Sos. Nem tudom mit tegyek megtartsam-e a babám vagy sem? Leirom a sztorit mit tennetek. A helyemben?

13as londoni anyuka vagyok megint

Az is nagyon fontos, hogy meg a legjobb kapcsolatnak is lehet tul nagy falat egy baba erkezese. Az orakon at tarto siras hihetetlenul ingerultte tudja tenni az embert, foleg, ha mellette nem is alszik normalisan. Emellett ott van a haztartas, meg minden egyeb. Sok a teendo, keves a segitseg, a parod dolgozik, nem konnyu. Neki sem konnyubeltartani a csaladot,neked sem lesz egyszeru. Es tobb, mint 10 ora munka utan, elhiheted, hogy nem fog ujjongani, ha utana otthagyod neki az uvolto babat, mig te kolazgatsz. Amugy hidd el, nem is lesz kedved hozza. En lelagabbis alig varom, hogy a 10-12 ora munka utan hazaerjen a ferjem, de nem azert, hogy lepasszoljam a babat, hanem, hogy vegre egyutt lehessunk. Nem egyszeru kerdes.. de a valaszt nektek kell meghozni. Amennyiben nem fuggsz a szuleidtol anyagilag, tulajdonkeppen a te dontesed, hogy hallgatsz-e rajuk.

Es meg egy fontos dolog. Egy gyerek nem 18 eves koraig gyerek. Nem 18 evig tarto felelosseget vallalsz, hanem egy eletre szolot. A gyereked fog maradni az utolso lelegzetveteledig, es ez oriasi felelosseg.

Eleg eros-e a kapcsolatotok, hogy kialljon egy ekkora probat? Kepesek vagytok-e ezentul valaki mas erdekeit nezni a sajatotok elott? Ha a parod 2 honap mulva lelep, tudsz-e majd hova menni? Ha az o fizetese kiesik valami okbol, van-e tartalek penzetek? A parod mit szol ahhoz, hogy neki kell eltartani a csaladot? Tudsz-e majd munkat talalni egy kisgyerek/esetleg baba mellett? Kepes leszel-e beadni a bolcsibe, teszem azt, 10 honapos koraban, ha kenytelen vagy elmenni dolgozni? Mi van, ha nem veszik be a bolcsibe, mert ha esetleg talalsz is munkat, az nem bejelentett? Rengeteg, rengeteg kerdesen kell atragni magatokat.

Meg egy fontos dolog: a kerdesben miert a szuleid velemenye szerepel? Miert nem a parode? O egyaltalan mit szol?

A lakótárs pénzére nem számíthattok a baba születése után. Azt mondod, nappal alszik, éjszaka dolgozik. Nem fog maradni, ha nem tud aludni a babasírástól. Egy csecsemő még nem tudja, mikor van éjjel és nappal, sír bármikor, ha baja van.

A kereskedelemben nem fogsz már tudni dolgozni a baba után, gondolom, eladói munkákat tudsz csak csinálni, nem valami topmenedzser vagy. A külföld meg nem úgy van, h csak úgy kimentek. Nyelvtudás kell és többszázezer forintnyi tartalék az első hónapokra.

Én nem akarlak rábeszélni semmire, nem mondhatom meg, hogy mit dönts, hiszen nem látok a jövőbe, nem tudhatom, hogy milyen döntésednek milyen következménye lesz. Azt viszont tudom, mi van akkor, ha megtartod, mert ezen én is átestem, 20 évesen. Amikor a fiam megszületett, az első 2-3 hónapban olyan voltam, mint a mosott sz*r. Akkor tényleg azt se tudtam, fiú vagyok-e, vagy lány, nagyon kikészített a nemalvás. Pedig a fiam két hónaposan már nem is kelt fel az éjszaka közepén, csak 11-kor szoptattam, és utána már "csak" hajnali 5-kor. De ez a hajnali ötös kelés, ez majdnem egyéves koráig mindennapos volt, óramű pontossággal. Utána ez kitolódott reggel hatra, és úgy kétéves kora körül lett belőle reggel 7. Amúgy sose voltam egy sokáig alvó típus korábban sem, ha hajnali négykor estem is haza egy buliból, akkor is 9-kor már kidobott az ágy. De ez a folyamatos hajnali kelés nagyon kicsinált. Az alvásmegvonás mellé bejött még a folyamatos bizonytalanság, lévén első gyerek, fogalmam sem volt róla, hogy mindent jól csinálok-e, na meg az a vélt, vagy valós feltételezésem, hogy a környezetemben mindenki engem méreget, mert még fiatal vagyok. Plusz nekem még ott volt a tanulás is, terhesen elkezdtem a gimnázium 11. osztályát levelezőn, hogy mire lejár a gyed-em, legyen érettségim, mert az nem volt. Mivel a fiam ősszel született, nem sokáig jártam terhesen suliba, csak kb. másfél hónapot. Onnantól kezdve viszont egy újszülött mellett kellett még a suliban is teljesítenem. Emlékszem, pont a szülés napján volt a leadási határideje egy házidolgozatnak, és a apukámat hívtam fel a szülőszobáról, hogy legyen kedves menjen fel hozzánk, és vigye be a suliba :) A kimerültségtől, meg a sok minden mástól néha annyira ideges voltam, hogy amikor a gyerek sírt, és nem tudtam rájönni, hogy mi a baja, akkor leültem az ágya mellé a földre, és vele együtt sírtam.

Ellenben abban igazat adok neked, hogy MINDENRŐL azért nem kell lemondani akkor, ha az embernek gyereke lesz. De azért átalakulnak a dolgok. Nekem annak idején rengeteg barátom, haverom volt, akikkel együtt jártunk koncertekre. Amikor terhes lettem, mindenki ujjongott. Amikor megszületett a fiam, akkor is odáig meg vissza voltak. De érthető okokból, miután elmúlt az újdonság varázsa, valahogy a nagy részük elkopott mellőlem. Nem vetem a szemükre, a többségük nem volt annyira nagyon közeli barát, hogy egymáshoz is átjárkáltunk volna (persze akik a közelben laktak, azok eljöttek babanézőbe, de kb. ennyi), javarészt bulikban, presszókban találkoztunk. Gyerek mellett ez kivitelezhetetlen volt, főleg olyan mennyiségben, mint korábban. Hiszen a többiek minden héten többször is találkoztak egymással, én meg egyszerűen kimaradtam minden olyan eseményből, ami a későbbiekben beszédtéma volt. Persze azért maradtak barátaim, és később újakat is szereztem, ahogy ez már lenni szokott, de azért mégis kicsit szomorú dolog az, amikor kikerül az ember egy olyan közegből, ahol azelőtt jól érezte magát. És egy idő után rájössz arra is, hogy már visszakerülni sem fogsz tudni, hiszen a korábbi kapcsolati háló, ami egy ilyen haveri körben van, totálisan átrendeződik pár év alatt, és már nem tudod újra felvenni a fonalat.

Amikor azt mondtam, hogy azért új barátokat is szereztem, akkor amúgy nem a többi anyukára gondoltam. 20 évesen a környékünkön átlagosan legalább 10 évvel voltam fiatalabb a többi szülőnél. A gyereken kívül senkivel nem volt semmi közös témám, annyira más dolgok foglalkoztattak engem akkoriban, mint a nálam tíz évvel idősebbeket. Védőnői, gyerekorvosi váróban eldumálgattam a többiekkel arról, hogy kinek melyik pelenka jött be, mennyit alszik a gyerek, kié mit eszik már, szóval ilyen általános témákról, de sosem kerültem olyan kapcsolatba senkivel, hogy bármi személyesebb dologról beszélgessünk, vagy hogy elmenjünk együtt sétálni, átmenjünk egymáshoz, vagy ilyesmi. Ebből adódóan amúgy a fiamnak nem is igazán volt gyerektársasága, mert nem voltak gyerekes barátaim, a családban meg ő volt az egyetlen gyerek (és ez még 8 év után is így van).

Új barátaim akkor lettek, amikor elkezdtem egyetemre járni, illetve amikor az egyetem után újra elkezdtem dolgozni. De ez még odébb volt. Amíg otthon voltam a kisfiammal, volt összesen két barátnőm, akikkel folyamatosan tartottam a kapcsolatot, meg két fiú haverom, akikkel hébe-hóba összefutottam, vagy beszéltem telefonon. Ennyi maradt abból a kb. 20-30 fős, szerteágazó haveri társaságból.

Viszont az tény - most jön a jó rész, ami már nem arról szól, hogy mennyi negatív dolog éri az embert, ha gyereke születik -, hogy a saját szociális igényeimről nem kellett totálisan lemondanom. Igen, sokszor éreztem kirekesztve magam, a fent említettek miatt, de azokkal, akiknek volt annyira fontos a barátságunk, mint amennyire nekem, velük sokszor csináltam programot, persze általában gyerekkel együtt, de ezzel szerintem nincs semmi gond. Egy pici baba alapesetben (persze ehhez szerencse is kell) bárhol elalszik, és nyugodtan be lehet ülni valahová kólázni, amíg a csemete alszik a babakocsiban. De ha a barátnőidnek fontos vagy, hát akkor is veled tartanak, ha csak úgy lehet veled beszélgetni, hogy közben folyamatosan tologatni kell a babakocsit, mert nem akar aludni a csöppség (tapasztalat, ilyenkor a legtöbb baba nem marad nyugton, ha áll a kocsi, de ha tolod, akkor minden oké). És azért azt sem mondom, hogy nem lehet néha gyerek nélkül is elmenni otthonról, elvégre apukája is van a babának, neki is meg kell tanulnia ellátni, gondozni, és szerintem az az igazi, ha ezt az apa ugyanolyan színvonalon képes ellátni, mint az anya, mert ugyanúgy kötelességének érzi megtanulni. De azért egy anyának eleinte akkor is jobban meg van kötve a keze, feltéve, hogy szoptat. Azt azért apuka sem tudja helyette megtenni. Meg amúgy is, ez az első időszak szerintem arról szól, hogy összeszokjon a család, kialakuljon a napirend, a napi rutin, megismerd a babádat. De ha már az ember belejött a dolgokba, szerintem nem bűn időnként ellógni otthonról egy kicsit kikapcsolni. Rengeteget számít akár egy-két óra is, amikor az embernek nem kell örökké készenlétben lennie. Mondjuk sokan nem tudják ilyenkor sem elengedni magukat, és nem tudhatod előre, hogy te képes leszel-e. Lehet, hogy a sokadik ilyen alkalomnál is csak azon fogsz kattogni, hogy mi van otthon, mi van a babával. Vagy ha képes leszel elengedni magad, akkor meg majd megkapod, hogy felelőtlen szülő vagy, nem is szereted igazán a gyerekedet, nem foglalkozol vele eleget, ésatöbbi. Mondjuk amúgy is, olyan nincs, hogy egy anyát ne bíráljanak akár vadidegenek is. Nem személy szerint téged, de bárhol belefuthatsz olyan megjegyzésekbe, amit magadra vehetsz, például, és ez tényleg csak egy kiragadott példa, de minden olyan esetben előfordulhat, ahol több lehetőség közül is választhatsz, szóval például valaki akár az életben, akár az interneten hevesen elkezd érvelni a mosható pelenka mellett - ezzel alapvetően semmi baj nincs -, és eközben keményen leszólja azokat, akik eldobható pelenkát használnak. Itt, az oldalon is láthatod, hogy egy ilyen, nem is adott személynek szóló bírálat milyen indulatokat tud kiváltani. Egyszerű ennek a megfejtése: ilyesmivel egy anya gyakorlatilag naponta szembesül. Egy idő után a többségnél betelik a pohár, elkezd védekezni, hiszen minden ilyen bírálatot a szülői kompetenciái megkérdőjelezéseként él meg. Persze ez függ attól is, ki mennyire érzékeny az ilyesmire, de ahogy én látom, elég sokan vannak azok, akiket nagyon tud bántani az ilyesmi, és ebből vannak ezek a tipikus kismama/anyuka háborúk, komment-csaták.

Na de visszatérve az előbbiekre, szerintem teljesen reális elképzelés, hogy ha már összerázódtatok, akkor néha el-elmenj otthonról egy picit baba nélkül is. Azzal sincs semmi baj, ha hozzátok mennek, mi pl. erre teljesen rá is szoktunk az elmúlt évek során, a fiamat meg sose zavarta az, hogy vannak nálunk, sőt szerintem kimondottan jó, ha egy baba nem csak néma csöndben van altatva. Szerintem ez nem túlzó elképzelés, de azért a többieknek is igazuk van abban, hogy az első év kemény. Mondjuk szerintem egészen addig elég kemény, amíg nem elég idős a gyerek ahhoz, hogy tudjon magának inni tölteni :D Én onnantól számítom azt az időszakot, amikor már nagyságrendekkel könnyebb volt, mert nem kellett minden apró dolog miatt nekem ugranom, eldobva mindent, hanem már ő is képes volt néhány alapvető dolgot megtenni saját magának. Ettől függetlenül, nekem nagyon hiányzik ez a kisbabás időszak, és már egy éve nagyon szeretnénk kistestvért, és hiába, hogy az eszemmel tudom, milyen nehéz volt ez az első pár hónap, mégis ez is nagyon hiányzik. Nyilván nem azok a negatívumok hiányoznak, amiket fentebb leírtam, hanem a többi :) Imádtam nézni, ahogy napról napra fejlődik a fiam, ahogy először mosolyog, ahogy először fürdetem úgy, hogy nem ordítja végig, sőt, kezdi élvezni a locsipocsit, ahogy elkezd kúszni-mászni, ahogy egyre több dolgot fedez fel a környezetében...

Külföld: Hát ez nehéz ügy. Én azt tudom, hogy mi terveztük, hogy diploma után kiköltözünk. Végül meggondoltuk magunkat. Hivatalosan azért, mert még a diploma előtt lett főállású, határozatlan idejű szerződéses munkahelyem, ami ráadásul kimondottan családbarát hely, és a párom is akkor kapott pont fizetésemelést, és ennek fényében úgy gondoltuk, hogy ha itthon maradunk, akkor hamarabb bevállalhatjuk a kistesót, mintha kimegyünk, hiszen ki tudja, ott mikorra kerülünk egyenesbe. De azért vastagon benne volt az is, hogy berezeltünk. Pedig nem babával mentünk volna ki, hanem egy hatévessel. De azt nem mertük bevállalni, hogy mindhárman egyszerre menjünk ki, hiszen ki tudja, mennyi idő alatt találunk munkát, és persze megfelelő szállást, vadidegenekkel meg nem szerettem volna úgy együtt lakni, hogy gyerek is van. Azt sem szerettem volna, ha a párom megy ki előre, mi meg majd később. Túl sok olyan példát láttam a környezetemben, ahol ez akár egy-két évet is jelentett. Azt meg végképp nem akartam, hogy ketten kimegyünk, és ha van megfelelő lakás, akkor jön utánunk a fiunk is, mert még ha minden szerencsésen is alakul, akkor is hónapok telhettek volna el, és ennek nem szerettem volna kitenni a gyereket.

Ettől függetlenül vannak persze olyanok, akik családostul költöznek ki, és minden klappol, szóval én nem azt mondom, hogy ez lehetetlen, csak azt, hogy ez, ha már gyerek is van, egyáltalán nem egyszerű, sokkal több a buktató, a rizikó benne.

Viszont azt sem mondanám, hogy nem értem el sikereket, mióta gyerekem van. Hiszen egy pici baba mellett tanultam, leérettségiztem, nyelvvizsgáztam, utána diplomát szereztem, az egyetem alatt gyorstalpalón szereztem még egy szakmát, lett egy jó munkahelyem, ahol szeretek dolgozni. Ezekre büszke vagyok. És büszke vagyok a fiamra is, mert egy nagyon okos, értelmes kislegény, és mivel nem szeretek álszerénykedni, ki merem mondani, hogy ez azért az én érdemem is (meg persze a páromé is), nem csak az alaptermészetéből adódik :)

Úgyhogy én azt tudom mondani, hogy gyerek mellett is sok mindent lehet csinálni, csak sok esetben ez jóval több erőfeszítést igényel, mintha az embernek nem lenne gyereke.

Az anyagi részére szándékosan nem tértem ki, ebbe végképp nem szeretnék beleszólni, nektek kell tudni, hogy a költségvetésetekbe mennyire férne bele egy baba, én ezt nem tudhatom, akkor se, ha leírod, hogy mennyi a bevételetek, mert a kiadásokat nem tudom, meg hát az is nagyon változó, hogy kinek mire van igénye, mit tart normálisnak, és mi az, amire már azt mondja, hogy túl nagy lemondást jelentene valaminek a hiánya.

Na, a döntés a kezedben, befolyásolni nem akartalak, csak leírni a dolog árnyoldalait is, és a pozitívumokat is.

Bocsi, ha hosszú lett :)

Nem lesz népszerű a válaszom, de nem is ez a célom. 21 évesen szültem az első babámat,tervezett volt. Anyagilag rosszul álltunk, de orvosi okok miatt kockázat lett volna várni (legalábbis akkor ezt mondták). Nehéz volt, meg kellett tanulnunk beosztani a pénzt, de így is hónapról hónapra éltünk az első fél évben. Aztán fokozatosan jobb lett. Azóta eltelt 3 év, jól állunk anyagilag Neki is Nekünk is van félretéve pénz.

Ismerek olyanokat ahol minden körülmény jó volt, mindenük megvolt és egyik pillanatról a másikra csődbe mentek :(

De a lényeg: hogy éreznéd magad az abortusz után? Azt mondtad akartok babát hamarosan, tényleg elvetetnéd azért, hogy mondjuk 3 év múlva meg életet adj egy másiknak. Nem ismerlek, nem akarlak semmire rábeszélni, de jól gondold meg, ha elveteted nincs visszaút, hiába bánod meg, hiába gyötör a lelkiismeret (én biztos így lennék, ezért írom). Az anyagiak változhatnak ez csak rajtatok múlik. Most biztos jönnek majd a válaszok, hogy az sem jobb a gyereknek ha a semmire születik és nyomorognia kell, ez teljes mértékben igaz, de én ebben az esetben azt keresném, hogy hogyan tudom növelni a bevételt és megtartanám. A bulik meg...hidd el mindenért kárpótol majd. Arról nem is beszélve, hogy nem szűnik meg az élet. Vele is tudsz menni kikapcsolódni :)

Nekem olyan furcsa, hogy sokan olyan könnyen lemondanak a babáról, mert álmaik vannak. És az a pici baba?? Neki is van, hogy megszülessen. Miért nem védekeztek, ha nem akartok még gyereket?

Egyébként meg babával is valóra lehet váltani az álmainkat csak nehezebb.

Az első gyerekemet 1 hónaposan már vittem egy délutánra egy konferenciára. Vagy 3 hónapos volt, amikor szabadtéri rockkoncerten voltunk (természetesen bőségesen messze a hangzavartól). A másodikat kezdettől fogva hordoztam kendővel, ergo akárhova elmehettem volna vele, még túrázni is.

Most, a harmadikkal már kicsit neccesebb, mert ugye sokan vannak, de így is megoldható.

Az első kettő után még dolgoztam is, a 2. 1,5 éves volt, mikor mentem dolgozni, a férjem ment el még fél évre GYEDRe, és 2 éves kora után bölcsis volt, amit nagyon élvezett.

úgyhogy lehet "élni" gyerek mellett is, pláne, ha eddig sem voltatok diszkókirálynők. Sőt, nyálasnak tűnik, de minden rohadt nehézséggel együtt akkor érted meg igazán, mi is az, hogy élni meg élet, ha van egy nyáladzó, totyogó, nyávogó valaki, aki belefújja az orrát a ruhádba, amikor hozzád bújik, és babahangon óbégatja, hogy anya.

Ja, és látom, tanulsz is, én is a nagyok mellett diplomáztam. Az egyik évfolyamtársam pl hozta az órákra az ovis gyerekét, amikor valami miatt nem volt oviban, tök jól elrajzolgatott, a tanárok is bírták.