Egy ferfi viselkedhet igy ha kiderul hogy nem az ove a gyerek?

Igen, ilyenkor én is szégyellem, hogy nő vagyok.

A kórházas példára: sajnos ilyen elő szokott fordulni. A két szerencsétlenül járt család számára pedig általában az okoz dilemmát, hogy akarják a nevelt és a vér szerinti gyereket is, és egyik fél sem akar lemondani egyikről sem. Ezek elég speciális esetek, de teljesen más, ha a kórházban egy idegen gyereket kapsz, vagy ha a párod megcsal és tudatosan a nyakadba varrja kalandja zálogát. Ilyen esetben alap, hogy a nő azonnal repül, mert a létező legundorítóbb dolgot követte el a férj és a gyerek (no meg talán még a szerető) ellen, ami lehetséges. Az férj pedig döntésre kényszerül: próbálja tartani a kapcsolatot a nevelt gyerekével, számítva rá, hogy a cseppet sem korrekt exfeleség ott próbál visszaélni a kötődéssel, ahol tud, és előbb vagy utóbb kipenderíti a gyerek életéből, mert már csak nyűgöt jelent az extra apa, vagy bár nehéz, de azonnal hátrahagyja az egészet. 2 éves gyereknél egyértelmű, hogy az utóbbi a jobb döntés.

"De millió más családban is vannak gondok bajok, ahol a gyerek IS áldozat."

Akkor ennyi? mivel sok más gyereknek sz.r, így még bőven belefér egy, meg még egy, meg még egy. De mivel már ennyi gyereknek rossz, nem is értem minek erről beszélni hiszen ez a normális. (abban nincs köztünjk vita, hogy az anya a gyereket maga elé tartva próbál jobb életminőséget kicsikarni...)

Tehát akkor ezek alapján kijelenthető, hogy apai kötődés, mint olyan, nem is létezik, hiszen ha kiderül, hogy nem az övé a gyerek, akkor minden érzelem megszűntethető a gyerek irányába. Érdekes, hogy sokan már azt is olyan bizonytalankodva írják, hogy esetleg két év alatt "megszerette" annyira a gyereket, hogy ezek után néha ránéz.

Odáig teljesen érthető, hogy a férfi az anyára haragszik, ez jogos is, hiszen becsapták, méghozzá folyamatosan. De a gyerek mit vétett? Tényleg képes lenne egy kétéves gyereknek a szemébe mondani valaki egy ilyen után, hogy "Nem vagy a gyerekem, már nem kellesz"? Úgy, hogy az elmúlt két évben még a sajátjának tekintette? Mert ha ez tényleg így van, akkor valóban ki lehet jelenteni, hogy az apák nem kötődnek a gyerekeikhez, csak a társadalmi elvárások hatására foglalkoznak velük.

Nem tudom, hogy az itt válaszolók között hány férfi van, és azok közül hánynak van gyereke, de az piszkosul érdekelne, hogy ők a saját, már meglévő gyerekeikkel hogyan közölnék azt a tényt, hogy már nem tartanak rájuk igényt, ha kiderülne, hogy nem a sajátjuk.

#74, egy másik ilyen kérdésnél pár napja (van belőle pár) férfiként már leírtam, hogy az alapprobléma az, hogy nem választható el egymástól az ugyanúgy áldozat gyerek, meg az aljas csaló anyja... ez adja a férfiak döntésének fő okát. Ha az a gyerek tizenéves lenne, amikor kiderül, akkor jó sansszal az történne, hogy válás, a gyerek választja az apját, és aljadék csaló anyucika meg megy lapátra, tartásdíjfizetőnek...

Addig viszont marad ez, ami a topicban kialakult, ami persze nem jó megoldás, de a kisebbik rossz. (jó meg nincs)

Ja, és erre válasz, hogy " de az piszkosul érdekelne, hogy ők a saját, már meglévő gyerekeikkel hogyan közölnék azt a tényt, hogy már nem tartanak rájuk igényt, ha kiderülne, hogy nem a sajátjuk." - attól függ. Ha 2 éves (mint a kérdésben) akkor tök mindegy, hogy mit mond az ember, mert a gyerek nem tudja értelmezni a dolgot, meg úgyse fog emlékezni rá. Ha akkora, aki már igen, akkor CSAKIS AZ IGAZAT. Ez nálam alapvetés, hogy gyereknek sem hazudunk (max az adóhivatalnak:)))), tehát elmondanám, hogy mi történt, mi van, és miért, az ő aktuális szintjén megfogalmazva, megválaszolnám a kérdéseit - hosszú menet lenne, az biztos.

Nem hazudnék, nem követném az anyja példáját:( - az igazsággal hosszú távon nem nagyon lehet mellélőni...

75-76-os válaszoló, köszönöm, hogy kifejtetted. Bár nem értünk mindenben egyet, de természetesen tiszteletben tartom a véleményed, hiszen vetted a fáradságot, és normálisan, értelmesen leírtad, megindokoltad.

Viszont: tény, hogy egy kétéves nagy valószínűséggel elfelejti a konkrét esetet, viszont egy életre szóló lelki törést is szerezhet.

Kedves #78, köszi! - viszont én ilyenkor azt is mindig meg szoktam kérdezni, hogy miért, aki nem tartja helyesnek ezt a "többségi" utat, az milyen jó konkrét, gyakorlati megoldást tud, ami igazságosabb, és szerinte jobb. És erre még sose kaptam választ, pedig ezek általában sok hozzászólásos kérdések... most már ez is, de a #67-ben linkelt másik meg pláne.

Szóval érted, arra van bőséggel (főleg a másikban) hogy szerintük ezt meg azt ne "mert a gyerek" - de arra nincs, hogy akkor szerintük MIT...

Én nem akarom megszabni senkinek sem, hogy hogy élje az életét, ezért nem is írom azt, hogy konkrétan MIT tegyen a férfi, csak azt tudom leírni, hogy SZERINTEM mi lenne helyénvaló: természetesen nem kell az anyukával jópofizni, hiszen elég súlyos dolgot tett, érthető is, ha valaki ezek után látni sem akarja. De a gyerekkel attól még - úgy gondolom - igen is kellene kapcsolatot tartani, hiszen neki ez a férfi az apukája, még ha vér szerint nem is, de érzelmileg mindenképpen. Ahogyan ez értelmesebb elvált szülők esetében is lenni szokott, az apa nem a gyerektől válik, hanem a feleségtől, a gyerek életében attól még részt vesz. És elsősorban nem az anyagi támogatás a lényeg, hanem hogy legalább ne rombolja le azt a kapcsolatot, ami közte és a gyerek között van. Persze, ez nem könnyű, ha az ember megalázottnak, becsapottnak érzi magát, de ezt nem a gyerek, hanem a feleség követte el. A férfi pedig szülőként felelősséget vállalt a gyerekért, és szerintem ez az ÉRZELMI felelősség nem szűnhetne meg akkor, amikor kiderül, hogy vérségi kapcsolat nincs közöttük. Két év szülő-gyerek kapcsolatot nem lehet semmissé tenni.

Köszönöm az értelmes eszmecserét, a többiektől meg várom a már megszokott piros kezeket a "haszontalan" válaszomért :)