Aki már kb. : 3 éve otthon van a gyerekekkel, hogy bírja?

Én 2 és féléve vagyok itthon, a fiam 2 és fél éves a lányom 3 hónapos.

Én imádom és sose gondolok arra hogy legszivesebben mást csinálnék,mert tudom hogy egyik legszebb időszaka az életünknek, és igyekszem kiélvezni. Még rengeteg munkás év vár rám a "felnőtt társsadalomban" tehát a munkahely-otthon körforgás közepette, úgyhogy nem hiányolom.

Élvezem hogy minden percet együtt töltök a gyerekeimmel, hogy látom hogyan fejlődnek, nőnek, változnak...nekem most épp az a bajom, hogy a fiamat vinni kell nemsoká közösségbe és egész nap mással lesz. Tudom hogy szüksége van rá és nem akarom a szoknyám mellé kötni de sose lesz többet ilyen kicsi, és ki kell élvezni amig lehet szerintem!!!

Én mindig erre gondolok.

És még akkor sem kivánkozok máshová mikor éjjel felváltva ébrednek vagy mikor hisztis napunk van.

Bizonyos értelemben a munkába járás is monoton meg a háztartás vezetése is..

Szia! én teljes mértékben megértelek. imádom a kislányomat (1,5 éves)! de igen néha (és egyre többször, főleg a hosszú tél miatt) érzem azt, hogy ki kell törnöm itthonról. persze ha meg "kimenőt" kapok mindig vágyom hozzá vissza. és egyébként nem unatkozok, egész nap talpon vagyok, segítségem sajnos nincsen. ha valahová el akarunk menni a férjemmel kettesben, akkor fogadnunk kell valakit vigyázni a kislányunkra. a megoldásra még nem jöttem rá, sőt nem tudom mivé alakul ez az érzés, hiszen pár hónap múlva tervezzük a kistestvért.

30 éves anyuka