Egy gyereket vállaltak/tervezők! Titeket is kioktatnak a több gyerekes anyukák?

Jelenleg első és egyetlen babánkat tervezzük (épp várom a nemvártat). Ezt persze nem kötöm az ismerősök orra alá.

Azt mindenesetre el szoktam mondani, ha kérdik: csakis egyet tervezünk a férjemmel. Úgy gondoljuk, a mostani bérekből, konkrétan a miénkből egy gyereket lehet úgy felnevelni, hogy ne kelljen kicentizve élni hónapról-hónapra, rendes minőségű étellel etessük, normális minőségű ruhákban járassuk, az érdeklődési körének megfelelő egyéb elfoglaltságait biztosítani tudjuk anyagilag, és gondolván a jövőjére: félretehessünk neki továbbtanuláshoz és életkezdéshez pénzt.

Na mármost, ha ezt én így szépen elmondom, mint indokot, a 2-3 gyerekes úgynevezett tapasztalt anyukák, akiknek már nem kis gyerekeik vannak, megkapom, hogy:

1) Nincs az a pénz, amit ne lehetne felélni, majd én csak leshetem, mennyire tudunk kijönni gyerekkel a pénzből, úgyis csak az van, hogy hónapról-hónapra él az ember, majd én meglátom. Ők is másképp képzelték, stb.

2) Ugyanezek a nők utána azt mondják: "Egy gyerek nem gyerek." Vagy ami még jobb: "Higgyem el, 2-3 gyereket könnyebben felnevelek, mint egyet" (=> szüleim példáján, 3 gyerekes család gyerekeként nem ezt láttam, összehasonlítva az életemet egy egyke barátnőmmel), "Akinek nincs testvére, azt elkényeztetik, és önző majom lesz." És a legjobb: "A gyerek nem pénz és lakás kérdése, majd minden megoldódik!"

A lakás dolgot azért kaptam meg, mert kijelentettem: egy akkora lakást tervezünk venni hamarosan, ahova egy gyerek ideális. Nem fog 2 gyerek egy szobában nyomorogni.

Erre persze jött a válasz: "15 éves korukig simán elvannak egy szobában" Vagy: "Majd meggondolom én azt, ha a gyerek tesót akar" - Erre persze megmondtam, nehogy már a gyerekem döntsön helyettem a vállalt gyerekek számában, még ha lelki törést is szenved. De az bezzeg ne érdekeljen, ha majd panaszkodik: egy szobában kell lenni a tesóval... Kicsit sem ellentmondás!

Tehát összességében én vagyok a naiv, mert azt hiszem, egy gyereknek biztosítani tudom majd, amit akarok, sőt félrerakni, más részről azért vagyok hülye, mert előre tervezek, hisz csak bele kell vágni a dolgokba, és majd lesz valahogy.

(Egyébként pedig ha egy millió havi bevételünk lenne a férjemmel, akkor sem akarnánk többet, mert nem vágyunk többre. Ami meg szerintem minden más érvet felülír.)

Nem veszem a szívemre az ilyen kioktatásokat, csak azt nem értem, hogy nem esik le ezeknek a nőknek, akik egyébként így hó végén messiásként várják a családit/fizetést, hogy totál egymásnak ellentmondó érvekkel jönnek?