Mit tehetnék? Van ebből kiút? Gyűlölöm a lányomat.

"jó, ha szerinted 15 évesen joga van hozzá"- ez nem "szerintem" kérdése...

"Gondolom te is még tinikorban lehetsz, majd ha a te 14-15 éves lányod megy úgy haza hogy lefeküdt egy pasival, akkor lennék kíváncsi az arcodra." - a helyzet az, hogy ezt lekésted, cirka 15 évvel:))) Ebben a helyzetben én tudod mit tettem volna? Megkérdem a lányom, hogy mit szeretne, és ABBAN segítem...

Nem tudom, hogy miből gondolod azt, hogy a tinikort meghaladva mindenki begyöpösödik és vaskalapot növeszt... nekem spec ugyanaz a véleményem a 15 éves kori szexről, ami 15 évesen volt... pedig akkor még 197x-et írtunk:)))

"jó, ha szerinted 15 évesen joga van hozzá, akkor ahhoz is hogy a felelősséget vállalja. Tudod, kettős mérce."

Keresem azt, ahol azt írod, hogy elő kell venni a kisgyerek apját, aki öt éve felé sem néz, hogy most ő nevelje öt évig. Elvégre ketten hozták össze, most mégis csak az egyik felet szidják, te meg elítéled a kettős mércéket, ugye?

Azoktól kérdezem, akik ezerrel szidják ezt a fiatal anyukát, hogy mennyi idősek a gyerekeik? Babák, ovisok, max. kisiskolások? Mert a válaszaikból ez jön le. Abból gondolom, hogy folyamatosan a pici lány, mint gyerek érdekeiről beszélnek, és egy 15 éves lány felelősségét szajkózzák.

Kérlek benneteket, nézzetek rá erre a kérdésre a saját gyerekeitek kamaszkorában, és higgyétek el, sok mindent másként fogtok látni.

A kisgyerek feltétlenül szereti a szülőt, teszi, amit tanítanak neki, koordinálható, irányítható, kvázi elfogadja a felette gyakorolt hatalmat. Ha akkor jól csinálod, nem majomszeretettel, vagy éppen erővel neveled, nagyobb krízisek nélkül túlélhető lesz a kamaszkor. Akkor sem lesz problémamentes, akkor is lázadni fog, próbál önálló lenni, föléd kerülni, de egyrészt megfelelő útravaló lesz a tarsolyában, másrészt fenn tudod az adott korban szükséges irányítást. Ennek a fiatal nőnek a szülei már gyerekkorában is hibázhattak, ezt nyugodt szívvel merem leírni.

Nem úgy működik ám, hogy a gyerek az egyik pillanatban még mindenben a szüleire támaszkodik, a másikban meg felnő. Fokozatosan egyre több dologban dönt maga, míg másokban bizony erősen a szüleire támaszkodik. Tehát ha az elcseszett neveltetése miatt 15 évesen teherbe esik, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy képes egy gyerek felnevelni. A két dolog egyszerűen nem függ össze.

Egy 15 éves, sőt megkockáztatom, egy 18-19 éves is gyerek még bizonyos kérdésekben, érzelmileg meg pláne. Nekik még a szülő a kapaszkodó, a kikötő, ahová vissza lehet térni. Hagyni kell őket döntéseket hozni, de meg kell adni neki a lehetőséget, hogy bizalommal forduljon hozzád, ha hibáznak. Akkor is, ha nagyot.

Az én gyerekeim 21, 17 és 16 évesek. Próbálgatják a szárnyaikat, időről-időre szembe mennek a szélnek, és néha úgy érzik, ők majd jobban tudják. Mégis gyerekek, akik hozzánk jönnek a panaszaikkal, fájdalmukkal, félelmükkel. Mert egy 15-16-17 éve kamasz még bizony gyerek, akkor is, ha szexel, akkor is, ha felnőttként próbál viselkedni.

A kérdező szülei duplán, sőt triplán elszúrták. Nem alapozták meg a lányuk nevelését, rákényszerítették az akaratukat, aztán egy cserbenhagyták. Az a legnagyobb baj, hogy nyilvánvalóan ők sem imádják az unokájukat, mert akkor nem tudták volna visszapasszolni a lányuknak, ismerve az érzéseit a kicsivel kapcsolatban.

Nem tudom, mi lenne a megoldás. Az örökbeadáshoz már nagy a kislány, benne maradna a tüske, hogy ennyire nem kellett senkinek. Ráadásul az anyuka sem könnyebbülne meg tőle, mert szar alaknak érezné magát. A nagyszülők alkalmatlanok. Mi maradt még? Talán terápia (leginkább családterápia), és hatalmas akaraterő az elfogadáshoz, a továbblépéshez. Én nagyon szurkolok ennek a kis családnak.

te se olvastad azt a részt, hogy a szülők beszélték le az abortuszról?

itt vagy még, kérdező? mi lett veled?