Ti szülnétek úgy kistestvért, ha a férjetek anyagilag biztosítana mindent, és nagyon akarná, de a nevelésben, illetve a mindennapi életben kevés szerepet vállal, mert annyit dolgozik?

Az én párom is rengeteget dolgozik, és imád minket. Nemrég el kellett utaznia 1 hétre, és azt vettem észre, h semmivel sem több a munkám, tennivalóm, mint egyébként - mert eddig is mindent én csináltam.

Két kislányom van, egészségesek. Szerintem mindenki megkérdezi magától, kétségbeesve, h valóban akartam én ezt a 2.-at???

Ahogy nőnek, egyre könnyebb lesz.

Ha te akarsz még 1 gyereket, akkor a válasz persze igen, hiszen nyilván belekalkuláltad, hogy nem fogsz tudni dolgozni.

Viszont csak azért ne szülj, mert a férjed akarja (akit nem is értek, hiszen szinte sosem találkozik velük, de mindegy) és mert tesót szeretnél a fiadnak.

Azért szülj, mert te is akarod, így azért sokkal könnyebb lesz megküzdeni a mindennapokkal...

Én tudom milyen nehéz egyedül 2 gyerekkel, mert 3 évig csináltam. Amikor terhes lettem a kicsivel, a páromnak még egy tök jó melóhelye volt, 5-re otthon volt minden nap, napközben is haza tudott ugrani, ha kellett, hétvégén nem dolgozott és mellé még nagyon jól is keresett, a max. gyed-emre nem is volt szükség, így mertük vállalni a kicsit.

Azután jött a válság és megszűnt a párom munkahelye, amikor 7,5 hónapos terhes voltam, a lakáshitelünk törlesztője pedig egyre csak emelkedett... Szerencsére más hitelünk nem volt, ill. a kicsinek megvolt mindene a nagyról, így túléltük azt a 1,5 hónapot, mire munkát talált a párom, de a spórolt pénzünk nagy részét feléltük. Olyan melót talált csak, ahol rengeteget kellett túlórázni és hétvégén is be kellett menni, mindezt jóval kevesebb pénzért. Volt olyan hét, amikor csak vasárnap du. találkozott először a gyerekekkel...

Én melózni akartam a kicsi mellett, de itt a bölcsibe csak 2 éves kortól veszik fel, a magánbölcsi meg annyi lett volna, amennyi a max. gyed és fizum közti különbség, vagyis felesleges lett volna, de akkor is sz.r volt a tudat, hogy ő megszakad, annyit dolgozik, én meg "csak" otthon vagyok a gyerekekkel, tehát én nem teszek hozzá a kasszához, ő meg nem tud igazi apa lenni.

Nekem nagyon nehéz volt, sokszor befordultam, hogy ezt nem bírom, hiszen ugye nem erre számítva vállaltuk a kicsit. Mindent nekem kellett intéznem, az összes hivatalos ügyet, a gyerekek körüli dolgokat, a kicsi ráadásul táplálékallergiás lett, így az egy plusz meló volt, hogy külön neki főztem és persze dokihoz is állandóan 2 gyerekkel mentem. Ha én beteg voltam, akkor is tennem kellett a dolgomat, még a jó kis hányós-hasmenéses vírussal is, amikor felkelni is alig bírtam vagy influenza közben...

Ahogy 2 lett a kicsi, ő ment bölcsibe, én pedig dolgozni, pedig akkor még ugyancsak nem tudott semmiben segíteni a párom, tehát én hoztam-vittem a 2 gyereket, jártam szülőire, dokihoz, én maradtam velük táppénzen, ha kellett stb. Az az 1 év is rohadt nehéz volt, bár a végére már szerencsére anyósom nyugdíjas lett és mivel közel lakunk egymáshoz, így elég sokat tud segíteni, hála a jó égnek!

Közben amúgy folyamatosan rágtam a párom fülét, hogy hagyja ott azt a rabszolgahajcsár főnökét és álljon a saját lábára, hiszen már nem csak ő a kenyérkereső, vagyis ha nem is jön be a dolog, akkor is van 1 fix jövedelmünk, amiből azért megélünk. Tavaly végre meglépte, így azért már jóval könnyebb mindenkinek. Persze most is van, amikor reggeltől estig vagy éppen hétvégén is melóznia kell, mert összejön annyi megrendelése, de azért be tudja osztani az idejét és el tudja vinni a gyerekeket oviba-suliba vagy értük tud menni, ill. sokszor ő marad velük a szünetekben és amikor betegek.

Szóval szerintem nem jó dolog úgy gyereket vállalni, hogy az apa nem tud a mindennapokban is apa lenni, tehát majdnem olyan, mintha vasárnapi apuka lenne, az anyuka meg egyedülálló...

Ha a párod önálló akar lenni, esetleg téged is felvehet, vagy segíthetsz neki otthonról. Családon belül rugalmasak lehettek, és megkönnyítheted az ő munkáját is.

Megvallom őszintén, azért is vállaltuk a 2.-at (amellett, h nekem is van tesóm, és jó dolog), mert tudtam, nem mindig lehetek ott a gyerek mellett a főzés, egyéb háztartási tennivalók miatt. Ez egy kisgyereknek rossz. Mármint amikor le van passzolva, h anyának dolga van. A két lánykánk imádják egymást, boldogság nézni őket, ahogy a nagyobb tanítja a kétéves gagyogót (Timike, mondd: pillangó, mondd: csokitorta, mondd: pöttyös labda).

Önzően hangzik, h az is közrejátszott a döntésben, h legyen társasága? Ezen kívül nagyobb lett a szeretet nálunk, hangos a ház, imádom minden pillanatát annak, h KÉT GYERMEKÜNK VAN, hogy sajnos sokan erről csk álmodnak, mert nem lehet.

Szorgalmasak vagytok, felelősségteljesek, szeretitek egymást, jólétben éltek, a párod pedig közelebb akar kerülni hozzátok. (Fontos, segíts a párodnak néha pihenni is, mert ez a szint most őáltala ilyen.)

Már írtam hozzászólást, csak nem tudom hányasként. (mindenki megkérdi magától, akartam-e én ezt?)

Még azt fűzném hozzá, a nagyobbikom 4 éves, a kicsi 2. Ha most csak a nagy lenne, tulképp már túl lennék a nehezén, hisz ő ovis, önállóan öltözik, eszik, elfoglalja megát, dumálunk, játszunk. Ha nem lenne a pici, szinte még unatkoznánk is :) Nyugodtan vállaljatok, ha van kedvetek, csak az eleje sűrűbb, aztán minden könnyebb lesz.