Van itt olyan aki 3 gyerek mellett maradt otthon főállású anyának?
Figyelt kérdés
Hogy boldogultok anyagilag? Milyen idősek a gyerekek?2015. júl. 2. 13:57
1/14 anonim válasza:
2-nél tartunk, de hasonló terveink vannak. A férjem keresete bőven elég ötünknek, de én azért tervezek egy pici itthoni munkát, a magam szórakozására. A legidősebb 2 éves, most születik a tesója és a harmadik babát is így, két éves korkülönbséggel tervezzük. Ti? :)
2/14 anonim válasza:
Nem, jövő februárban lesz a 3. gyerekem 2 éves, megyek vissza dolgozni, igaz részmunkaidőben, max. heti 20 v. 25 órában.
Sógornőm otthon volt főállású anyaként, havi több mint 300 ezerből is alig jöttek ki, mindenből a legolcsóbb szart tudták csak megvenni. Na, meg nekem is van szükségem is kis környezetváltozásra.
3/14 anonim válasza:
Amikor a harmadik gyerek 3 és fél éves lett, akkor inkább kerestem munkát, mert nem éltünk meg. Vagyis tulajdonképpen kijöttünk a pénzből, de semmi pluszra nem futotta. Akkor a másik kettő 8, ill, 12 évesek voltak.
4/14 anonim válasza:
Mi próbáltuk. 7 volt a nagy, 5 a középső, és 3 a kicsi. Anyagilag nem volt gondunk, volt félretett pénz is, és a párom jól keresett. Az első 3 hónapot jól bírtam, aztán kezdtem megőrülni a bezártságtól. Nem bírtam elviselni, hogy egész nap még felnőtt embereket sem látok, nincs kihez szólni, stb. Visszamentem dolgozni, nem bántam meg. Nem vagyok egy otthonülő háziasszony típus.
5/14 anonim válasza:
2-es! Havi 300 ezer nagyon kevés 3 gyerkőcnek és 2 felnőttnek. Nem csodálom, hogy a sógornődéknek csak szir-szarra jutott, így inkább visszament dolgozni.
6/14 anonim válasza:
Pedig szerintem nagyon sok család él havi 300.000 Ft-ból vagy kevesebből. Nem minden környéken keresnek az apukák félmilliókat...
7/14 anonim válasza:
Most nem azért, de aki tényleg havi 300ezerből vagy kevesebből él, mi a francnak vállal 3 gyereket? Egy felnőtt ember - vagyis kettő hogy lehet ilyen felelőtlen?
8/14 anonim válasza:
12% ? :DD Kinek fáj, hogy én nem vagyok karrierista típus, a férjem pedig keres eleget egy kényelmes élethez? Nevetségesek vagytok.
9/14 A kérdező kommentje:
Nálunk még csak két gyerek van tervezzük a 3.-at és szeretnék velük majd itthon maradni. Míg főállású anya lennék addig szeretnék tanulni valamit, meg esetleg 25-30 órában dolgozni. Majd meglátjuk hogy alakul...
2015. júl. 2. 15:02
10/14 anonim válasza:
Én is tanulok, szerintem tök jó ötlet! Drukkolok, hogy jól menjen! :)))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!