Anyukák, apukák, akiket gyerekkorban ütve-verve neveltek, Ti most hogyan neveltek?
Engem szinte napi rendszerességgel megvert az anyám egészen 17 éves koromig (verés alatt értsd a verést, nem egy-egy pofont, vagy fenékre csapást). Nagyon másra nem is tudok emlékezni vele kapcsolatban, csak, hogy ütött. Most, hogy nekem van gyerekem szembesülök azzal, hogy nem ismertem meg otthonról hozott nevelési módszert, mintát, amit ösztönösen követnék a nevelésben. Sokszor érzem, hogy fortyog a düh bennem és nagyon oda kell figyelnem, hogy ne úgy vezessem le, ahogy azt gyerekként láttam. Áll az elképzelésem, hogy bármi legyen, ütni, vagy a lelki terror módszerével nevelni soha nem szeretnék.
Van itt rajtam kívül valaki, akit vertek és érti, hogy miről beszélek? Ti hogy oldjátok meg? Van valaki, aki segít?
ez nem mentség kérdése, hanem ösztönszerűen jön belülről a neveltetés, olyankor gyorsan el kell menni a gyerek közeléből
bírom, hogy lepontozzák akiből kkijön, és fel, aki ellenáll.
én soha nem bántottam még a babám, de megesett hogy úgy kiabáltam vele, pont úgy ahogy anyám velem anno, majdnem sírva, totál készen idegileg. hál isten csak vigyorgott, nem fogja fel, igyekszem ezeket elfolytani.
anyám minket olyan szinten alázott vert, tele voltam véraláfutásokkal, tesőmmal összeütötte a fejünk, bezárt a wc-be, sírva menekültem, de ugye panel lakás,minden szoba zsákutca..ő anyja ugyanez...
értem.
amúgy ez már valahol intelligencia kérdése is, ha mondjuk sír a baba mert fáj a hasa, éhes, vagy szenved nem tud elaludni, erre válaszként bántalmazzák.
legszívesebben én minden gyereket megmentenék egytől egyig.
ahogy a bántalmazó anyát is megkellett volna, annak idején.
ismerőst nem bántották, de soha nem engedték neki, hogy díszítse a karácsonyfát(és pedig tudjuk milyen hatalmas élmény ez egy gyermeknek)felnőve, ő sem engedi a gyerekének...
Húh, nehéz kérdés. Engem/minket nem vertek, de azért elcsattant néha egy-egy pofon, nevelési célzattal.
Nem azt mondom, hogy nem kapott még a fiam, mert igen, bár jóval kevesebbet, kisebbet, mint én. Mondjuk kb. 5 ilyen eset volt. Igyekszem inkább odaadni az apjának, ha érzem, hogy lassan fogy a türelmem, vagy számolok 10-ig, vagy lejátszom magamban, hogy nekem hogy esett egy-egy verés, mennyire fájt utána - nem is a testem, hanem a lelkem. Kimegyek a szobából, otthagyom a gyereket, belekezdek valami másba, hogy eltereljem a figyelmemet. Mondjuk a fiam sem könnyíti meg a helyzetet, igazi hisztigép bír lenni, bár már alakul, csak ugye ő erős egyéniség, és akaratos, milyen más lenne, apja-anyja ilyen :)
igen, a programok
én még azt is nagyon fontosnak tartom, hogy az ilyen ember pihenjen, hogy az idegrendszere erős legyen, képes legyen minden pillanatban önkontrollra, egészséges életmód, stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!