Generációkkal ezelőtt is ilyen számban volt jelen a túlvállalt, néha mártír anya típusa?

a nagymamám 87 éves. nem dolgozott, "csak" a fold, az állatok és a háztartás volt. 19 évesen szulte édesanyámat. nem laktak egyutt a szulokkel, mert ok tanyán laktak a szulei pedig a városban. hajnalban etette az állatokat, dagasztotta a kenyeret, kutrol hordták a vizet, a 7 honapos gyereket pedig bent hagyta a kiságyban és kenyér-szalonna katonákat készitett neki, ha meg éhezik legyen mit ennie. nagyapám traktoros volt, o reggel 5-tol este 9 ig dolgozott. anyám már 5 éves korátol a libákat orizte. nagyanyám ment a piacra a turoval, tejfollel, sajttal..indult hajnalban és késo délután ért haza. kerékpárral ment, vitte anyámat is magával. nyaranta volt anyum a nagyszuloknél, de mivel korán haltak igy ez az opcio is kimaradt késobb.

nem panaszkodott. 3 gyereket szult. (mig másik nagyanyám 9-et..apáméknak nem volt cipoje és a tarackot szedtek már egészen kicsi korukol pár fillérért)

anyumék sem éltek a nagyszuleimmel..150 km-rel arrébb koltoztek. anyámnak ketten voltunk 10 honap kulonbséggel, plusz a saját vállalkozásuk, amiben o volt a pénzugyi vezeto...csodálkoznak, hogy a mai nok mennyire elhagyják magukat és, hogy nem birnak a gyerekekkel.

én kulfoldon élek, 16 het szulési szabadság van, ugyhogy én dolgozom, háztartást vezetek 250nm -en, gyerekekkel foglalkozom..és ott a kert, de az már inkább hobbi nekunk.

Generációkkal ezelőtt a szegényebb családoknál – ahogy más is írta már – jellemző volt a többgenerációs háztartás, így mindig volt, aki szórakoztassa a gyereket, avagy végezze a házimunkát. A tehetősebb családoknál pedig nemcsak jellemző volt a háztartási alkalmazott, de egy bizonyos szint fölött kifejezett elvárás.

Generációkkal ezelőtt a gyermekpszichológia még nem létezett (szoros értelemben Jean Piaget munkásságától kezdve beszélhetünk egyáltalán gyermekpszichológiáról, aki a 20. sz. első felében élt és alkotott), így senki nem kérte számon az anyán azokat a dolgokat, amik miatt ma már rég ráuszítanák a gyermekvédelmet, de legalábbis mindenki összevonná a szemöldökét.

Generációkkal ezelőtt egészen más léptékű volt az élet, mint ma, pl. nem volt divat naponta fürdeni, ruhaneműt sem váltottak naponta (a fehérneműt leszámítva), és a táplálkozási szokások is egész másmilyenek voltak, mint manapság.

Ugyanakkor az is igaz, hogy generációkkal ezelőtt panaszkodni sem volt divat a nőknek, se a sok munkára, se a fáradtságra, de arra sem, hogy apa nem annyira jó az ágyban, meg arra sem, hogy időnként elkalapál, meg hogy elissza/elkártyázza a család pénzét.

Generációkkal ezelőtt egyetlen dologra lehetett egy nőnek nyakló nélkül panaszkodni: a gyerekére. Na ez viszont ma már nem divat.

És egy ékes példa arra, hogyan gondolkodtak a nők nem sok, csak 2-3 generációval ezelőtt: az egyik nőismerősömet annak idején agyba-főbe verte a férje, el is vált tőle. Az ő saját nagymamájának minderről az volt a véleménye: az a baj a mai lányokkal, hogy nem tudnak tűrni.

No comment.

Szerintem ebben a dologban nagyon sokat számít az egyedüllét.

Én is nehéznek érzem, de közel sem azért, mert annnnyi dolgom van itthon, háztartás+gyerek, hanem az, hogy nagyon egyedül vagyok! (nálunk nincs kire hagyni, a legközelebbi hozzátartozónk 200 km-re van)

Megcsinálom a háztartást, a gyerkőccel vagyok, de nincs társaság, sokszor csak itthon vagyunk, és már nem tudok mit kezdeni. Ha kimegyünk, akkor játszótérre, sétálni (de sétálós helyre is csak tömegközlekedéssel v autóval jutunk el...), vagy boltba...

Más lenne, ha lenne kertes házunk, udvar, kert... Szüleimnél olyan jól elvan a kisfiam, míg a kertben csinálunk ezt-azt, ő is eljátszadozik kint. Míg én itthon a lakásban a házimunkán kívül mást nem csinálok és csak egyedül vagyunk. A kintlét is más, ha ház körüli teendőket csinál az ember, vagy ha elmegy 1-2 órára, míg ügyeket intéz+bevásárol, vagy sétál, játszóterezik egyet...

A másik,hogy nincs társaság, ami régen megvolt, hiszen generációk éltek együtt. Volt kivel társalogni, míg így hosszú távon otthon egyedül könnyen depis lehet az ember.

Én elhiszem, hogy régen sem volt leányálom az asszonyoknak, de teljesen máshogy éltek.

Szerintem a fásultság amiatt van, amit írtam is, hogy egyedül vagyunk. Van olyan barátnőm, akihez naponta járnak át- barátnő, szülők, rajta érződik is, hogy van társasága. Míg én érzem magamon a fásultságot, hiszen mindenki messze van tőlem.