Anyukák, apukák, akiket gyerekkorban ütve-verve neveltek, Ti most hogyan neveltek?
Engem szinte napi rendszerességgel megvert az anyám egészen 17 éves koromig (verés alatt értsd a verést, nem egy-egy pofont, vagy fenékre csapást). Nagyon másra nem is tudok emlékezni vele kapcsolatban, csak, hogy ütött. Most, hogy nekem van gyerekem szembesülök azzal, hogy nem ismertem meg otthonról hozott nevelési módszert, mintát, amit ösztönösen követnék a nevelésben. Sokszor érzem, hogy fortyog a düh bennem és nagyon oda kell figyelnem, hogy ne úgy vezessem le, ahogy azt gyerekként láttam. Áll az elképzelésem, hogy bármi legyen, ütni, vagy a lelki terror módszerével nevelni soha nem szeretnék.
Van itt rajtam kívül valaki, akit vertek és érti, hogy miről beszélek? Ti hogy oldjátok meg? Van valaki, aki segít?
Kedves Utolsó!
Az első mondatod, hogy Téged nem vertek, mert nem volt miért, kicsit kinyitotta a bicskát a zsebemben. Engem sem volt miért és szerintem a többi válaszolót sem akkor bántották kizárólag, ha valami (így utólag bagatell) rosszaságot követett el. Az agresszív szülő a saját haragja, a megélt kudarcai miatt üt-rúg, nem a gyereke miatt.
A lányod pedig csak a kistesó érkezésére reagált így, vagy előtte is voltak vele ilyen bajok? Amúgy unokaöcsém is megszorongatta az öccse nyakát, mire a szülei rájöttek, hogy egy négyévset nem lehet egyedül hagyni egy félévessel. Ha a gyerek nem beteg, akkor a dührohamait nem neki kell felróni, hanem nektek, a szülőknek.
válasza: válasza:Emlékszem a RETTEGÉSRE, még kb 17 éves koromból is.
Hihetetlen, milyen tiszta emléktöredékeim vannak. Képek, hangok, arcok....
A fájdalomra egyáltalán nem emlékszem, egészen különös módon. Talán szelektív amnézia, az élmény legnehezebben feldolgozható részét a legmélyebbra ástam a tudatom alá.
De azt az egész testemet lebénító, gyomorszorító érzést, amit az a félelem vátott ki gyerekkoromban, mindmáig felidézi bennem, ha azt látom, hogy egy gyereket bántanak.
Tanultam az erőszakmentes kommunikációról, a korszerű alkalmazott pszichológiáról, könyvek tucatjait. Még előadásokat is tartottam belőle. Tudatosan készültem rá, hogy én soha -- de a konfliktusokat akkor más, békés módszerekkel kell kezelni.
Három gyekekem van, és nem csak hogy a két kezemen meg tudom számolni, hányszor legyintettem meg őket, hanem tisztán látom magam előtt a kis szemüket. Utána mindig leültem megbeszélni velük a történteket. Ha kellett, még én kértem bocsánatot. Ha kellett, velük együtt sírtam.
Szemen köpném magam, ha komolyan kezet emelnék rájuk.
válasza:"Ugyan engem nem vertek, mert nem volt miert"
Kedves 40-es, egyik gyereket sincs miért verni. Egyiket sem. Egy gyerek sem születik eredendően gonosznak. Ha gonosszá válik, az csak a környezet (elsősorban a szülők) hibája lehet. Mindennek oka van, a te gyereked viselkedésének is. És azzal, hogy ütöd-vered, leöntöd, üvöltesz vele, csak rontasz a helyzeten.
Hogy volt egyébként lehetősége fojtogatni a babát, ráadásul kétszer is? Hogy maradhattak felügyelet nélkül, főleg az első eset után?
Ahogy a gyerekrugdosó válaszolónak, úgy neked sem lenne szabad gyereket nevelned :(
válasza:Leszögezem, hogy a gyerekek bántalmazását minden formában elítélem.
Inkább vicces sztoriként osztanám meg, hogy hogyan hívták ránk majdnem a gyámügyet: 11 hónapos a lányom, ahogy nézem, makacs természet lesz. Igazi terrier típus, sokadszorra is próbálgatja a határait.
Mostani mánia a konnektor. Be van dugaszolva, ártalmatlan, de szeretném megtanítani, hogy az tabu, mert akár vendégségben is találhat dugómentes konnektort.
Ő elindul a konnektor felé, én mondogatom, hogy nem szabad. Amikor már nyúlna felé, akkor finoman, de lefogom a kezét és mondom, hogy NEM, ezt nem szabad. Igen, akár ötvenszer is egymás után. Az akadályoztatottságon annyira behergeli magát, hogy úgy visít, mint akit nyúznak. Na, az egyik szomszéd ezt hallva már gyámüggyel fenyegetőzik :) Jöjjenek nyugodtan, engem nem zavar, de innen nézve vicces, hogy kívülről mit gondolhatnak rólunk, mit teszünk a gyerekkel.
válasza:El is húzom, de a kételtolást, lefogást (nem erővel, tehát fájdalmat nem okozok) már sikeresen használtam például olyan esetben, amikor a szemüvegemet akarta lehorgászni.
Letenni nem tudtam, mert alig látok nélküle, gyereket magamtól nem tolhatom el, így néhány nap neeeeem és kézlefogás (meg nyafogás) után már elég egy halk nem,amikor nyúl érte és visszahúzza a kezét.
Ezért is próbálom hasonlóan a konnektornál. De lassan képbe jönnek a kábelek is :)
válasza:Amúgy a hangosan vonyítást úgyse tudom kikerülni, néha muszáj elvennem tőle dolgokat. Nylon, vagy épp a cumit kivenni a kezéből (inkább játszik vele, rázza, csattogtatja) ha éppen öltöztetem. Akkor is eljátssza ezt az Ördögűzős hisztit, de kitartóan hiszek a következetességben. Előbb-utóbb leesik neki, hogy nem szabad és feladja.
Verés, kiabálás: nem tartunk még ott, de egyetlen esetben tudom elképzelni, hogy használnám. Ha közvetlen életveszélybe sodorja magát olyankor, amikor már tudom, hogy ismeri a szabályt. Például autók közé akar kifutni 3 évesen, amikor már tudja,hogy az úton nem rohangálunk.
Arra alapozva, hogy inkább féljen tőle, de nem egy autó lökhárítója legyen a lecke.
De remélem, hogy az ilyen helyzeteket is el tudom kerülni erőszak nélkül, legalábbis erre törekszem.
Bevallom, egy rákiabálás egyszer megtörtént, én se vagyok büszke rá: etetésnél lendületesen kiverte a kanalat a kezemből. Akkor egy felindult káromkodás (b.meg) kicsúszott. Hál'istennek csak meglepve nézett, nem ijedt meg tőle. Azóta inkább számolok tízig, mielőtt túlzottan bővítem a szókincsét, vagy gyerekbarát káromkodást erőltetek magamra (a macska rúgja meg).
Egyébként szerintem nálad jó stratégia, amit írtál, hogy ha nagyon dühös vagy, akkor tárgyakon töltöd ki a mérged. Bokor, párna, bármi, aminek nem fáj, ha megboxolják, megrugdossák.
Ahogy írtam, az erőszakmentesség híve vagyok, de ha az elkövetkező 18 év alatt mégis elszakadna a cérna és nem megfelelően viselkednék, akkor egy biztos: bocsánatot fogok kérni a gyerektől és elmondom neki, hogy sajnálom, hogy helytelenül viselkedtem.
Stresszes élethelyzetben a férjemre már kiabáltam rá, mert kiborított valamit, emiatt nem merem biztosra mondani, hogy 18 év alatt ne történne meg a gyerekkel is. De ahogy a férjemtől is elnézést kértem a kitörésért, tőle is fogok.
Én életemben egy pofont kaptam apámtól, bevallottan felgyűlt feszültség csattant rajtam (korábban beszólogattam kamaszként és ott szakadt nála a cérna). Pár perccel később elnézést kért, elmondta, hogy ettől függetlenül haragszik a beszólásom miatt, de nem ez volt a helyes megoldás. Nem is hagyott negatív nyomot bennem.
Sőt, kocsiajtót is csapta rá véletlenül a kezemre úgy, hogy a sebészeten kötöttem ki. Erre sem emlékszem, mert nem agresszióból, hanem figyelmetlenségből történt, ezért lelki nyomot nem hagyott.
A kábelek nálunk is terítéken vannak, most még át tudom azzal rázni, hogy letakarom, így nem látja, nem keresi. Bár épp tegnap jutottunk el oda, hogy odamászott az asztali szgéphez és a takarót megemelte, kereste a kábeleket... :) Olyan büszke voltam rá, hogy már ilyen kis okos. Persze ismét visszahúztam, meg elmagyaráztam, hogy miért hozom el.
Tegnap olvastam, hogy amellett, hogy pici kortól világosan tudatni kell vele, ha valamit nem szabad, tehát ismerje a nem szót, de a túl gyakori alkalmazással csak a dacot, vagy a figyelmen kívül hagyást lehet vele elérni. Valamilyen kompromisszumot kell ebben is találni.
A tárgyakon történő méreg levezetése jobb annál, mint ha a gyerekkel kiabálnék, vagy püfölném, de a kulturált megnyilvánulástól elég messze áll. Valahol az lenne a normális, ha gyermekkoromtól kezdve megtanították volna, hogyan lehet józan formában kezelni ezt. Én azt mondom a kisfiamnak, amikor kitör rajta az őrület (öltözés, pelenkacsere, arcmosás, vagy távirányító elvétel... ) miatt, hogy tudom kincsem, hogy mérges vagy, megértem, de ezért, meg ezért kell arcot mosni, vagy kicserélni a pelust. Próbálj megnyugodni és utána megyünk játszani. Nem tudom, hogy ezzel előrébb leszünk-e, de talán felnőtt korára kifejleszti hogyan kell önnyugtatni és nem jár úgy, mint én, hogy bokrot rúgdosok. :P
válasza:Nem olvastam végig minden hozzászólást. Engem anyám rakott el nagyon sokszor, zsibbadásig ütötte az arcomat, és tépte a hosszú hajamat ki marék számra (mert "hisztis voltam" ). Apám csak egyszer fenekelt el amire emlékszem.
Én inkább felemelem a hangom, ha kell, az is hatásos szokott lenni. Igaz, néhányszor már rávertem a kezére (azon ritka esetekben, amikor nem vett tudomást arról, hogy rászóltam), de máshol nem vagyok hajlandó megütni. Eleve rossz érzés egy nálam gyengébbet, védekezésre képtelent bántalmazni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!