Miért vállalnak 2-3 (vagy több) gyereket azok, akik utána hónapról-hónapra élnek?

Megint jönnek az általánisítások. Akinek nincs, ott biztos boldogtalan mindenki, akinek meg van, az ömleszti az ajándékot a gyerekre.

Mi nem nyomorgunk, de ez nem jelenti azt, hogy az első szóra mindent megveszek a gyereknek. Attól, hogy van pénzünk, még lehet normális értékrendünk. Sosem dicsekedtem semmivel, sőt inkább le is tagadom, hogy van. Nem tartozik senkire.

Az én fiam még kicsi, egyelőre ugyanúgy örül egy 200 forintos kisautónak, mint egy drágának, és igyekszem majd erre tanítani, hogy nem az ár a lényeg.

Lehet, hogy több autója van, mint szükséges, de nem hisztizik érte, egyszerűen szeretek neki időnként adni egy kis apróságot. Ha meg megtehetem, miért ne?

Ugyanígy nem akarom elítélni a rossz helyzetben lévőt sem, amíg nem tudom, miért van abban a helyzetben.

Még egy utolsó szösszenet, különbözőképpen lehet hónapról hónapra élni. Másik ismerősöm csak a külsőségekre ad, meg szívja a bagót , de panaszkodik és szegény gyerek azonkívül, hogy minden ruhája szép, minden játéka mai divatos, nem nyaralt életében, nem járhat olyna foglalkozásra amiért már 1 éve könyörög. Erre a válasz: nincs pénz.

Van egy másik réteg, aki nincs itt, akinek tényleg a családi a lényeg, de ők itt nem fognak válaszolni.

Viszont itt a gyakorin nagyon sok az a szülő, akinek több százezres bevétele van, teljesen más világ. Teljesen fölösleges itt vitázni, mert végeláthatatlan lenne, hisz egyik nem érti meg a másikat. Én kerülöm azokat akinek a laptop, százezres okosteló a lényeg és az, hogy a gyerek ha kilép már lakás legyen a feje fölött nulla befektetett munkával. Viszont ők meg nem értik meg a mi életünket.

Engem egy dolog zavar, de az nagyon, az általánosítás. Én nem foglalkozok másokkal, van nekünk saját életünk. Viszont a szerényebb réteget sem kell lenézni, hisz egyszerűen egy kívülálló nem tudja mi zajlik a falak mögött.

Cinikus nem attól leszel, AMIT írsz, tudod, hanem AHOGYAN. Learhatja bárki a véleményét kulturáltan és higgadten, intelligens módon, meg így is: "Hú, te nagyon tökéletes vagy úgy látom!" Ha nem érzed a cinizmust ebben a mondatban, akkor vagy alapból ilyen rossz a stílusod és már föl se tűnik sajnos, vagy eltávolodtál a realitásoktól és csak azt veszed észre, amit akarsz.

A dicsekvésről meg a látszatokról akkor csak annyit, hogy a sportsikerrel meg az újságba való bekerüléssel dicsekedni sem éppen egy zen buddhista felfogás :) bár hozzáteszem, hogy valószínűleg sose hallottam a gyerekedről.

Mindezzel együtt bízom benne, hogy továbbra is sikerül hónapról hónapra előteremtenetek, ami kell, és minden szép és jó lesz, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Nem kell hozzá más, csak szerencse, végül is.

21., vagyok. Hogy érdemben válaszoljak a kérdésre is:

a mi családunk elég sokáig szegénynek számított. Mikor én születtem,akkor még nem, aztán beütött a krach, úgy 10-15évre elvágtuk magunkat. Totálisan. Aztán jött a hugom. Anyu úgy vállalta be, hogy apám nem dolgozott, a házunk le volt lakva,a fizetéséből tiltottak, plusz ott voltam én is, mint éhező száj. 'Akik úgy várják a családit, mint utolsó reménysugarat'- na így voltunk mi is. És anyu mégis megszülte, hatalmas volt a boldogság, utána pedig a kínlódás. De anyám volt annyira erős, és kitartó, hogy mi ebből akkor semmit nem éreztünk! Utólag persze már felfogom, hogy milyen brutális dolog, amikor a gyereknek a párizsi a kedvenc étele.

Nem tartom hülyeségnek, ha azt mondják: a gyereknek a szeretet a legfontosabb. Persze ki kell elégíteni a fizikai szükségleteit, és nagyon sajnálom a mélyszegénységben élőket, de a gyereknek a legelső és legfontosabb igénye a szeretet, a törődés, az érzelmi biztonság!

'Akik már pici gyerekekkel alig jönnek ki a pénzből, mit csinálnak, ha nőnek a gyerekek, és velük az igények?' Egyébként ennek a kérdésnek mi értelme? Ha már megszületett, akkor fel kell nevelni, tök mindegy.

Egyébként én a saját helyzetemmel kapcsolatban reális vagyok, és hiába vallom ezeket az elveket, én sem akarok addig gyermeket, míg nincs biztos anyagi hátterem.

Sajnos ma Magyarországon 1-2 gyereket nevelni is luxus, nem hogy 2-3-t. Ennek ellenére még mindig jobb erőfeszítések közepette tisztességesen felnevelni, mint elvetetni, ne adj isten intézetbe adni, stb.

A kérdező előző gondolataira írtam, a párválasztás és egyéb ügyekben való megnyilvánulásaira. Nem mindenkinek sikerül tökéletesen választani. Mondom ezt úgy, hogy ezügyben nem panaszkodhatok.

A többi mondatod nem kommentálom :) Max. annyit, hogy példaként írtam, muszáj volt kiragadni valamit az általatok lenézett csóró világból.Nem dicsekvésképpen, igen távol áll tőle, habár állítólag természetes dolog ahogy írjátok. Vagy nem midnegy mivel dicsekszik az ember? ( Ha 100ezres mobilt írnék, akkor elfogadható lenne? )Persze most, hogy mit hiszel és mit nem a Te dolgod.

Na akkor aki szerint a szeretet mindent überel, fizessen azzal a patikában a gyerekgyógyszerért. Vagy akkor miért könyörög mindenki mindenhol adományért? Mégse elég a szeretet? :)

Nemcsak szívet adott nekünk, aki adta, hanem észt is. És felelősséget, hogy használjuk mindkettőt.

És aki kérdi, miért zavar ez bárkit, biztos magától is tudja a választ. Mert tőlünk többiektől várják, hogy megoldjuk azt a problémát, ami az ő felelőtlen döntéseik következménye. Őket ünnepeljék mint a nemzet megmentőit, hős anyákat és apákat, akiknek a szeretet mindenek felett, éljenek a gyerekek és éljenek a belső értékek és le a külsőségekkel. Ha meg gond van, majdcsak kihúzzák őket mások belőle... Vagy ha nem, hát legalább panaszkodhatnak és szidhatják az adójóváírásos rendszert, mert a semmiből nincs mit jóváírni ugye.

"Én kerülöm azokat akinek a laptop, százezres okosteló a lényeg és az, hogy a gyerek ha kilép már lakás legyen a feje fölött nulla befektetett munkával."

Miért kerülöd őket? Mert ők megtehetik? Erről beszéltem az előbb, hogy akinek van, az már rögtön rossz ember és csak az anyagiak számítanak neki.

Miért baj az, hogy nem csak kilököm a gyereket a világba, hogy boldoguljon, ahogy tud? Nekem rengeteget segítettek a szüleim, amiért hálás vagyok és meg tudom becsülni. Ugyanígy szeretném ezt megadni az én fiamnak is, mert borzalmasan nem mindegy, hogy 20 évesen ott állsz egy nadrágban vagy megvannak az alapok.

Lenézzük, akinek nincs, lenézzük azt is, akinek van, mert a munka. Igen, a munka fontos, és remélem, hogy az én fiam ugyanúgy meg fog dolgozni azért, hogy az ő gyerekének is legyen majd. Nem hiszem, hogy én ettől rossz ember lennék, akit kerülni kell.

Ahogy az sem rossz ember, aki hónapról hónapra él, mert ezt tényleg nem lehet abból megítélni, hogy mennyi marad a kasszában. Ettől még lehet kiegyensúlyozott életük.

Ha azt mondjátok, hogy ne tegyünk a gyerek feneke alá lakást, akkor miért fontos az, hogy okostelefonja legyen meg nyaralni hordjuk? Azért nem kell megdolgozni? Anélkül már nem lehet valaki boldog, ha nem viszik a horvát tengerpartra?

Nem kell a gyereknek laptop meg telefon, fiatalként meg akasszon a nyakába egy 20 éves hitelt, mert a szülei úgy gondolják, hogy nem dolgozott meg a lakásért. Bevallom, nem értem a logikát. Nekem szülőként az a fontos, hogy normális értékrendet tanítsak neki, és elindítsam az életben. Ezt többféleképpen és szinten meg lehet tenni, de ha tudok neki lakást venni, akkor fogok.

Kedves egyik előző válaszoló, ha úgy ítéled meg, hogy ez rossz, akkor nyugodtan kerüld el az ilyen embereket.