Mit csináljak, hogy ne érezzek így? S ne féljek ettől az érzéstől?

Nagy vonalakban a helyzetem:

vissza kell mennem a 8 hós babám mellett dolgozni,ami még magában nem tragédia.

Ami számomra nehéz,hogy olyan munkát találtam ami elég húzós és sokáig tart( vendéglátás),és a fiamat így nem látom annyit amennyit eddig.

Sajnos hiába az érettségi s a szakma nem tudok vele elhelyezkedni ahol élünk.

Amíg dolgozom a nagyi vigyáz rá,s kezdem úgy érezni,hogy őt jobban kezdni szeretni mint engem.

Pl. amikor velem van itthon s átjön a nagyi akkor meglátja egyből széles vigyor a kis arcán s tartja a kezét,hogy menne oda hozzá és olyankor mintha én ott se lennék.

Amikor munkából hazaérek s vele tudok lenni meglát akkor egyből vigyorog nekem s puszilgat a maga módján és bújik le se száll rólam aznap:) hozzám bújva alszik,de mégis bennem van az érzés,hogy hosszabb távon a nagyihoz jobban fog kötődni és jobban fogja szeretni mint engem.

Hiszen még csak 8hós és nem tudja azért még annyira érteni,hogy mi miért van..elmúlik ez az érzés idővel?