Szerintetek jogos a felháborodásom?
Sajnos ezzel csak az a probléma, hogy akik nem vesznek és állandóan potyáznak ők is ezt csinálnák, hogy ott a gyerek. Mindegy is, sz4r helyzet az biztos, főleg h vénasszony még be is szólt, gondolom nagyon siethetett, én is mérges lettem volna, épp emiatt készítem elő már mindig a jegyemet, bérletemet előre, ha ilyen adódik ne járhassak így. Mostantól gondolom te is így fogsz tenni.
Ilyen világot élünk, morogni lehet, háborogni is, igazad is lehet de attól még ez van. :S
1. variáció: bérlet mindig elérhető helyen, könnyen hozzá lehessen férni, még úgy is, ha tele a kezed.
2. variáció: babát 1 kézben tartani, míg gyorsan előhalászod a bérletet.
3. variáció (ami számomra a legésszerűbb, és leglogikusabb): gyereket átadni apukának, míg én előveszem a bérletet és megmutatom.
A fiam 5 éves, rendszeresen utazunk távolsági busszal, bérletem van, ismernek a sofőrök, mégis minden alkalommal meg kell mutatni a bérletet. Ez a szabály. Pedig már nálunk is volt olyan, hogy korán mentünk vizsgálatra kórházba, így az akkor 4 (!) éves gyerekem elaludt délben hazafelé, így szálltunk le az egyik buszra, várunk a másikra, és így kellett felszállnom az alvó gyerekkel a karomban, és bérletet mutatni, pedig ismerős sofőr volt. Neki ez a munkája, nekem kötelességem, ha utazni akarok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!