 lettem, nadrágokat újakat kellett venni,mert csípőben nem jöttek rám a régiek.
Én veszek magamnak is és a gyerekeknek is.
Szeretek csinos lenni, persze nem mint a szomszédod, h naponta másik papucs (van 1 lapos és 1 magas sarkú szandim és 1 papucsom nyárra) , de sok-sok fölsőm van és nadrágom.
Vegyél már magadnak is, ha megteheted. Legyél csinos, hisz' nő is vagy, nem csak anya. :)
2015. júl. 29. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
6/17 anonim válasza:
Nekem relatíve sok ruhám van. Minden napra tiszta egybe ruha. Nekem nadrág felső kupacból van kevés, sajnos sokat fogyok, alig találok kényelmes nadrágot szoknyát. Így télre nyárra ruhákat veszek. Cípőből inkább egy de az bazi kényelmes legyen.(vizesedek)
Rengeteg ruhát vásárolok a gyerekekre. De mellettük nem lehetek pucér...
Igaz sokáig vigyázok a holmiaimra csak pótolni szoktam azt ami kikopott vagy kifogytam.
2015. júl. 29. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
7/17 anonim válasza:
Én 48ról 38as lettem gyerek után. Sok ruhám van és sok cipőm. 1-2 hetente veszek pár új cuccot jó minőségűt. Az otthoni cuccok ócskább lidlős, h&mes cuccok. Pároméban sosem járnék.
2015. júl. 29. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
8/17 anonim válasza:
Sosem tudnék olyan igénytelen lenni,hogy a férjem ruháját hordjam,uhh...
3-4hetente veszek magamnak ruhát,szrintem fontos... talán még fontosabb,mint mikor még nem voltam anyuka.
2015. júl. 29. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
9/17 Wiky93 válasza:
S/M-es ruhákat hordtam, híztam 15kg-ot (ekkor se hordtam nagyobb ruhákat, mind a pocakra ment leginkább), 7hónapja szültem kb már a 3-ik hónapban lement mind a 15kg, ugyanazokat a ruhàkat hordom....rengeteg holmim van..
Szerintem megengedhetnél magadnak néhány cuccot :)
2015. júl. 29. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
10/17 anonim válasza:
3 gyerekem van,és 38-40-es méretem.Én nem vagyok márkafüggő,sok,az aktuális divatnak megfelelő(de persze nekem jól álló) cuccom van,ám én szerencsés vagyok,mert egy barátunknak ruha nagykereskedése(tényleg csak kereskedők vásárolhatnak ott) van(Franciaországból és Olaszból hozza a cuccokat),így fillérekért veszem a ruhákat.Évente lecserélem a ruhatáramat,ősszel és tavasszal is.Vannak klasszikus,örök darabjaim is(a fekete kiskosztüm pl.).Imádom a cipőket,papucsokat,van vagy 25-30 pár.Én is sokat költök a gyerekekre(csak új ruháik vannak,Angliából rendelem amikor 50%-os akciók vannak,H&M,Next,George),ám úgy gondolom,én,és a FÉRJEM is megérdemli,hogy jól kinéző,csinos,ápolt legyek.A gyerekek-és a Férjem mellett-nekem ezek is fontosak.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!