Miért vállalnak 2-3 (vagy több) gyereket azok, akik utána hónapról-hónapra élnek?

6-os válaszoló vagyok. Sokminden kavarog a fejemben az olvasottak alapján, és már én is azt kérdezgetem magamtól, akkor ki vállaljon manapság gyereket ebben a mai világban?

Tudjátok, a legnagyobb fiam 14 éves, és jön azzal haza az iskolából, hogy anya már minden osztálytársamnak iphone 6-ja van meg 30 ezres nike-ja meg saját laptop meg saját smart tévé és még sorolhatnám. Nagyot változott a világ. Gondoljatok bele, ő 14 évvel ezelőtt született, mi volt akkor? Nekünk még számítógépünk sem volt, internete sem volt mindenkinek, az első mobiltelóm akkora volt mint az újszülött gyerekem buksija, nem volt annyi minden drága dolog, amire egy kamasz vágyakozhatott. Gyermekem minden igényét ki tudtam elégíteni akkor, de akkor még anyóséknál laktunk és saját házunk sem volt, most már van saját házunk hitel nélkül, kocsink, megtakarításunk, és ősz hajszálaink a kamasz fiaink miatt, olyan igényekkel állnak elő!!! Valahol meg kell húznunk a határt, és meg kell tanítanunk nekik is, hogy nemcsak a külsőségek számítanak, de most ez a világ van, és sajnos nagyon rossz ez az életszemlélet.

Mondok egy példát. A fiam ácsingózik egy új okosteló után, mert a régi már gagyi, lecserélné. Mondom neki, gyűjtse a pénzét, majd kipótoljuk valamennyivel. Erre jön haza egyik nap, hogy az osztálytársa elhagyta a saját telóját erre hipp-hopp kapott az apjától egy másikat 200 ezer FT-ért. Mert muszáj menőnek maradni... Ráadásul ismerve azt a családot, tudom, hogy hónapról hónapra élnek, a villanyszámla nincs mindig befizetve, de a látszatra adni kell! Ilyen emberek között nehéz azt a kijelentést tenni, hogy mi tisztességgel neveljük a gyerekeinket, nem nélkülöznek semmiben, minőségi ételre van pénz, normális ruhákba járnak, táborozni, kirándulni, színházba befizetjük őket, családi nyaralásra is telik, játékaik is bőven vannak, számítógép egy közös van nekik, telójuk is van a nagyobbaknak, de 200 ezre okostelóra azért nem telik mellényzsebből! És bizony van olyan ismerősöm, aki erre azt mondja, akkor minek vállaltatok 3-at is?

Tényleg, minek vállaltunk 3-at? Tudnom kellett volna ezelőtt 15 évvel, hogy ha nem tolok a gyerekem segge alá minden létező luxust amit piacra dobnak, akkor nem vagyok jó szülő, ne vállaljak egyet sem? Mert sokan így látják ám.

És akkor még ne adj Isten mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy úgy várjuk a családit mint a messiást, de ne úgy legyen. Egy biztos, van egyfajta lenéző ítélkezés a szegényebb nagycsaládokkal szemben, és itt most nem a romákra gondolok, mert az külön világ, hanem az olyan családokra, akik tényleg beosztják ami van, használt ruha, használt játék, semmi luxus, alapdolgok megvannak, a gyerekek nem éheznek, nem nélkülöznek, spórolgatnak egy-két nagyobb cuccra, hogy megvehessék apránként, az ilyen családokat is lenézik manapság, és jön a kérdés, miért vállal ennyit, miért nem elég egy. Hát a mai világban semmi sem elég jó az embereknek.

Én nem ítélkezem, nem általánosítok, nekem nem tetszik az újgazdagok sznobizmusa, de nem foglalkozom vele, nekünk jó így, más családok miértjeit sem boncolgatom, csak a kirívó esetek háborítanak, ahol mondjuk tényleg nélkülözik a gyerek/gyerekek.

Értem, csak nehogy aztán megvezessen. Könnyű bármire azt mondani, hogy mindenkinek van. Te meg azért ha őszinte vagy magadhoz, nyilván tudod, hogy nincs mindenkinek. Valahol azt kell mondd, hogy most enélkül is túl kell éld a tanévet kisebbrendűségi tudat nélkül.

Hatéves lányom múltkor napokig sírt egy nyusziért, mert a barátnője kapott szülinapjára. Tényleg nem a költségek miatt, de ha én mint szülő úgy érzem, hogy ezt nem, akkor azt nem. Ezt is föl kell tudja dolgozni. Mindkét véglet rossz itt is, mint általában. Az se jó, ha folyton csak lemondásban van része és szégyenkezik, meg az se, ha nem tudja értelmezni a nemleges választ, mert még sose hallotta.

"Mindkét véglet rossz itt is, mint általában. Az se jó, ha folyton csak lemondásban van része és szégyenkezik, meg az se, ha nem tudja értelmezni a nemleges választ, mert még sose hallotta."

Nagyon igazad van, talán ez it a lényeg megfogalmazva.

Ahogy végigolvastam a kommenteket, úgy látom, az elején, a 8-as válaszoló írta le a lényeget, szerintem a kérdező is valami hasonlóra gondol. Sokan félreértik itt a dolgot. Nem a Nike cipőről van szó, a félévente új okostelóról, ilyen-olyan laptopról, meg arról, hogy mindent toljunk a gyerek segge alá, különben szar szülők vagyunk.

Itt sokkal inkább arról van szó, amikor nemhogy Nike cipő nincs, hanem semmilyen nincs, 2000 forintos se, csak az a szakadt szar, ami a gyerek lábán foszlik szét, és már lóg ki belőle a lábujja. Nem az a baj, hogy nincs minden héten egy márkás, új nadrág, hanem az, amikor sosincs új nadrág, mindig csak a másoktól örökölt, kopott, elhasznált, agyonhordott ruha, ami ráadásul véletlenül se a gyerek mérete, nehogymár normálisan nézhessen ki egyszer az életben. Amikor nem tud eljárni úszni/focizni/táncolni/lovagolni vagy akármire, ahová szeretne, mert nincs rá pénz. Mikor ő az egyetlen gyerek az osztályban, ő a "nyomi", aki nem mehet el soha az osztálykirándulásra, mert nem futja rá. Aki egész hónapban krumplit meg tésztát eszik, márt másra nincs pénz. Aki sosem kaphat új iskolatáskát, ami szép, nincs elszakadva, soha nem mehet el az osztálytársaival/barátaival fagyizni, mert a szülők nem tudnak adni 200 forintot rá.

Akik remegve várják a családit hónap végén, azok ez a kategória, nem pedig a "nem tolok mindent a segge alá, nem veszek ájfónt meg Nike cipőt" kategória.

Az én szüleim se voltak gazdagok, de a húgommal mindig el tudtunk menni osztálykirándulásra, mindig volt tiszta, szép, új ruhánk, ha kellett, pár évente kaptunk új iskolatáskát, és ha a cipő elkezdett tönkremenni a lábunkon, vettek nekünk másikat. Nem kaptunk márkás, drága ruhát, de újat és szépet igen. Nem volt drága mobilunk, de mikor elég nagyok voltunk már hozzá, és busszal jártunk 25 km-rel odébb gimibe, elérhető árkategóriás telónk volt, hogy haza tudjunk szólni, ha pl. lekéstük a buszt. Nem kaptunk meg minden szírszart, amit kiejtettünk a szánkon, de nem is csak azt hallottuk egész gyerekkorunkban mindenre, hogy "nem", meg "nincs pénz rá". És nem is vagyunk elszállva felnőttként sem, most sincs ájfónom, mert minek, normális árú okostelóm van, középkategóriás laptopom, mert kell a munkámhoz, és nincs 3 méteres képátlójú tévém se hitelre, mert minek. Az én gyerekem se kap meg minden hülyeséget, de ami kell, azt igenis megkapja, a tiszta, új ruha, normális cipő, rendes játékok, normális kaja, az osztálykirándulások, élmények pedig igenis kellenek. És az is, hogy néha (nem, nem mindig) kaphassa meg azt, amit szeretne. Testvére pedig egy lesz, mert két gyereket tudok tisztességes körülmények között nevelni, pedig 3-at szerettem volna, de igenis látni kell, mennyit bír az ember.

Szóval én valamilyen szinten jogosnak érzem a kérdést. Nyilván aki nem a semmire vállalt 2-3 vagy több gyereket, hanem menet közben siklott ki az élete, önhibáján kívül, azt nem lenne szabad megvetni, és igen, rossz, hogy őket is elítélik sokszor a körülmények ismerete nélkül.