Ti rábíznátok a 20 hónapos lányotokat a nagyszülőkre?
A férjem szeretne kettesben elutazni Londonba.
5 napra mennénk,addig a lányunk a nagyszülőkkel lenni.
Én ebbe nagyon nehezen mennék bele.A férjem viszont nagyon szeretne már egy kis időt csak kettesben eltölteni.
Sajnos nehéz terhességem volt,aztán a szülés,majd a gyerek problémák,kicsit már sok neki.Szeretne pihenni velem,kettesben.
Szerinte nem lesz gond.Amugy imádják egymást a nagyszülőkkel,akár egész nap elvan velük.
Szerintetek?Ti elmennétek?Az is zavar,hogy ha bármi gond van,azért nem fél óra hazajönni.
Nem tudom,tanácstalan vagyok. :(
Nem,még nem aludt ott egyszer sem.De ezt előtte persze kipróbálnánk.Július elején mennénk.
Addig van még időnk.
Nem arról van szó, hogy nem hagynám 1-2 napra a nagyszülőkre a gyerekemet, de 20 hónaposan még 1-2 napra sem hagytam volna, 5 napra meg és pláne külföldre pedig pláne nem. Nem ezért, mert nem lett volna jó helyen, vagy ne fért volna ránk egy kis kikapcsolódás a férjemmel, de tudom, ha csak pár órára mentünk el otthonról, míg a fiunk a nagyszülőkkel volt, a gondolataink egyfolytában körülötte forogtak, szóval én biztos, hogy nem tudnék rendesen kikapcsolódni és élvezni a kikapcsolódást, ha 5 napra elmennék külföldre a fiunk nélkül. És ezzel a férjem is így lenne.
Még most sem mennék el 5 napra külföldre a fiunk nélkül, pedig most már 3 és fél éves. Azért kicsit nagyobb.
De ez az én véleményem, én biztos, hogy nem mennék. Mert nem érezném jól magam így. Mert még kicsi a gyerek.
Viszont egy 2 napos belföldi kikapcsolódás simán beleférne.
De ti tudjátok, ti érzitek, ha nektek menne, akkor menjetek.
Londonba 3 nap semmire sem elég. Ha nem hajnali géppel mentek, akkor az 1. nap az utazás. És ha nem éjjelivel mentek vissza, akkor a 3. nap szintén utazás. De, ha ezeket a gépeket választjátok, akkor hulla fáradtak lesztek, szóval sok értelme nincs. 1 nap alatt Londont végigjárni lehetetlen. 2 nap alatt sem lehet mindent megnézni.
Inkább választanék belföldet, vagy ami még izgi lehet, Horvátország- Isztria, már 6 óra autóútra elérhető. Mégis csak tengerpart és ha gond van, 6 óra alatt otthon is tudtok lenni.
De ha a férjed fő vágya, hogy kettesben töltsetek egy kis időt, akkor mehettek olyan helyre is, ahol már jártatok Magyarországon. Egy jó kis wellnesses, pihengetős, kicsit kirándulós párnap is tökéletes lehet. A lényeg, hogy együtt legyetek.
Meggondolom még,hogy legyen.Az az igazság,hogy nem tudnám csak úgy itt hagyni.Mindig rá gondolnék,hogy jól van e,evett e rendesen,alszik e,hiányol e stb.
De megértem a férjem is,hogy vágyik rám,főleg úgy,hogy egy ideje nem alszunk együtt,mert a lányunk kiturta őt a közös ágyunkból,azzal hogy velem alszik. :/
Mikor mennétek? Mert megmondom őszintén, egy "próba" szerintem kevés! Mármint,hogy egy éjszakát alszik csak ott, utána meg majd egyből ötöt.
Mi többször hagytuk már ott 1-2 éjszakára valamelyik maminál, de baba kora óta szoktattuk, rendszeresen aludt náluk stb.
Én is azt mondanám,hogy most először legyen belföld és mondjuk 3 nap! Azért annyi idő alatt is lehet egymással foglalkozni, meg egy kicsit pihenni.
Aztán ha ez zökkenőmentesen megy, akkor lehet indulni több napra!
ha te nem igazán mennél ennyi időre és külföldre, férjed meg rád vágyik, országon belül meg nincs mit nézni akkor miért nem mentek el egy jó kis wellness szállodába?
egész nap ki se dugjátok az orrotokat, csak pihentek, pancsoltok, masszázsra lementek, összebújtok...
ha baj van akkor meg beültök a kocsiba és mentek.
szerintem ez egy kisgyerekes kimerült párnak jobb program mint 3 napig járni egy várost, repülni, ki be pakolászni, reptéren eltölteni fél napokat :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!