Egy gyereket vállaltak/tervezők! Titeket is kioktatnak a több gyerekes anyukák?
Jelenleg első és egyetlen babánkat tervezzük (épp várom a nemvártat). Ezt persze nem kötöm az ismerősök orra alá.
Azt mindenesetre el szoktam mondani, ha kérdik: csakis egyet tervezünk a férjemmel. Úgy gondoljuk, a mostani bérekből, konkrétan a miénkből egy gyereket lehet úgy felnevelni, hogy ne kelljen kicentizve élni hónapról-hónapra, rendes minőségű étellel etessük, normális minőségű ruhákban járassuk, az érdeklődési körének megfelelő egyéb elfoglaltságait biztosítani tudjuk anyagilag, és gondolván a jövőjére: félretehessünk neki továbbtanuláshoz és életkezdéshez pénzt.
Na mármost, ha ezt én így szépen elmondom, mint indokot, a 2-3 gyerekes úgynevezett tapasztalt anyukák, akiknek már nem kis gyerekeik vannak, megkapom, hogy:
1) Nincs az a pénz, amit ne lehetne felélni, majd én csak leshetem, mennyire tudunk kijönni gyerekkel a pénzből, úgyis csak az van, hogy hónapról-hónapra él az ember, majd én meglátom. Ők is másképp képzelték, stb.
2) Ugyanezek a nők utána azt mondják: "Egy gyerek nem gyerek." Vagy ami még jobb: "Higgyem el, 2-3 gyereket könnyebben felnevelek, mint egyet" (=> szüleim példáján, 3 gyerekes család gyerekeként nem ezt láttam, összehasonlítva az életemet egy egyke barátnőmmel), "Akinek nincs testvére, azt elkényeztetik, és önző majom lesz." És a legjobb: "A gyerek nem pénz és lakás kérdése, majd minden megoldódik!"
A lakás dolgot azért kaptam meg, mert kijelentettem: egy akkora lakást tervezünk venni hamarosan, ahova egy gyerek ideális. Nem fog 2 gyerek egy szobában nyomorogni.
Erre persze jött a válasz: "15 éves korukig simán elvannak egy szobában" Vagy: "Majd meggondolom én azt, ha a gyerek tesót akar" - Erre persze megmondtam, nehogy már a gyerekem döntsön helyettem a vállalt gyerekek számában, még ha lelki törést is szenved. De az bezzeg ne érdekeljen, ha majd panaszkodik: egy szobában kell lenni a tesóval... Kicsit sem ellentmondás!
Tehát összességében én vagyok a naiv, mert azt hiszem, egy gyereknek biztosítani tudom majd, amit akarok, sőt félrerakni, más részről azért vagyok hülye, mert előre tervezek, hisz csak bele kell vágni a dolgokba, és majd lesz valahogy.
(Egyébként pedig ha egy millió havi bevételünk lenne a férjemmel, akkor sem akarnánk többet, mert nem vágyunk többre. Ami meg szerintem minden más érvet felülír.)
Nem veszem a szívemre az ilyen kioktatásokat, csak azt nem értem, hogy nem esik le ezeknek a nőknek, akik egyébként így hó végén messiásként várják a családit/fizetést, hogy totál egymásnak ellentmondó érvekkel jönnek?
Mindenkit valamilyen szinten a saját, meg a másoknál látott tapasztalatok befolyásolják a gyerekvállalásban. Engem is. Aláírom, biztos nagyon sokat nyom a latban, hogy nekem nem volt jó élni egy nagycsaládos háztartásban, és mindig irigyeltem az egyke ismerőseimet, akik közül egyik sem volt sem irigy, sem "én vagyok a világ közepe", hanem társaságpárti, talpraesett. A szüleik is milliószor kiegyensúlyozottabbak, kedvesebbek voltak az enyémnél, és mindazok szüleinél, akik gondolatai örökké akörül forogtak, kijönnek-e a pénzből.
Nagyban befolyásolja a családi légkört, milyenek az anyagi körülmények. Apám pl. azért is képes volt ordítani velünk, ha sokáig húztuk a vécét, mert sok lesz a vízszámla...
válasza:Az a baj,hogy te ugyanazt csinálod, mint azok,akiket megszólsz. Ők azt próbálják bizonygatni,hogy mennyivel jobb a több gyerek, te meg folyamatosan azon erősködsz,hogy milyen rossz,ha valakinek több gyereke van.
Mindkettőnek van jó oldala és talán rossz is. Azt azért te sem gondolod,hogy ha valahol két vagy több gyerek van, az csak rossz lehet. De senkinek semmi köze hozzá, hogy ki miért szeretne egyet vagy többet.
Nekem is van olyan barátom, aki évente egyszer beszél a tesójával, viszont én imádom az enyém, a gyerekem keresztapja, hetente találkozunk, és egymás erősítjük, támogatjuk majd akkor is,ha nem lesznek a szüleink.
Én csak azokat a nagycsaládosokat "szólom le", akik nem megalapozottan vállaltak x számú gyereket. De ezt már írtam, tehát kár ezzel vádolni.
Nekem azzal van a bajom, amit a kérdésben is leírtam: olyanok oktatnak ki arról, milyen profán semmiség több gyereket nevelni anyagilag, akik minden hónapban siránkoznak a pénz miatt. Az örökös ellentmondás, ami zavar.
válasza:"Nem hiszem, hogy attól lesz valaki "nem egyedül", mert van testvére."
Ez részben igaz. Viszont ha meghalnak a szülők, és valakinek nincs testvére, akkor az egész gyerekkora eltűnik a semmiben. Házastárssal, barátokkal, távolabbi rokonokkal soha nem lesznek közös gyerekkori élményeitek, emlékeitek, nem tudsz velük visszaemlékezni a szüleidre, nem lesz meg velük a testvéri cinkosság. Persze ezt már milliószor leírtam, de az emberek nyolcvan százaléka nem érti. Legfeljebb azok az egykék, akik körül kihalt az összes vér szerinti rokonuk.
válasza:"Aláírom, biztos nagyon sokat nyom a latban, hogy nekem nem volt jó élni egy nagycsaládos háztartásban, és mindig irigyeltem az egyke ismerőseimet,"
Ennek nem a nagycsalád az oka! Ennek a szüleid viselkedése, az ő konfliktuskezelésük (nem kezelésük), gyermeknevelési szokásaik állnak a háttérben.
A testvérféltékenység teljesen normális dolog és megfelelő szülői háttérrel ez nem okoz maradandó kárt, csak hasznot.
Az egykék az életben nem fognak tudni annyira alkalmazkodni, mint azok, akiknek viszonylag kis korkülönbséggel születtek testvérei. A testvérek közötti tartós féltékenység pontosan a kivételezésből ered, ami a szülők helytelen hozzáállása.
A testvéri kapcsolat viszont erős, később felnőtt korban sincs olyan, ami ezt pótolja. Nagyon nem mindegy, hogy az ember csak magára számíthat a szülei halála után, vagy van még a családnak része.
Nem akarlak meggyőzni kedves kérdező, mert a szavakat felülmúlják a rossz élményeid, ami a gyerekkorodból jön. Egy pár logikai hibát viszont jó lenne kijavítani. PL az anyagiasság nem függ a tényleges anyagi helyzettől. Egy módos ember is lehet borzasztóan anyagias, ami sok kárt és rosszat okoz a körülötte lévőknek.
Ezzel szemben egy szegényebb ember is lehet nagyvonalú a lehetőségeihez képest. Nálunk a párom szülei tartották a fiúkat gyakorlatilag a teljes nyomorban (enni adtak nekik, meg annyi ruhát, hogy legyen rajtuk valami) annak ellenére, hogy semmi gondjuk nem volt az anyagi hátterükkel. A mai napig ilyenek öregként is. Felhalmozzák a milliókat, semmire nem költenek.
A gyerek felneveléséhez kell a pénz. Ez nem kérdés. De ennek a pénznek majd rájössz, hogy nincsen felső határa. Nektek kell azt a bizonyos határt meghúzni. Nem attól lesz boldog egy gyerek, ha senkivel nem kell osztoznia és mindent megkap, amit csak akar.
Meggyőzni nincs is miről: az egy gyerekben megállapodtunk.
Azt meg napi szinten tapasztalom, a legtöbb családi probléma épp a pénz hiányából fakad. Igen, vannak fösvény emberek, de ahol létbizonytalanság van, ott nagy a feszültség akkor is, ha egyébként normális emberekről beszélünk.
válasza:Nekem a hónapról-hónapra élés is létbizonytalanság. A mi pénzbeosztásunkkal kettőnél sem lenne feltétlen az, de akkor az általunk elképzelt dolgokat kissé nagyobb mérlegeléssel és korlátozásokkal lehetne megvalósítani. De minek kockáztassak, ha egyszer nem akarok két gyereket? Mert nem vágyok rá.
Egy gyermeknek akarom szentelni a figyelmem és a szeretetem, törődésem. A férjem úgyszintén. Hogy majd kívülállók szemében elkényeztetett kis görcs lesz pusztán amiatt, mert én nem fogom a fogam szívni, ha minőségi cipőt kell vennem neki, mert az előzőt kinőtte/szétnyűtte, vagy be kell fizetni x ezer forintot egy váratlan iskolai programra? Hogy majd a "Te, most mikor jön a családi?" kérdésre a játszótéren megvonom a vállam, és azt mondom: "Fogalmam sincs, nem érzem a hiányát, mi nem hónapról-hónapra élünk!"
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!